Belföld

Dunaferr-privatizáció: ma jár le a pályázati határidő

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-hez ma délelőtt kell beadni a pályázatokat a Dunaferr privatizációjára - áll a pályázati kiírásban.

A pályázati dokumentációt összesen kilenc befektető vásárolta meg, részvételi szándékát pedig négy erősítette meg korábban. Az ÁPV Rt. akkori értékelése szerint az érdeklődők száma megfelel az előzetes tárgyalások után kialakult várakozásoknak.


A tulajdonos olyan tőkeerős stratégiai befektetőt keres a privatizációs eljárás során, amely hosszú távra biztosítani tudja a Dunaferr-csoport működését, tevékenységének fejlesztését, valamint a munkavállalók foglakoztatását. A kormány márciusban határozott a Dunaferr Rt. privatizációjának megindításáról. A pályázaton a Dunaferr Rt. részvényeinek 79 százalékát értékesítik és további 5 százalékot vásárolhatnak kedvezményesen a dolgozók.

A privatizáció során elsődleges szempont a foglalkoztatás, ezen túl a befektetőnek 250 millió euró beruházást kell vállalnia, és 13 milliárd forint tőkeemelést kell végrehajtania. A befektetői ajánlatok elbírálásában 30 százalékot a foglalkoztatás, 30 százalékot a beruházás, 25 százalékot a tőkeemelés, 10 százalékot az üzleti terv, 5 százalékot a vételár jelent.

A Dunaferr privatizációjára pályázik az ukrán Donbass Ipari Szövetség (DISZ), a svájci Duferco International Trading Holding Ltd.-vel és a lichtensteini Kundax AG vállalatokkal kibővített konzorciuma, a brazil Companhia Siderúrgica Nacional, az orosz OAO Severstal, továbbá az angol-indiai LNM Holdings és a cseh ISPAT NOVA HUT konzorciuma.

A tulajdonos még az idén dönt, hogy melyik befektető-jelöltnyújtotta be a cégcsoport jövője szempontjából legelőnyösebb ajánlatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik