Az államfő az MTI kérdésére kifejtette, köztársasági elnökké választásakor megfogadta, hogy hivatalában híven képviseli a magyar érdekeket és értékeket, s ezért tartja fontosnak, hogy részt vegyen a világhíres logikai játék feltalálásának 40. évfordulója alkalmából az Egyesült Államokban megrendezett kiállítás megnyitóján.
A tárlat, amely kilenc hónapon át lesz látható a Jersey Cityben található Liberty Science Centerben (LSC), 2015-től világkörüli útra indul, és a tervek szerint hét év alatt – Budapest érintésével – járja majd körbe a Földet. “Azért vagyunk itt New Yorkban, mert egy fontos magyar értéket és a magyar értékeket képviseljük, hiszen nemcsak a Rubik-kockáról fogok itt ma este beszélni, hanem olyan értékekről is, amelyek magyar emberekhez, magyar tudósokhoz köthetők” – mondta a köztársasági elnök.
Utalt az olyan találmányokra, mint Szent-Györgyi Albert C-vitaminja, Bíró László golyóstolla, Neumann János számítógépe, Galamb József és Farkas Jenő Ford T-modellje, valamint Teller Ede szerepére az amerikai nukleáris fegyver kifejlesztésében. Mint mondta, a Rubik-kocka ezek sorába tartozik, amelyre büszkék lehetünk.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a világhódító bűvös kocka több vonatkozásban is bekerült a “leg”-ek kategóriájába: ez a legrégebb óta a piacon lévő, leginkább közkedvelt játék, amelyből a legtöbbet adták el.
“Leginkább ez a játék volt az, amely másokat újabb gondolkodásra, újabb logikai játékok kitalálására, más logikai feladványok megoldására ösztönzött, és őszintén remélem, hogy a mai találkozás lehetőséget nyújt arra, hogy erre a kockára majd úgy gondoljanak, mint amelyre a leginkább, legtöbbször, a leggyakrabban Magyarország, a magyar tudományosság, a magyar találmányok jutnak majd az amerikaiaknak is az eszébe” – mondta.
Áder János a sajtótájékoztatót követően a főkonzulátuson közös ebéden vett részt Rubik Ernővel és a New York-i Magyar Tudományos Társaság tagjaival.