Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat száma 0,6 százalékkal, vagyis 1100 üzlettel nőtt az idén az első kilenc hónapban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Ismét nőtt a nagyobbik ellenzéki párt előnye az MSZP-vel szemben. A Medián legfrissebb felmérése szerint a Fidesz támogatottsága a biztos szavazók körében átlépte az 50 százalékot. Ez 1998 nyara óta először fordult elő.
Negyvennégyre emelkedett a múlt heti dél-oroszországi vonatrobbantás halálos áldozatainak a száma, miután hétfőn hajnalban két újabb sebesült hunyt el a kórházban.
Szaddám Huszein volt iraki elnök maga irányítja Irak területéről a megszálló amerikai erők elleni támadásokat - állítja egy, az elűzött elnökhöz közelálló, s a fegyveres akciókban részt vevő iraki törzsi vezető. Ricardo Sanchez amerikai parancsnok szerint továbbra is Szaddám elfogása a koalíciós erők fő célja. Közben Moszulban újabb támadást hajtottak végre amerikai katonák ellen.
A Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) 2,5 milliárd forint értékben vásárol vírusvédelmi szoftvereket - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Miután hónapokig nyugalmat színlelve figyelték az euró drágulását, az európai feldolgozóipari vállalatok most már leplezetlenül aggódnak a közös valuta külpiaci felértékelődése miatt.
Medgyessy Péter szerint nincs válság a forint gyengülését követően, és a kormányfő bízik abban, hogy az árfolyam normalizálódásával rövid időn belül csökkenthetők a kamatok.
Nagyüzem várható ma a DAM Steel Rt.-t felszámoló Mátraholding Rt. háza táján, mivel lejár a társaság vagyonának értékesítésére kiírt pályázat beadási határideje- írja a Világgazdaság.
Hosszú hónapokig elhúzódó tárgyalások és viták után valószínűleg sikerül Szlovákiával is egyezségre jutni a kedvezménytörvény szlovákiai végrehajtásáról - jelentette a Népszabadság.
A Vlagyimir Putyin elnök politikai bázisát adó Egységes Oroszország Párt a szavazatok 37 százalékát szerezheti meg a dumában az első eredmények szerint - számolt be a Népszabadság.
A Legfőbb Ügyészség beperelte Kovács László külügyminisztert, az MSZP elnökét. A vádhatóság személyiségi jogait, jó hírnevét sérti a politikus kijelentése , mely szerint az ügyészség lépései időnként nem a bűnüldözés, hanem a bűnpártolás érzetét keltik - közölte a Népszabadság.
Öt sikertelen népszavazás után Valkón 658 igen, 236 nem és 3 érvénytelen szavazat mellett támogatták az észak-Pest megyei lerakó létesítését - irja a Magyar Hírlap.
Ha szereti a kagylót , nem fél az óriásráktól, sőt egyenesen imádja a homárt, akkor nem kell tovább keresnie kedvenc halas éttermét; megnyílt a Satchmo!!!
Az Alerant Rt. stratégiai megállapodást kötött a HP Magyarországgal, valamint Magyarországon kizárólagosan elnyerte a BEA Technology Center címet, így kínálati palettáján a disztribútori tevékenység ellátásán felül a támogatási szolgáltatások is szerepelnek. Ezen felül az Alerant Rt, jogosult BEA viszonteladói és partneri hálózat kialakítására.
Fodor Gábor szerint a valóban súlyos pénzügyi helyzetben szükség lenne arra, hogy a kormányoldal és az ellenzék bizonyos alapkérdésekben megegyezzen. A SZDSZ ügyvivője a párt vasárnapi "szabad tanácskozásán" Budapesten beszélt erről, azt a kérdést elemezve, hogy mi fenyegeti a jogállamot.
Tanúként hallgatta ki az ORFK Mudura Sándor romániai magyar vállalkozót, Medgyessy Péter miniszterelnök ismerősét. A rendőrség azzal indokolta a kihallgatás szükségességét, hogy Mudura szerepelt a K&H Bank VIP-listáján.