Közel 57 milliárd forintos fejlesztésbe kezdett a Mol, hogy 2005-től az üzemanyagok kéntartalma tekintetében a térségi olajtársaságok élvonalába kerüljön.
Az OPEC titkárság egyik magát megnevezni nem akaró illetékesének "nincs tudomása bármiféle vitáról", amely az OPEC célul tűzött ársávjának emeléséről szólna.
A Centrum Parkolórendszerek Kft. új típusú parkolócédulákat vezetett be a napokban a főváros I., II., VI., VII., VIII., XI. és XII. kerületében - tájékoztatta a társaság közleményben az MTI-t csütörtökön.
Az autópályaépítés után a második legnagyobb beruházás a Vásárhelyi-tervben szereplő víztározók kialakítása a Tisza mentén - mondta Kis Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára csütörtökön Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
Mádl Ferenc köztársasági elnök szeptember 25-i hatállyal hat évi időtartamra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettesévé nevezte ki csütörtökön Nagy Mártát és Tóth Tihamért, s egyben Tóth Tihamért megbízta a versenytanács elnöki teendőinek ellátásával is.
A Mol világviszonylatban közepes méretű olajvállalattá akar válni, s ehhez minimum meg kell dupláznia jelenlegi 2,3-2,5 milliárd dolláros tőkepiaci értékét - mondta Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.
Konrád György írót, másokkal egyetemben, a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjével tüntették ki. A kitüntetéseket szerdán adta át Johannes Rau német államfő Berlinben.
A nők, a 35 éven felüliek,a nagyobb településeken élők és a magasabb iskolai végzettségű családosok tartják a legfontosabbnak, hogy jövőbeli kiadásaikra előzetesen takarékoskodjanak - derül ki az Allianz Hungária Biztosító legfrissebb felméréséből.
Oroszország olajexportja szeptemberben napi 700 ezer hordóval 3,51 millió hordóra esett - jelentette be az energetikai minisztérium. A Trasznyeft olajcsővezeték rendszert üzemeltető állami monopólium augusztusban még 3,58 millió hordós napi mennyiséget exportált.
Az Európai Unió bővítésének közeledtével a nyugati sajtó egyre inkább érdeklődik a kelet-európai piacok lehetőségei iránt. A cikk szerzője az IDG News Service londoni irodájának munkatársa.
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapesti Közlekedési Rt. 2007-ig elektronikus jegy- és bérletrendszert kiván megvalósítani mintegy 15-20 milliárd forint (60-80 millió euró) built operate & transfer (BOT) beruházásban, mondta el az MTI-ECO-nak Koós András, a BKV projektigazgatója.
A Malév Rt. 22 százalékkal növelte utaslétszámát a kelet-európai piacon az idén az első nyolc hónapban - tájékoztatta a légitársaság az MTI-t csütörtökön.
A csepeli híd lezárásával akart tüntetni egy csoport a csepeli kórház bezárása ellen csütörtök délelőtt. A Hír Televízió információi szerint a rendőrség feloszlatta a tüntetést és a demonstrálókat a Csepeli Rendőrségre szállította, mivel azok nem voltak hajlandóak eleget tenni a rendőrség felszólításának. A Hír TV úgy tudja, hogy a helyszínen forgató Hungária Televízió munkatársait is bevitték a kapitányságra és a helyszíni felvételeket tartalma
Magyarországon a kiegyensúlyozott, gyors növekedéshez 4-5 százalékos inflációra lenne szükség az elkövetkező években - mondta Surányi György volt jegybank-elnök egy konferencián csütörtökön Budapesten.
Az Erste Bank Befektetési Rt. lett a nyertes ajánlattevő az Antenna Hungária Rt. (AH) privatizációs tanácsadói pályázatán - tette közzé az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) a Magyar Tőkepiacban csütörtökön.
A Magyar-Indiai Gazdasági Kereskedelmi és Műszaki Tudományos Együttműködési Vegyesbizottság (GVB) 11. soros ülésén szerdán Budapesten áttekintették a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit.