Az Economist nemrégiben megállapította, hogy a vállalatok összeolvadásai az eseteknek csak kevesebb mint felében eredményezték a részvényesi érték növekedését, egyharmad részük pedig nem hozott érdemleges javulást. Ennek ellenére mégiscsak lehet valamilyen oka annak, hogy 1999-ben e fúziók értéke világméretekben egyharmadával, 3400 milliárd dollárra, Európában pedig kétszeresére, 1200 milliárd dollárra növekedett. Ezért lehet a vállalati összeolvadásokat a remény tapasztalatok felett aratott diadalának tekinteni. Az ABN Amro és a K&H pénzügyi csoportok bejelentett házassága kézzel fogható közelségbe hozta az elmúlt évtizedek egyre nemzetközibbé váló piacainak ezen jelenségét.
EGYESÍTETT KOCKÁZATOK. Ma még nem lehet megmondani, hogy a kialakuló K&H-csoportot néhány év múlva a sikertörténetek közé sorolják-e majd. És ennek nem csupán az az oka, hogy valószínűleg senki sem ismeri még biztosan a csoport jövőképét, stratégiáját, irányításának módját. Minden tapasztalat arra utal azonban, hogy a vállalatok összeolvadásai nagyon kockázatosak. S ha igaz, hogy két, erőit egyesítő szervezet eredményessége összességében nagyobb lehet, mint külön-külön, ez sajnos a kockázatokra is érvényes. A fúziók újabb (üzleti, irányítási, pénzügyi, jogi) kockázatokat hordoznak, amelyekkel együtt általában nem tűnnek el az összeolvadó szervezetek rizikói, viszont a közös erőfeszítések üzleti eredményei többnyire csak hosszabb idő után jelennek meg.
Az inkább védekező jellegű lépésnek tekinthető összeolvadások leggyakoribb oka a piacok szűkülése (illetve nem kellő mértékű növekedése), a globalizáció miatt is felerősödő méretgazdaságossági szempontok előtérbe kerülése, valamint egy nemkívánatos felvásárlás megelőzése.
Miután cégünk a Thomson Financial BankWatch magyarországi partnereként korábban mindkét pénzintézet kockázatelemzését elvégezte, elmondhatom: esetükben elsősorban a szűkösnek bizonyuló piacok jelenthetik az összeolvadás alapvető indokát (ebbe a sokat hangoztatott túlbankosodás mellett a befektetési szolgáltatók és a nyugdíjpénztárak “túlnépesedését” is beleértve), bár valószínűleg a méretgazdaságossági szempontok is lényegesek lehetnek – főleg a csoport nem kereskedelmi banki tagjaira (befektetési szolgáltatók, biztosítók, nyugdíjpénztárak, alapkezelők) vonatkoztatva.
A most összeolvadó csoportok zászlóshajói – a kereskedelmi bankok – együttesen 24,8 milliárd forint mínuszt hoztak össze 1999-ben, a magyarországi kereskedelmi bankok összes veszteségének kétharmadát. Ennek egyik legfőbb oka, hogy mindkét bank az ágazati átlagot jelentősen meghaladó működésiköltség-hányaddal dolgozik (bár 2000 első félévében a korábban is kevesebb veszteséget termelő K&H nyereségessé vált, az ABN Amro vesztesége pedig csökkent). Az 1998-ban is erősen veszteséges bankok azonban nem tartoznak a legkockázatosabb pénzintézetek közé. Rövid távú hitelképességük – figyelembe véve a jó nevű külföldi tulajdonosok pénzügyi erejét és bizonyított segítő elkötelezettségét is – nagyon jó.
Az üzlet sikeressége számtalan, ma még nem felmérhető tényezőtől függ. Azt, hogy az esetleges összeolvadás kockázatait és ebből származó hátrányait meghaladják annak előnyei, lényegében három dolog biztosíthatja: életképes és világos üzleti stratégia, a fúzió határozott levezénylése, és mindezek időzítése. A képletben még mindig nagyon sok a változó ahhoz, hogy bármiféle értékelést el lehessen végezni. Néhány kérdés azonban stratégiai válaszra vár. Így például az, mennyire tűnik tartósnak az ABN Amro kisebbségi részvétele a K&H-csoportban. A már bejelentett K&H név arra utal, hogy valószínűleg nem tervezik jelenlétük lényeges meghosszabbítását és az talán csak a többi tulajdonos megnyugtatását és az esetlegesen felmerülő későbbi veszteségekben való teherviselést szolgálja. Az már inkább csak az ABN Amro-csoportra tartozó kérdés, hogy mennyi hasznát veszik a még ma is az ABN Amro nevét ismertebbé tevő marketing-kampánynak akkor, ha nevük – az egyetlen rá emlékeztető lízingcég kivételével – eltűnik a magyar pénzügyi életből.
ÉRTÉKELÉSI ELLENTMONDÁSOK. Az is elgondolkodtató, hogy a Magyar Nemzeti Bank által 1999 végén készített kérdőíves felmérés szerint a magyarországi bankárok a 14 lényeges sikertényező közül az új csoport egyik szembetűnő előnyének látszó kiterjedt fiókhálózatot az utolsó helyre sorolták, messze kevésbé fontos tényezőnek tekintve, mint például a jól képzett munkaerőt vagy a hatékony kockázatkezelést. Figyelembe véve azt is, hogy a kilencvenes évek elején az ABN Amro hollandiai anyabankjának, a két legnagyobb holland bank összeolvadása révén történt létrehozásakor négy évig tartott az 1474 fiókból álló hálózat teljes integrálása, a hálózatok ügyében felmerülő megoldások valószínűleg nagy figyelmet érdemelnek.
Akárhogy is lesz, bízzunk a remény győzelmében. –
