A kérdés nem is olyan könnyű. Mintha a kormány és az ellenzék különbözőképpen értelmezné a demokrácia lényegét. Az ellenzék a liberális demokrácia szellemében veti el a kezdeményezést, mondván, hogy a döntések előkészítésének a helye a parlament. A kormány viszont nem annyira az intézményekre, mint inkább az állampolgári közösség tagjainak összetartozás-tudatára kívánja alapozni a demokráciát. Azonban kérdéses, hogy a nemzeti konzultáció jelenlegi formájában alkalmas-e erre a feladatra.
Fotó: MTI / Beliczay László
Nyugati trendek: előnyök és kockázatok
Nyugaton régóta megfigyelhető a törekvés a politikai szereplők részéről, hogy az állampolgárokat bevonják a döntések előkészítésébe. A modern demokráciának a deliberatív (tanácskozó) elemekkel való bővítése, színesítése nem tekinthető „populizmusnak”, „demagógiának”, hiszen akkor a népszavazás és a népi kezdeményezés intézményét is el kellene vetni. Márpedig ki állítaná, hogy Svájc vagy az Egyesült Államok 24 tagállama (ahol a népszavazás bevett intézmény) a populizmus „sivataga”, nem pedig a közvetlen demokrácia „laboratóriuma”?
Az, hogy egy párt közvetlenül a választókhoz, a „néphez” fordul, nem tekinthető önmagában a demokráciát és a parlamentarizmust veszélyeztető akciónak. Az is igaz, hogy a „néphez fordulás” gesztusa nem iktathatja ki a demokrácia működéséből sem a parlamentáris döntéshozatalt, sem a technokrácia (szakértőiség) szempontját, sem a nemzetközi szerződésekből és a nemzetközi szervezetek tagsági viszonyából fakadó kötelezettségek teljesítését.
A deliberatív demokráciának is vannak gyengéi. Például nem érdemes olyan kérdésekkel „zaklatni” az állampolgárt, amelyet információ hiányában nem képes/akar megválaszolni. Minél inkább helyi (községi, lakóközösségi, üzemi) szintű a közvetlen demokrácia gyakorlása, annál valószínűbb, hogy jól feltett kérdésekre jó, végiggondolt válaszok születnek. A „nemzeti” szintű ügyekben, főleg ha gazdaságról van szó, az állampolgár hajlamos a válaszadáshoz szükséges kellő információk begyűjtése nélkül, pusztán vágyai, rokon- vagy ellenszenvei alapján válaszolni.
Vagyis akkor járunk el helyesen, ha a „nép” bevonását a döntésekbe nem misztifikáljuk, de nem is becsüljük le a jelentőségét – nem a gyakorlati, hanem az elvi jelentőségét. Abból kell kiindulnunk, hogy a demokrácia akkor működik, ha az állampolgár rendszeresen megerősítést nyer abban a meggyőződésében (?), hogy ő fontos, az ő véleménye is nélkülözhetetlen a politikai szereplők számára.
Alternatív szavazószámlálás?
Ha megállapítottuk, hogy a „nép” megszólítása nem ellentétes a demokráciával, hanem azt erősíti, feltehetjük a konkrét kérdést: megfelel-e a deliberatív demokrácia kritériumainak a kormány kezdeményezése.
A nemzeti konzultáció készítői elkövették azt a hibát, hogy a lehető legbonyolultabban tették fel a válaszokat, amelyeknek a hossza a 4-től a 7 sorig terjed. Innentől kezdve a „nem tudom megítélni a kérdést” rubrika kitöltésének nagy száma borítékolható. Vajon hányan veszik majd a fáradságot mind a 16 (!) kérdés átböngészésére, a válaszokon való tépelődésre, az előnyök és hátrányok mérlegelésére? Vélhetően legnagyobb számban azok válaszolnak majd, akik a kérdőív visszaküldésével lojalitásukat akarják bizonyítani a kormány iránt. Hogy ők mit húznak be, szinte mindegy. A kormány számára a lényeg, hogy a támogatók köre felmérhető legyen.
A kormány szándéka az lehetett, hogy a konzultáció révén felmérje önnön támogatottságát (tekintve a közvélemény-kutatási adatokban tükröződő kedvezőtlen tendenciát), és szorosabb egységbe kovácsolja támogatói táborát. Emellett demonstrálhatja, hogy kész meghallgatni az emberek véleményét, hiszen ezt bizonyítja a nemzeti konzultáció. Hogy előreláthatóan saját szavazói fogják visszaküldeni a kérdőívet nagyobb számban, és így nem az emberek összességének, hanem a kormánypárt(ok) támogatóinak a véleménye fog tükröződni? Ez sem baj, hiszen a kérdőívnél jobb módszer nincsen arra, hogy a kormány felmérje a lakosságon belül a lojalitás mértékét, a potenciális támogatói kör nagyságát. A kormány számára tehát az akció mindenképpen siker. A probléma az, hogy ezzel nem jutottunk közelebb a valódi „tanácskozó” demokráciához.
