Nagyvilág

Komoly gondot okozhat a törököknek az Iszlám Állam

A Szíriában harcoló kurdok törökországi támogatói szabotálni akarják a kurd kisebbség és a török kormány között zajló békefolyamatot - vélte szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fegyveresei által fenyegetett, a török-szíriai határon fekvő Kobani (más néven Ain-el-Arab) körül válsághelyzet “ürügyén” a törökországi békét, stabilitást és testvériességet támadják meg – hangsúlyozta Erdogan az Anadolu török hírügynökség közlése szerint.

Néhány napja Törökország-szerte tüntetések robbantak ki amiatt, mert az ankarai kormány nem hajlandó katonailag beavatkozni a dzsihadistákkal szemben, hogy megakadályozza Kobani elestét. A kurdbarát tiltakozásokban legkevesebb harmincegyen vesztették életüket.

A korábban Törökországban betiltott kurdisztáni Munkáspárt (PKK) azt rótta fel Ankarának, hogy titokban a szunnita szélsőségeseket támogatja, és a fegyveres felkelés kiújulásával fenyegetőzött. “Figyelmeztettük Törökországot. Ha továbbra is így járnak el, akkor a gerillák újrakezdik a háborút a nép védelme érdekében” – mondta Cemil Bayik, a PKK magas rangú vezetője szombaton az ARD német rádiónak adott interjúban.

Bayik korábban a Die Presse című osztrák lapnak adott interjúban úgy nyilatkozott, Törökországban nincs többé békefolyamat. Úgy vélte, Ankara “eszközként” használja az Iszlám Államot a szíriai kurdok ellen.

Erdogan egy nappal korábban ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy kurdbarát tüntetések ellenére az “utolsó leheletéig” ki fog tartani a kurd lázadókkal való békefolyamat mellett

Török tisztségviselők szombaton közölték, Ankara legkevesebb kétezer szíriai ellenzéki harcos kiképzéséhez járult hozzá. A török kormány ezzel kívánja segíteni az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tevékenységét.

Az amerikai és török különleges egységek által török területen tervezett katonai művelet célja, hogy erősítse a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen küzdő felkelők egységeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik