Mára virradóra új front nyílt az iraki háborúban. A BBC beszámolója szerint abban egységesek lettek az 1991 óta részleges autonómiában élő és olykor egymással is éles harcot vívó iraki kurd politikai csoportok, hogy ha kell, fegyverrel is megvédik földjüket a Kurdisztánba betolakodó török hadsereg katonáitól.
Az amerikai-török alkudozás egyik eredménye ugyanis az lett, hogy a török kormánynak sikerült megszereznie Bush hozzájárulását ahhoz, hogy amint megszállják az amerikai csapatok Irakot, szinte azzal egy időben bevonulhasson 40 ezer török katona Kurdisztánba. Valamit valamiért? Az Egyesült Államoknak egyre többe kerül Szaddám Huszein.
Ankara indokai érthetőek, de eddig fel sem merülhetett, hogy a saját kurdjainak megfékezését a határon túlnyúlva is kezdeményezheti. Attól tartanak ugyanis a törökök, hogy a háború zűrzavarát kihasználva felerősödik a kurdok autonómiamozgalma Törökországon belül, és ha összefognak az iraki kurdokkal, akkor csak tömeges véráldozattal lehetne megállítani őket.
Ki kezdte? Lehet, hogy azért vállalta az összes kockázatot – a rendkívül nagy amerikai nyomásra – a török kormány, mert a soklépcsős játszma végén a kurd kérdés katonai megoldásához így szerezhetett felhatalmazást? Ezért sodródik egyre mélyebben Ankara az amerikai-iraki konfliktusba, mert erőfölényre tehet szert a kurd vitában? Csak akkor tudhatjuk meg, ha már lőnek – itt is, ott is. Illetve akkor sem tudhatjuk meg.
Mára virradóra a Terror Háza – melyről én sem hiszem, hogy a kurd kérdéssel azonos súlyú problémahalmazt képviselne, mégis sokban hasonló alkuhelyzetet takar – is új megvilágítást kapott, kis mértékben új helyre került a tudományos közéletben. A Magyar Televízió megtalálta és egy asztalhoz ültette azokat a jelentős és tekintélyes médiaszemélyiségeket, akiknek talán elhiszik nemcsak a szellemi jobb oldalon, hanem valamennyire középen és attól balra is, hogy a Terror Háza lehet a magyar önismeret nélkülözhetetlen helye, és nem tehet arról a múzeum igazgatója, illetve a designer, Fábri Sándor, hogy az erősen jobbos politika kisajátította az egyetlen hasonszőrű intézmény költségvetéséhez sem hasonlítható mértékben támogatott múzeumot.
Gerő András és György Péter odaadó igyekezettel vett részt az intellektuális kihívásban, hogy elhitessék a nézőkkel, 10-30, akárhány év múlva ez egy fontos hely lesz, és addigra már senki sem fogja firtatni, hogy mekkora szerepet kapott a múzeum születése a politikai játszmákban, a választási küzdelemben, a 2002-ben a Fidesz riválisaként a választáson induló szocialista pártnak az egykori ávósokkal való összemosásában. Hiszen, ahogy György Péter fogalmazott szinte minden jelentősebb múzeum születése mögött politikai, világnézeti csaták húzódnak meg, és a múzeum vezetőin múlik, hogy az idő múlásával eljelentéketelenedik-e a gyűjtemény, vagy pillérévé válik a nemzeti önismeretnek.
Ungváry Krisztián a műsor utolsó percéig küzdött azért, hogy a távlatokban ne oldják fel a résztvevők a kiállítás rendezőinek felelősségét, azt, hogy a propoganda-show normái erősebben hatottak, mint a tudományos követelmények. Kaptunk pár hetet, hogy kiderítse az elit: most Gerő András és György Péter pozicionálta magát és Schimdt Máriát új helyre, vagy a Terror Házának megítélése lett más a Görög Athéna felelős szerkesztése alatt született műsornak köszönhetően.
