Gazdaság

Ár-találgatás

Kedvező kormánydöntés nyomán pozitív irányú árfolyam eltolódás várható a Molnál, ám az egyensúlyi ár még kérdéses.

Újabb, 10-15 százalékos pakettet értékesítenek a meglévő 22,7 százalékos állami Mol-részesedésből még az idén – döntött a kormány a múlt héten. A kabinet arról is határozott, hogy támogatja a társaságnak a gázüzletág eladását célzó törekvéseit. Az állami csomag egy részének eladása ugyan befolyással lehet a papír árfolyamára, de az értékelések fókuszában továbbra is a gázüzletág jövőbeni értékének meghatározása, szabályozása és sorsa áll.


Ár-találgatás 1

Jelen pillanatban a gázüzletágban 100 milliárd forintnyi könyv szerinti eszköz található (ez újraelőállítási értéken 250-300 milliárd forintot jelenthet), amely negatív részvényesi értékkel bír mindaddig, amíg tőkeköltség alatti megtérülést termel.

Tavalyelőtt azt láttuk, hogy több szakmai befektető is érdeklődött az akkor még erősen veszteséges üzletág iránt, hiszen a pályázók tudatában voltak: az uniós csatlakozással Magyarországnak nemzetközi kötelezettségei lesznek az árszabályozás anomáliáinak megszüntetésére. A gázüzletág tehát bizonyosan értékesíthető, s a befolyó ellenérték a Mol számára nagyobb növekedési potenciált tartalmazó olajfeldolgozásban és kereskedelemben fektethető be újra.

Kérdéses azonban, hogy a kormánydöntés milyen árfolyamhatást eredményez. Az önmagában pozitív, de nem számszerűsíthető döntés rövid távon megnövekedett árfolyamkilengések mellett pozitív irányú elmozdulást valószínűsít. Az új „egyensúlyi” árfolyam azonban – ezen információhiányos környezetben – nem határozható meg. A következő hónapokban feltehetően drasztikusan szóródó elemzői célárfolyamokkal fogunk találkozni. A Mol esetében a befektetői magatartás – az állami tényezők miatt – a kedvező döntés ellenére sem fog túlzott optimizmust mutatni (az elmúlt évek csalódásai után a jövőbeni, bizonytalan tényezőkhöz kapcsolódó diszkontfaktor jelentősen nőtt). Mindez csak enyhe felülteljesítést enged a papír számára.

A múlt heti bejelentés másik része, az idei évre tervezett értékesítés, egyelőre valószínűleg nem hat a piacra. A feltehetően késő ősszel megvalósuló tranzakció kínálatnövelő hatása az értékesítést megelőző egy hónapban vezethet árfolyam-korrekcióhoz.

Már most látható, hogy az értékesítés lebonyolítására meglehetősen kevés lesz az idő. Az árszabályozás kereteit rögzítő kormányrendelet legkorábban szeptemberben várható, s a tranzakciót november közepéig le kell zárni. Minden pozitív várakozás ellenére is elképzelhető, hogy az őszi értékesítés átcsúszik majd a jövő év elejére. Az 1998-as tranzakció tanulsága szerint ugyanis részvényértékesítést nem lehet úgy lebonyolítani, hogy a gázüzletág árszabályozási feltételrendszere csupán az ígéret szintjén körvonalazódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik