A napot enyhe erősödéssel, az eddigi maximumon, 11309,32 ponton kezdő BUX napközben 11126,27 pontig is gyengült - majd fél kettő körül 1,32 százalékos, 150 pontos eséssel 11142 ponton állt.
Miközben a Malév egész nap sztrájkol, a Wizz Air megkezdte hiperolcsónak látszó jegyeinek értékesítését budapesti indulású járataira. A gazdasági tárca szerint több új fapados reptérre van szükség.
Az uniós csatlakozó országok egyetlen polgára sem utazhat Nagy-Britanniába május 1-je után csak azért, hogy a brit jóléti rendszer juttatásait, köztük a szociális alapú lakáskedvezményeket igénybe vegye - mondta kedden a brit miniszterelnök.
Magyar gasztronómiai napokat szervez május első hetében, Magyarország EU-csatlakozása alkalmából, a Magyar Turizmus Rt. romániai képviselete - jelentette be kedden a román fővárosban Bíró Gáspár, a kolozsvári magyar főkonzulátus turizmus részlegének vezetője.
A külföldön élő magyar állampolgárok is szavazhatnak az európai parlamenti választáson. A voksolás feltételeiről is beszélt sajtótájékoztatóján Tóth Tamás, külügyi szóvivő.
A BorsodChem Rt. kedden tartotta éves közgyűlését. Az előterjesztésnek megfelelően jóváhagyta a 2003. év gazdálkodásáról és működéséről szóló beszámolót, valamint elfogadta a társaság mérlegbeszámolóit és eredménykimutatásait.
2003-ban 33 tranzakció során összesen 117 millió eurót fektetett be Magyarországon 40 kockázati és magántőke alap, amiből a becslések szerint mintegy 107 millió euró külföldi, és mindössze 10 millió euró körüli összeg volt hazai tőke - jelentette ki Tzvetkov Julián, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) elnöke keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Lefelé módosították a német gazdaság idén várható növekedésére vonatkozó előrejelzésüket a vezető német gazdaságkutató intézetek: 1,5 százalékos növekedést várnak idén és ugyanennyit jövőre. Tavaly ősszel még 1,7 százalékos növekményt jósoltak.
Szerdán kezdi meg működését a német piacon Európa legnagyobb diszkont légitársasága az easyJet. A társaság nagy reményeket táplál a német piaccal szemben és több mint 80 százalékos helykihasználással számol.
Belső felmérést készített a kis- és középvállalkozások uniós források iránti igényeiről az Infinity Pénzügyi és Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft. A pályázatszemlézéstől a pályázat menedzselésén át a projekt megvalósulásáig teljes körű szolgáltatást kínáló cég arra is kíváncsi volt, hogy az említett vállalkozói kör mire kívánja felhasználni a pályázatokon szerezhető uniós és hazai forrásokat. A piackutatás [...]
Még az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány ügyében tartandó szerdai alsóházi szavazás előtt benyújthatja lemondását Zbigniew Kaniewski lengyel kincstárügyi miniszter - írta kedden nem hivatalos értesülésekre hivatkozva a Rzeczpospolita című lengyel napilap.
A közszférában dolgozók évtizedeket is eltöltenek ugyanazon a munkahelyen. Esetükben a kiégés veszélyét az átpolitizált, értelmetlen munkafeladatokkal terhelt légkör is növeli.
Líbia első számú vezetője, Muammar Kadhafi 15 év után először tesz hivalatos látogatást Európában. Kadhafi kedden érkezett kétnapos látogatásra Brüsszelbe - olvashaó a BBC Online-on.
Az eurózóna folyó fizetési mérlege februárban 5,8 milliád euró többletet mutat. Februárban növekedett az eurózóna térségébe irányuló tőkemozgás szemben az előző hónapban tapasztalt erőteljes tőkekivitellel - jelentette be kedden az Európai Központi Bank.
Negyvenhárom iraki gerillát öltek meg az amerikai katonák Nedzsef közelében hétfő este. A síiták szent városa körül lezajlott összecsapásokban a gerillákat repülőgépekről kilőtt rakétákkal ölték meg - közölték kedden amerikai katonai források.
A BorsodChem Rt. tulajdonosai a tavalyi évet lezáró keddi éves rendes közgyűlésen részvényenként 260 forint osztalék kifizetéséről döntöttek; a kifizetést június 16-án kezdik meg.
Lengyelország azt tervezi, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozása után korlátozza a munkavállalási lehetőségeket azon országok polgáraival szemben, amelyek akadályokat gördítenek a lengyel állampolgárok külföldi munkavállalása elé - írta keddi számában a Rzeczpospolita. Az újonnan csatlakozók közül Magyarország is ellenlépéseket helyezett kilátásba.
A Marriott International egy szabad szobára eső árbevétele (REVPAR) 7,8 szézalékkal növekedett a 2004-es év első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest az árfolyamkülönbözetből adódó nyereség nélkül - értesült a Figyelő a Mariott közleményéből.
97 évesen elhunyt Estée Lauder, a szépségipar koronázatlan királynője. A 97 évesen elhunyt híresség megdolgozott a sikerért, de élvezte is - írja a Népszabadság.
Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter és Branko Drokics Bosznia-Hercegovina hírközlési és közlekedési minisztere kedden Budapesten aláírták a kétoldalú kormányközi légiközlekedési egyezményt.
A három-szereplős magyarországi GSM piacon márciusban tovább gyengültek a Pannon GSM pozíciói, miközben a három szolgáltató ügyfeleinek száma összességében 35 ezerrel, 8,050 millióra nőtt.
A Népszabadság információi szerint kedden hajnalban kezdte meg a jegyárusítást Budapestről induló járataira a Wizz Air. A Malév volt felső vezetői által alapított fapados június 24-én száll fel először Ferihegyről.