Belföld

Magyar-indiai gazdasági tárgyalások Budapesten

admin

2003. 10. 02. 11:19

A Magyar-Indiai Gazdasági Kereskedelmi és Műszaki Tudományos Együttműködési Vegyesbizottság (GVB) 11. soros ülésén szerdán Budapesten áttekintették a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit.

László Csaba pénzügyminiszter a GVB magyar társelnöke amegbeszélés utáni sajtótájékoztatón elmondta: az ülésen előkészítették Medgyessy Péter miniszterelnök 2003. november elején várható indiai látogatását is.

Hozzátette, az indiai fél elsősorban a vízügy, az informatika és a gyógyszeripar területén lát lehetőséget a magyar-indiai kapcsolatok fejlesztésére. Szólt arról is, hogy a kettős adóztatásról szóló korábbi egyezmény már nem felelt meg a korszerű követelményeknek, így indiai kezdeményezésre egy új egyezményről kezdtek tárgyalásokat, amelynek szövegét már parafálták. Ennek megfelelően a magyar miniszterelnök novemberi indiai látogatásán nem lesz akadálya az egyezmény aláírásának.

László Csaba kiemelte: emellett Medgyessy Péter várhatóan aláírja a két ország beruházásvédelmi megállapodását is. Arun Jaitely indiai ipari- és kereskedelmi miniszter közölte: Magyarország európai uniós taggá válásával fel kell bontani a magyar indiai kereskedelmi megállapodást, ami az indiai termékek számára kedvezményes vámelbánást biztosított. Ennek ellenére reményét fejezte ki, hogy ez nem lesz kedvezőtlen hatással a kétoldalú gazdasági kapcsolatokra, és készek egy új EU-konform gazdasági együttműködési megállapodás megkötésére.

A két ország közötti kereskedelmi egyenlegre a tartósan növekvő magyar passzívum a jellemző, amelynek értéke tavaly 54 millió dollárt tett ki. A magyar kivitel 2002-ben 25 millió dollár volt, amely elsősorban gyógyszer- vegyi-, gépipari termékek, orvosi műszerek, textíliák, papír-, műanyag- és gumiáruk, valamint fényforrások exportjából állt össze. Az Indiából Magyarországra érkező áruk volumene tavaly megközelítette a 80 millió dollárt. Az importban főként pamutruházati cikkek, bőráruk, fűszerek, kávé, tea, rizs, olajos magvak, gyógyszeripari termékek, jármű alkatrészek, sportcikkek és írószerek szerepelnek.

Ez év I-VII. hónapjában az Indiába irányuló magyar export negyedével, míg az import csaknem 40 százalékkal bővült a múlt év azonos időszakához képest, míg a magyar passzívum meghaladta a 42 millió dollárt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.