Rod Turner egy közép-angliai vállalkozás, a Solihull városában működő Whale Tankers igazgatója. A cég 155 embert foglalkoztat és veszélyes hulladékok tárolására alkalmas kamionkonténereket gyárt. A font elszabadult árfolyama – a brit valuta az euróhoz képest ma 14 százalékkal ér többet, mint a múlt év elején – felforrósította a talajt a Whale és számos más brit termelővállalat lába alatt. Ennek ellenére Turner töretlenül úgy gondolja, súlyos hiba lenne az európai közös valutához csatlakozni csak azért, hogy az erős font káros hatásait kiküszöböljék. “Nagyon jól megvagyunk idekint. Nálunk a legalacsonyabbak az adók, a legalacsonyabb a munkanélküliség. Miért ugranánk fejest az ismeretlenbe?” – fejti ki álláspontját.
Tony Blair miniszterelnök hajlandó lenne erre az ugrásra – amennyiben úgy ítéli meg, hogy a feltételek kedvezőek. Június 7-i nagyarányú újraválasztási győzelmétől fellelkesülve Blair immár úgy akar bevonulni a történelembe, mint országa egyik kiemelkedő megújítója. Márpedig meggyőződése, hogy Nagy-Britannia pozícióinak megerősítése az Európai Unióban (EU) politikai örökségének kulcseleme lehetne. A kontinens különböző országainak vezetőitől és Európa-párti tanácsadóitól rendre azt hallja: amennyiben Nagy-Britannia nem vezeti be a közös valutát, azzal azt kockáztatja, hogy miközben az EU befolyása és tekintélye mind nagyobbra nő, az ország valahol annak peremén marginalizálódik. Blair mindazonáltal tisztában van azzal, hogy politikai támogatottsága lehet a tét, ha a szkeptikus briteket a csatlakozás mellé akarja állítani. “Blair komoly dilemmával szembesült. Ott akar állni Európa parancsnoki hídján, de erre csak akkor van esélye, ha elfogadja az eurót” – szögezi le Ruth Lea, az Institute of Directors üzletembereket tömörítő szervezet politikai igazgatója.
Mindezek alapján cseppet sem meglepő, hogy az óvatos Blair egyelőre nem adott zöld utat az euró-előkészületeknek. Csupán annyit ígért meg, hogy két éven belül eldönti, javasolja-e a csatlakozást, és ha igen, akkor népszavazást ír ki. Egy ilyen voksolás megnyerése rettentő kihívás. Az euró bevezetését elvetők mintegy két-háromszor annyian vannak, mint a támogatók, márpedig Blair környezetében úgy vélik, egy referendum-bukás a miniszterelnök személyes hitelét ásná alá. “Mi a magunk nevében azt jósoljuk, hogy a Labour nem lesz képes olyan elmozdulást elérni a közvéleményben, amely nyomán az helyeselné az Európai Pénzügyi Unióhoz való csatlakozást, legalábbis olyan hamar biztosan nem, hogy Blair még a következő néhány évben kiírhasson egy referendumot” – hangsúlyozza Michael Saunders, a Schroder Salomon Smith Barney egyik londoni közgazdásza. Mire ugyanis odajutnának, az egész folyamatot ismét lefékezik a következő parlamenti választások.
Mindennek a tetejébe az eurócsatlakozás gazdasági szükségszerűsége korántsem nevezhető megkérdőjelezhetetlennek. Az európártiak azzal érvelnek, hogy az erős font megöli a termelő szférát, a külföldi befektetők pedig hamarosan bedobják a törülközőt, ha Blair nem viszi be az országot mielőbb az euró-övezetbe. Csakhogy a brit gazdasági mutatók nem sietnek őket igazolni. Az elmúlt öt esztendőben Nagy-Britannia éves átlagban 2,8 százalékos növekedést produkált, szemben Németország 1,8 százalékával. A 3,1 százalékos brit munkanélküliség szerte Európában elérhetetlen álom csupán. Arról nem beszélve, hogy Nagy-Britannia továbbra is több külföldi befektetést vonz, mint bármely vetélytársa a kontinensen.
Brit eurócsatlakozás a mérlegen MELLETTE
Valutakavalkád. Az ingatag átváltási árfolyamok szinte lehetetlenné teszik az üzleti tervezést. A külföldi befektetők könnyen úgy dönthetnek, hogy karcsúsítják befektetési alapjaikat és bezárják az érdekeltségeiket, ha Nagy- Britannia nem csatlakozik mielőbb az euróövezethez.
Politikai befolyás. A közös valutaövezet-beli tagság mindinkább kulcsfontosságúvá válik az európai fórumokon. London minél hosszabb ideig marad kívül, annál inkább marginali zálódik.
Erősödő euró. A csatlakozás a közös valutához jelentősen megacélozná az ingatag európrojektet, amelynek sikere Nagy- Britanniának is érdeke.
ELLENE
Minek kockáztatni? Ami a gazdasági reformokat illeti, Nagy- Britannia évekkel előzi meg Európa többi országát. Azaz ugyan mi értelme lenne a brit gazdaságot a mainál szorosabban Európához kötni akkor, amikor az utóbbi még mindig vajúdik a strukturális átalakulással?
Elvesztett ellenőrzés. A Bank of England a nemzeti valuta jó gazdájának bizonyult. Miért kellene tehát váltani – különösen akkor, amikor az Európai Központi Bank mindmáig jelentős és egyre erősödő gondokkal küzd?
Szükségtelen erőmegosztás. Az eurócsatlakozási csata elterelné a figyelmet sokkal fontosabb kérdésekről, például a közművek fejlesztéséről és a népjóléti rendszer reformjáról.
Arra sincs semmi bizonyíték, hogy a távolmaradás az euró-zónától bármiféle kárt okozott volna a londoni Citynek mint pénzügyi központnak. Valójában a fontpiac fennmaradása éppen hogy új területeket nyithat meg a City bankárai előtt. “Az eurócsatlakozás elmaradása miatt különböző súlyos következményekkel riogató mítoszok többségéről mára egyszerűen bebizonyosodott, hogy nem igazak” – húzza alá Martin Gatto, a Somerfield brit szupermarketlánc pénzügyi vezérigazgatója.
Az elmúlt évek brit gazdasági reformjai a jelek szerint már megérlelték azokat a gyümölcsöket, amelyeket az eurócsatlakozás egyáltalán hozni tudna. Blair kormányzása idején a brit jegybank valóban függetlenné vált, és kordában tartja az inflációt. Gordon Brown pénzügyminiszter rendre költségvetési többletekről tud beszámolni, és ezzel hitelessé tette a Labour gazdaságpolitikáját. “Ma, amikor Nagy-Britannia végre megtanulta megfelelően iránytani a saját gazdaságát, cseppet sem tűnik olyan jelentősnek mindaz, amit az eurócsatlakozással nyerhet” – állapítja meg John Fitzgerald, a dublini Economic and Social Research Institute kutató-profeszszora.
Egyes brit gazdasági elemzők úgy vélekednek ugyan, hogy Nagy-Britannia különösebb nehézségek nélkül képes lenne bevezetni az eurót, mások viszont korántsem értenek ezzel egyet. David Hillier és Adam Law, a Barclays Capitalnak, azaz a londoni Barclays Bank befeketési banki részlegének a közgazdászai egy közelmúltbeli jelentésükben úgy foglaltak állást, hogy “Nagy-Britannia képtelen lenne alkalmazkodni az euró-kamatlábakhoz”, amelyeket az Európai Központi Bank (ECB) határoz meg. Hillier például azt mondja, hogy amennyiben az euró-övezet jelenlegi, 4,5 százalékos kamatlábai lennének érvényesek a szigetországban, akkor a ma hozzávetőlegesen 2,4 százalékos infláció nyomban legalább egy százalékponttal ugorna följebb. “A mi gazdaságunk a megszokottól eltérően válaszol a kamatláb-változásokra. Itt a probléma!” – hangsúlyozza. A kontinens többi országáénál rugalmasabb brit munkaerő- és árupiac, valamint a nem rögzített kamatozású hitelek nagyobb aránya mind azt eredményezi, hogy Nagy-Britannia gazdasága sokkal érzékenyebben reagál a kamatlábak megváltozására.
Blair nyilván fokozottan figyelemmel fogja kísérni a közvélemény meggyőzéséért folyó elkeseredett küzdelmet. A Britain in Europe elnevezésű európárti kampány máris olyan nagyágyúkat sorakoztatott föl, mint a Unilever-elnök Niall FitzGerald és a British Airways elnöke, Colin Marshall. Ezek a szupernehézsúlyú cégvezetők egyre hangosabban agitálnak az euró mellett. “Egy sor multinacionális vállalat egyelőre bízik a komány eltökéltségében. De ha csak taktikázást és mellébeszélést tapasztalnak, máshová viszik a befektetéseiket” – figyelmeztet Chris Haskins, az évi 2 milliárd dolláros forgalmat lebonyolító Northern Foods nagykereskedelmi cég elnöke.
A Business for Streling néven ismert euróellenes tábor kevésbé képes ilyen nagy neveket fölvonultatni az üzleti élet legfelső régióiból, annál erősebb viszont a kis- és középvállalkozások vezetőinek a körében. Amellett néhány ígéretes fiatal cégvezető is a “nem” táborhoz csatlakozott. Közéjük tartozik a 33 éves Simon Wolfson is, aki a Next ruházati kereskedelmi cég vezérigazgató-jelöltje. “Lehetetlen hatékonyan irányítani Európa egészének a gazdaságát. A kontinens egyes régiói magasabb kamatlábakat igényelnek, hogy kordában tarthassák az inflációt, miközben mások éppen hogy lejjebb engednék azokat” – magyarázza álláspontját. Véleménye szerint Európa jelenlegi viszonyai – a lassú növekedés Németországban, illetve a felerősödő infláció Írországban – híven tükrözik is mindezt.
Amennyiben Blair úgy dönt, hogy a csillagok állása az euró bevezetésének kedvez, a népszavazás legvalószínűbb időpontja 2002 ősze. Blairnek azonban addig bőven lesz kit meggyőznie, mindenekelőtt Brownt, aki ma a kormányfőnél sokkal szkeptikusabb az eurót illetően. Továbbá Blairnek kedvező csatlakozási feltételeket kell kialkudnia országa számára. A legtöbb elemző úgy véli, hogy a font árfolyamának ehhez legalább 10 százalékkal kell gyengülnie – ez a felvetés a legfőbb oka a valuta elmúlt időszakban tapasztalható esésének.
Blairnek egyidejűleg meg kell győznie az európaiakat is, hogy azok megbarátkozzanak a brit csatlakozás részleteivel. A politikusok kiszámíthatatlanok, de az európai közvéleménnyel valószínűleg nem lesz nehéz dolga. Az ő eurótapasztalataik pedig, ha úgy adódik, tetemes munícióként szolgálhatnak a font kicselezéséhez. Előzőleg azonban még Blairnek kell jó néhány cselt bemutatnia.
