Nagyvilág

Visszatér az USA Líbia légterébe

Robotrepülőket küldött az amerikai légierő a Kadhafi ellenes fegyveres erők támogatására. Az utóbbi időben háttérbe vonuló szuperhatalom most egy nagyobb összeggel is támogatja a felkelőket.

Obama elnök beleegyezésével útjukra indulhatnak az amerikai drone felderítő robotrepülőgépek Líbiában. Bár Robert Gates védelmi miniszter ezt cáfolta, mégis úgy tűnik, hogy az észak-afrikai átalakulásokból állandóan kislisszolni próbáló amerikai adminisztráció mégis nagyobb szerepet vállal a Kadhafi elnök rezsimje ellen indított koalíciós hadműveletben. A katonai műveletek irányítását április 4-én adta át a NATO-nak az Egyesült Államok.

Habár felderítést már ezelőtt is végeztek a március 19-én megkezdett légtérzár ellenőrzésre hivatkozott katonai beavatkozás során, ám a drone-ok feladata ezentúl nem csupán a járőrözés, de csapásmérés is lesz. A Predatorok alkotják az amerikai légierő egyik legkorszerűbb osztályát. Részt vettek a 90-es évek második felétől minden nagyobb konfliktusban Szerbiától egészen Líbiáig. Az Egyesült Államokon kívül szerepel még Olaszország, Törökország és az Egyesült Királyság légierejében is teljesítenek szolgálatot.

Forrás: Wikipédia

Forrás: Wikipédia

A Washington Post tudósítása szerint az amerikai hadsereg vezérkarának helyettes-elnöke, elmondta, hogy a Predatorok segítségével jelentősen csökkenthető például a civil áldozatok száma. A líbiai állami erők ugyanis sokszor alkalmazzák azt a módszert, hogy civil járműveket használnak, ezzel is álcázva magukat a koalíciós légitámadások ellen.

A Predator típusú robotrepülőgépek (szaknyelven drone-ok) azonban képes olyan alacsony magasságon repülni, hogy a magát éppen beásó védelemről, vagy a civil autóban utazókról is megbízható információt szolgáltasson, éles helyzetben pedig csapást is mérjen rájuk. „Kifejezetten alkalmas városi összecsapások támogatására” – tette hozzá a vezérkar elnökének helyettese.

A légtérzár betartatásáról meghozott ENSZ döntést követően megkezdett katonai beavatkozásokban még oroszlánrészt vállalt az USA légiereje Tomahawk rakétákkal, felderítő robotgépekkel és vadászgépekkel, elsősorban Kadhafi légvédelme ellen, később azonban alábbhagyott a lendület. Ebben hozhat fordulatot a robotrepülők aktív részvétele, valamint az a 25 millió dolláros támogatás is, amit az amerikai állam nem nyújt a felkelőknek. Robert Gates védelmi miniszter szerint azonban ez nem jelenti a konfliktusban való részvétel elmélyítését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik