A 30 kilométer hosszú és a feleolyan széles Mont Blanc bár az Alpok hegyláncainak csak apró része, Európa egyetlen hegye sem büszkélkedhet ilyen káprázatosan sokszínű és tökéletes formákkal. Képe messzi távolságból betölti a teret, a völgyekben haladó utazó nem kerülheti el, hogy pillantását ne vonzza azonnal oda a franciák „Fehér hölgye.” Csúcsain az állandó hó és a jég játszik a sziklákkal, büszke piramisokat és tűfokokat élezve oldalába, majd terhüket maguk alá gyűrve folynak el évszázados lassúsággal a szélesen hömpölygő jégfolyamok. 
Az átkozott hegy
A Mont Blanc a helyiek száján hosszú időn keresztül csak az “átkozott hegyként” forgott. A völgy mélyéből a vidék lakói félelemmel tekintettek fel a hófehér magaslatokba, úgy tartották, hogy a gleccsereket halottak szellemei látogatják. Egyedül a kristálykeresők, a csempészek és a zergevadászok merészkedtek fel a jeges sziklákra, akik időként a ritka utazók kísérőjének álltak.
Talán elsőre furcsán hangzik, de a felvilágosodás hozott a hegy életébe is markáns változást, hiszen a mítoszok ködét hamarosan eloszlatták a felfedezők, a kísérők pedig tapasztalt vezetőkké váltak. A gyorsan növő turistaáradattal a vezetők menedékházakat építettek a szelídebb hegyoldalakon, mígnem hálózatukból 1821-ben megalapították a Chamonix-i Túravezetők Társaságát.
Mindeközben a korábban félelmet kiváltó Mont Blanc teteje sem maradt érintetlenül. 1786 augusztusában elsőként került ki a zászló a 4808,5 méteres magasságban húzódó jeges csúcsra. A túravezetők akkor már húsz éve próbálkoztak a hegy meghódításával, mégis megelőzte őket egy „egyszerű” kristálykereső, Balmat, aki egy gazdag mecénás pénzjutalmának reményében vágott neki a csúcsnak. Sikerének titka az volt, hogy elsőként mert egy éjszakát átaludni a hegyen, és akkori fejletlen felszerelései ellenére túlélte a hideget.
A téli sportok bölcsője
Bár a mai embernek, ha az Alpokról hall, a téli sportok ötlenek elsőre eszébe, a huszadik század elejéig a Mont Blanc környékén a nyár volt a fő turistaszezon. Mindössze néhány „elvetemült angol” próbálkozott vele, hogy lábára erősítse a katonaságnál használt deszkákat, és a hóban induljon felfelé.
A szállodatulajdonosok és az utazási társaságok azonban hamar felismerték a második idény rejtett lehetőségeit. Megeve városában, 1919-ben tűnt fel az első téli hotel, Noémie de Rotschild bárónő építtette a Mont d’Arbois oldalában. Hamarosan királyi fők és hírességek hada jelent meg, hogy itt tartsák meg társasági eseményeiket, vagy a hegyi levegőn keressék a gyógyulást.
Sítalpakra ekkor még csak a legvállalkozóbb szelleműek merészkedtek, a viszont a kutyaszán és a bobozás Chamonix vidékén komoly divattá vált. A túravezetők és az akkori „extrém sportok” szerelmesei azonban időről időre saját házi versenyeket rendeztek a Mont Blanc oldalában, mígnem 1924-ben éppen Chamonix-ban rendezték meg az első téli olimpiát.
A könnyű nyár
A téli sportok Mekkájában a nyár legalább ugyanolyan feledhetetlen, mint a tél. A barnára sült arcok, vaskos túrabakancsok és mászóbotok tömegében talál annyi elfoglaltságot és nézelődnivalót talál az odalátogató, mint zimankó idején. Sőt, a júniusi napfény az Alpok lankáin még csak a tavasz virágait bontogatja, a határtalan zöldben könnyű elfelejteni a nagyvárosok fojtogató betonmelegét.
A Genfi-tó, az Annecy-tó és maga a Mont Blanc természeti övezete számos különböző nehézségű és távolságú túraútvonalat kínál. A szavojai turistairoda internetes oldalán 72 útvonal pontos térképét és leírását találhatjuk meg. A biciklit sem érdemes otthon hagyni, bár aki a komolyabb kapaszkodókat meg akarja úszni, annak csak a tavak környékén adódik lehetősége a tekerésre.
Túrák kezdőknek és haladóknak
Az alpesi túra hallatán azonban ne gondoljuk, hogy csak a „nyakukat törni vágyók” lehetnek részesei a páratlan kilátást nyújtó élményeknek. A legkönnyebb, zöld fokozatú utakra akár gyerekek is vállalkozhatnak, hiszen ezek szintkülönbsége nem haladja meg a 350 métert, és 1-3 óra alatt be lehet őket járni. A kék jelzésűekkel már a jobb erőnlétben levő kirándulók próbálkozzanak, számítva arra, hogy akár 650 méter szintkülönbséget is meg kell tenniük, igaz ezt is csak 3-4 óra alatt. A rendszeres mászóknak szolgálnak az ennél is nehezebb piros kirándulóutak.
A merészebbek, ha tapasztalt vezetőt fogadnak, az utakról letérve is birtokukba vehetnek néhány hegycsúcsot. Vezetővel menni azért is tanácsos, mert a kirándulás mellett sokat megtudhatunk a helyi növény- és állatvilágról is, és az egyszerű utazó is belekóstolhat a hegymászás és a gleccsermászás élvezetébe. (Az útvonaltérképeknél találhatóak a vezetők elérhetőségei.) A Via Ferrata útvonalakon már csak mászófelszereléssel szabad elindulni, ugyanakkor a kezdők is végigmehetnek rajta vezető segítségével. Bár ezek az utak lélegzetelállítóan félelmetesnek tűnnek, a kiépített kábelek, lépcsők és hidak segítségével mindenki számára elérhetőek. 
Chamonix és Annecy
A megrögzött kozmopoliták számára is akad bőven látnivaló, akár egy hétre is lefoglalhatjuk magunkat a környékbeli falvak és városok megtekintésével, hegyi vasutak és kabinok segítségével pedig a legmagasabb csúcsok közelébe is eljuthatunk.
A sokat emlegetett Chamonix a hegyek országának a fővárosa. Talán már 1714 óta annak számíthatjuk, amikor is két angol, Windham és Pococke útibeszámolójában megismertette a világgal. Akkoriban még csak nyomorúságos falu volt a Mont Blanc tövében, de annyi szépet és hihetetlent írtak a hegy gleccsereiről, hogy sokak érdeklődését felkeltették. A híres emberek egymás után fordultak meg Chamonix völgyében, járt itt Goethe, Shelley, Dumas és Liszt Ferenc is.
Ma az alpesi házak közül kimagasló szállodák uralják a város összképét, az utcákon pedig hemzsegnek a sportolók és a turisták, akik az egymás után sorakozó mászó- és sportboltok portékáit nézegetik, vagy éppen egy teraszos vendéglőben fogyasztják jól megérdemelt ebédjüket.
Fáradtság nélkül a csúcsok között
Chamonix körül, a Mont Blanc oldalában hét nagy gleccser vonzza a látogatókat. Drótkötélpályán és kanyargós hegyi vasutakon is elérhető egyik-másik, ha pedig a hegyvonulat „szívét keressük,” akkor érdemes az Aiguille du Midi célpontot megközelíteni.
A híres Mer de Glace, a jégtenger a Montevers-be tartó fogaskerekűn közelíthető meg. Ez a gleccserek közül a leghosszabb, oldalát jégbarlang (La Grotte de Glace) díszíti, amelyet 1946 óta vakmerő alpesi vezetők vágnak ki évről-évre újra. A völgy másik oldalán Le Brevent nyújtja a legjobb kilátást a Mont Blanc egész hegyvonulatára. 
A hegyek közötti kanyargós utakon és az autópályán is eljuthatunk az „Alpok Velencéjének” nevezett Annecy városába. Hiába minden korábbi ellenérzésünk a hangzatos elnevezésekkel szemben, a hasonló nevű tó partján fekvő városkát nem is lehetne másként hívni.
Annecy a Cret de Maure hegyoldal és a tópart között csatornákkal szabdalt keskeny földdarabra épült. A csatornákat fagalériák és régi házak szegélyezik, a megerősített középkori városkapuk mellett ódon paloták, előttük hangulatos kutak, árkádos utcák és passzázsok sorakoznak. A legismertebb épülete a Palais del’Isle, 15 századi falai között egy apró börtön, bíróság és pénzverde állt hajdanán, falait a Thiou csatorna fogja közre. Csak bandukoljunk céltalanul végig az utcákon, csatornák mentén, minden sarkon apró meglepetés vár majd!
Genf és a Genfi-tó
A közeli francia-svájci határon átzarándokolva rögtön Genf városába, a Genfi-tó vagy másként Lac Léman partjára érkezünk. A 72 kilométer hosszú és 13 kilométer széles, kifli alakú tó valójában a Fölközi-tenger itt maradt darabja. Mérete alig marad el a Balatonétól, de mélysége okán víztömege jócskán felülmúlja a magyar tengerét. Ez az óriási vízmennyiség az Alpok hegyei közé igazi délszaki klímát varázsol, a víz felszínén visszatükröződő napsugarak szőlősdombokat húztak a tiszta időben odalátszó fehér hegycsúcsok alá. 
A város – bár méretével Svájcban a harmadik helyre szorul vissza Zürich és Basel mögött – az ENSZ európai központjaként a nemzetközi politika egyik fontos színtere. Rousseau szülővárosa sokat megőrzött történelméből, hagyományaiból, és nemcsak épületeiben, hanem szellemében is. A kálvinizmus hajdani bölcsőjeként utcáin ma is érződik a szigorú puritán nyugalom. Persze a város frankofon jegyeket is magán visel, a nyüzsgő hivatalnokok a déli napsütésben kiszivárognak a tó partjára vagy az óváros teraszos kávézóiba, és órák hosszat élvezik ebédjüket és a délidő semmittevését.
Az óváros dombnegyede, amelyet Európa legjobban őrzött titkaként is emlegettek, csendes a homokszínű kőfalak és a lépten-nyomon felbukkanó kutak között. A házak között szorongó régi utcácskák az ódon francia városkák hangulatát idézik. A domb központi helyét az időközben gótikussá átalakított egykori román Cathedrale St-Pierre foglalja el, alatta a Place du Bourg Four bárjai a párizsi Montmartre negyedét idézik.
