Ritkán vált ki javaslat ilyen heves reakciókat, mint a pártok állami támogatásának megvonásáról szóló miniszterelnöki elképzelés. A kritikus kánonnak sok tekintetben igaza is van. Az állami támogatás tényleg az egyik eszköze annak, hogy pártok legális forrásból tegyenek szert bevételekre, így ha ez a forrást kikerül a rendszerből, akkor minden egyéb körülmény változatlansága mellett megnő az illegális források bevonásának kockázata.
A pártok állami támogatása azonban nem az egyetlen, és nem is biztos, hogy a legjobb megoldás a probléma kezelésére. A téma egyébként egy nagy és izgalmas vita a politikatudományban, amelyet Richard S. Katz és Peter Mair 1995-ös cikke indított el. Ők alkották meg ezzel az írással a kartellpárt fogalmát, amely típus megjelenésének egyik alapvető feltétele volt felfogásuk szerint a főként állami támogatásokból élő pártok dominanciája. Erős egyszerűsítéssel témánk szempontjából két megállapítást érdemes a cikkből kiemelni. A megfelelő választási eredményt elért pártok állami támogatása a befutott pártok bebetonozásához vezet, mivel a lehetséges új, kívülről érkező kihívóknak hatalmas hátrányt kell hasonló pénzek hiányában ledolgozniuk. A belül lévők egyre inkább abban lesznek érdekeltek, hogy olyan szabályokat hozzanak, amelyek az ő létezésük és fennmaradásuk esélyeit növelik, a kívül rekedteket viszont távol tartják. Ez vezet oda, hogy egyre nő abszolút értékében és az összes pártbevételek arányában is a költségvetési támogatás része.
A másik szempont a politikai verseny tétjének csökkenésére hívja fel a figyelmet. Olyan megoldások esetén, ahol az állami pártfinanszírozás a fair play jegyében már oda jut, hogy az ellenzék több támogatást kap, mint a kormánypárt (indokolni bőven lehet egy ilyen megoldás létjogosultságát), akkor egyre inkább lényegtelenné válik a politikusok egyéni stratégiái szempontjából, hogy egy párt megnyeri, vagy épp elveszíti a választásokat. Nyilván az sem tesz jót egy demokráciának, ha a választások tétje élet vagy halál politikai értelemben. Érdemes azonban elgondolkozni, hogy a másik véglet, a tét teljes kikopása nem jelenti-e szintén valamiféle kevésbé kívánatos állapotát a demokráciának.
Amikor tegnap a vitát kiváltó javaslatról az MTI kérdezett, azt mondtam, hogy ismerni kéne a teljes javaslatot ahhoz, hogy valóban véleményt mondhassunk a hatásokról. Igen, a pártoknak méltánylandó költségeik vannak. Igen, fontos, hogy ezeknek a költségeknek legyen elérhető, megszerezhető fedezete. Kézenfekvő az állami támogatások rendszere, de ettől még nem kizárt, hogy más megoldáson is elgondolkozzunk. Nem hiszem, hogy szerencsés lenne önmagában, minden kompenzáló lépés nélkül elvenni a pártok összes állami pénzét. Arra számítok, hogy a javaslathoz csatlakoznak még további lépések, talán adományozásra, párttagságra ösztönző megoldások vagy valami hasonló. Mint ahogy minden nagy közéleti vitában, úgy ebben az esetben is érdemes az aranyszabályt észben tartani: olyan nincs, hogy kizárólag csak az egyik válasz lehet helyes.