A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 68,80 pontos nyitás után emelkedő tendenciát mutat kedden délelőtt. A kereskedést Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter nyitotta meg.
Január-februárban a kereskedelmi szálláshelyek 5 százalékkal több vendéget és 8 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A tavaly beindult, aztán hirtelen megtorpant fúziós láz idén kezd újjáéledni Oroszországban. Putyin csapása a Jukoszra nem állította meg a folyamatot, csak az erőviszonyokat rendezte át.
Bár a folyó fizetési mérleg kedden nyilvánosságra hozott februári 722 millió eurós hiánya meghaladta a várakozásokat, az elemzők szerint folytatódtak az elmúlt időszak kedvező tendenciái.
Az EU a csatlakozó országokkal - főleg az azok összesített GDP-értékének 85 százalékát adó négy éllovas kelet-európai új tagállammal, köztük Magyarországgal - olyan gazdasági "tigriseket" vesz fel, amelyek dinamizmusa messze meghaladja a jelenlegi uniós országokét - áll az egyik vezető londoni befektetési ház átfogó elemzésében.
A bankok és a biztosító társaságok 2003-ban rekord profittal zártak, a két szektor adózás előtti nyeresége 250,9 milliárd forintra rúgott - derül ki a pénzügyi felügyelet beszámolójából.
A folyó fizetési mérleg hiánya 722 millió euró volt az idén februárban, az év első két hónapjában pedig 1,167 milliárd eurót tett ki - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
Hetven amerikai katona és 700 iraki vesztette életét az alig egy hete tartó zavargásokban. Az iraki felkelők időközben több túszukat szabadon engedték, kilenc orosz és két cseh állampolgárt azonban foglyul ejtettek. Az amerikaiak erősítésre várnak.
Márciusban kissé, 1,8 ponttal mínusz 14,6 pontra emelkedett a GKI Gazdaságkutató Rt. szezonális hatásoktól megtisztított konjunktúraindexe - áll a kutatóintézetnek az EU támogatásával végzett felmérésében.
Az Index újságírója magát álcázvajutott be az MSZP kampányfelkészítőjére és írt cikket az ott elhangzottakról. A Magyar Újságírók Orszgáos Szövetsége etikátlannak minősítette az eljárást.
Nem történt halálos közlekedési baleset a húsvéti hétvégén Magyarországon, ezt tartja a pénteken kezdődött fokozott közúti ellenőrzés legfőbb eredményének a közlekedésrendészet - mondta el kedden az MTI-nek az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója.
A Draskovics-csomag a Magyar Turizmus Rt.-nek sem kegyelmezett. A jelenlegi és új célok elérésére még a tavalyinál is kevesbb pénz jut - írja a Magyar Hírlap.
A háztartási gépeket gyártó Whirpool Lengyelországban készül újabb üzemet építeni közel 100 milló euróból. A cég elnök-vezérigazgatója a régió kínálta előnyökről beszélt a Magyar Hírlapban.
Az ipari kémkedés mindennapossá vált az üzleti világban, és ez alól a hazai társaságok sem kivételek – állítják a szakemberek, akik szerint a magyar cégek egyáltalán nincsenek felkészülve az ilyen jellegű támadásokra. James Bond eszköztárának minden darabja rendelkezésre áll itthon is az üzleti titkokra kíváncsi versenytárs számára - olvasható a Népszabadságban.
A spanyol rendőrség őrizetbe vett az utóbbi napokban legalább három marokkóit azzal a gyanúval, hogy részt vettek a mintegy kétszáz ember halálát okozó, március 11-i madridi merényletsorozatban - írja az Index.hu.
Az Irakot megszállva tartó erők és Muktada asz-Szadr iraki síita vezető irodája megállapodtak arról, hogy a koalíció csapatai nem vonulnak be Nedzsef városába. A radikális síita vezető fegyveres hívei viszont kiürítik az általuk elfoglalt középületeket, postahivatalokat, rendőrőrsöket - írja az Origo.hu.
Egyre erősödik a nyomás a bolgár politikusokra azért, hogy vonják vissza a balkáni ország csapatait Irakból. Az Irakban szolgáló katonák szülei a köztársasági elnök rezidenciája előtt tüntettek Szófiában, közben pedig a bolgár nemzetbiztonsági tanácsban is erősödnek a hangok, hogy ki kellene vonni a délszláv katonákat az arab országból, pontosabban Karbala városából.
A leghíresebb perui látványosságok egyikénél, az ősi inka romváros, Machu Picchu környékén hatalmas földcsuszamlás történt szombaton. A természeti katasztrófa nyomán tíz embert még mindig keresnek a perui hatóságok.