Az év vége megpróbáltatásokkal teli időszak Afrika déli részén. A régióban jellemzően októberben veszi kezdetét az ínséges évszak, amikor hónapról hónapra egyre kevesebb élelem elérhető. A legtöbben ilyenkor az elraktározott készleteiket élik fel egészen áprilisig, a következő aratásig.
Ebben az évben viszont a klímaváltozás és az El Niño keltette extrém szárazság miatt a megszokott év eleji esőzés szinte teljesen elmaradt, a térségben idén a februárra jellemző csapadékmennyiség kevesebb mint 20 százaléka hullott csak le, ami súlyos vízhiányt okozott. Ez azért is különösen problémás, mert a dél-afrikai államok nagyrészt az esővízzel öntözött mezőgazdasági termelésre támaszkodnak, hogy élelemhez jussanak. Éppen ezért idén a szokásosnál jóval hamarabb, már augusztusban elkezdődött az ínséges időszak, ami az elmúlt száz év legnagyobb krízisét váltotta ki a térségben.
A szárazság érintette területeken emberek tömegei küzdenek alapvető létszükségleteik kielégítéséért, családok szakadnak szét, sokak számára megélhetést jelentő vállalkozások omlanak össze és veszélyeztetett állatok százaira vár pusztulás. A kialakult helyzet miatt már öt ország – Lesotho, Malawi, Namíbia, Zambia és Zimbabwe – szükségállapotot hirdetett, de Angola és Mozambik is kitett a krízisnek.
Sorsok mennek tönkre
A térség számára nem ismeretlenek a vízhiányos időszakok, ám az idei aszály különösen szélsőséges, ezért drámai hatással volt a népességre. A Világélelmezési Program (WFP) adatai szerint a régióban 27 millió lakos élelmezése vált bizonytalanná, 21 millió gyermek nem jut megfelelő mennyiségű, illetve minőségű táplálékhoz.
Az összes növény elpusztult, amelyet elültettünk. Mindent elvesztettem. Az embereim éheznek, csak Isten kegyelméből vagyunk még életben
– nyilatkozta a The Guardiannek Emmanuel Himoonga, a zambiai Shakumbila földműves közösség vezetője. A 61 éves férfi életében számos aszályt vészelt már át, de a mostanihoz hasonlót még sosem látott. A szárazság egyes országokban a termény több mint felét elpusztította, emiatt pedig vannak olyan területek – például Mozambikban –, ahol a lakosok csupán napi egy étkezést engedhetnek meg maguknak, amely kizárólag gyökerekből és gyümölcsökből áll. Malawiban a jelentések szerint 10-ből 9 család kényszerül súlyos lemondásokra, például a szülők nem esznek, hogy a gyerekek többször tudjanak. A 13 gyermekes Himoonga családjában is hasonló a helyzet: elmondása szerint ő a térség átlagához viszonyítva jó anyagi helyzetben van, de a napi háromszori étkezés még így is megvalósíthatatlan a számukra.
A Shakumbila közösség egyik tagja, a 23 éves, 6 gyermekről gondoskodó Agness Shikabala attól fél, hogy az élelmiszerhiánytól gyermekei megbetegedhetnek. Aggodalma nem alaptalan, a hiányos táplálkozás ugyanis számos egészségi probléma kiváltója lehet: többek között vérszegénységhez, skorbuthoz és angolkórhoz vezethet, ráadásul a gyermekek fizikai és mentális fejlődését is akadályozza.
Shikabala azt is elmondta, hogy teljesen elveszítette megélhetését. Eddig ugyanis földimogyoróval, kukoricával és egyéb mezőgazdasági termékekkel üzletelt, az élelmiszerhiány miatt most viszont nincs semmi, amit felvásárolhatna és eladhatna. Sokan mások is így jártak, ez a helyzet pedig számos nőt kényszerített arra, hogy testüket áruba bocsátva jussanak ételhez.
Nagyon remélem, hogy a következő évszak esőt hoz, és imádkozom Istenhez, hogy tartson távol a kísértéstől, hogy lefeküdjek egy másik férfival egy gallon kukoricáért
– árulta el a fiatal asszony, aki augusztus óta nem hallott a férjéről, mióta az Lusakába, az ország fővárosába ment munkát keresni.
A szegényes termés miatt a mezőgazdaságon kívül is sokkal nehezebb dolgozni. Maxwell Gwembere, a Malawiban található Thumpwa falu lakosa például a földművelés mellett szabászattal is foglalkozott, az aszály kezdete óta azonban nem kap megkeresést. Mint mondja, az emberek általában az aratás után jutnak pénzhez, ekkor vesznek és javíttatnak ruhát. Most viszont erre már nem maradt keretük, hiszen a szokásosnál jóval kevesebb terményt tudtak eladni. Mindez jól példázza, hogy a szárazság nemcsak az élelmezésre, de jóformán mindenre kihat, így például az áramellátásra is.
Zambia és Zimbabwe teljes áramtermelésének nagyjából harmadáért egyetlen vízerőmű, a Zambézi folyón fekvő Kariba-gát felel. Most azonban az erőmű hat turbinájából mindössze egy üzemel, és az is csak részleges kapacitáson, hogy spóroljanak a vízzel. Ennek az lett az eredménye, hogy a két ország számos pontján rendszeressé váltak az áramkimaradások, amelyek naponta akár 17-21 órán keresztül is tarthatnak. Az áramhiány a mindennapi életszínvonal mellett az államok gazdaságára is rányomja a bélyegét, hiszen elektromosság híján sok vállalkozás nem tud működni.
Az állatok is szenvednek
A vízhiány nemcsak a dél-afrikai régió lakosságát, de annak teljes élővilágát, köztük számos veszélyeztetett állatot is fenyeget. Már a tavalyi év végén érkeztek hírek arról, hogy Zimbabwében tömegesen pusztulnak az elefántok a szárazság miatt, a helyzet pedig azóta tovább romlott. Zimbabwe kormánya ráadásul elrendelte 200 elefánt kilövését is, hogy az elejtett állatok húsával enyhítsen az országban dúló éhínségen. Hasonló tervvel állt elő a szomszédos Namíbia is, ott 83 elefánt mellett, 30 víziló, 60 kafferbivaly, 50 impala, 100 csíkos gnú, 300 zebra és 100 jávorantilop megölését engedélyezték.
A felsorolt fajok közül több is valamilyen fokig fenyegetettnek számít, a döntést ezért is nagy felháborodás, számos bírálat érte. A két ország kormánya szerint a korábban nem tapasztalt helyzetre új megoldásokat szükséges találni. Azt állítják, hogy az állatok ritkítása nemcsak élelmet jelent sokaknak, de mérsékli a vadállatok számára elérhető forrásokra helyeződő nyomást, ráadásul csökkenti az élelem után kutatva emberlakta településekre betörő állatok számát is.
A környezetvédők viszont úgy vélik, ez csupán rövid távú megoldás a krízis enyhítésére, miközben az államoknak sokkal inkább az ilyen helyzetek megelőzésére kellene törekedniük. A WFP például a megújuló energiaforrások biztosította technológiákban látja a jövőt, amelyek hatékonyságát egy Nyambalo nevű falu bizonyítja Malawiban. Miközben az ország nagy részében kiszáradt pusztákká váltak a földek, ezen a településen továbbra is zöldellnek a növények. Ez egy 2021-ben elindított projektnek köszönhető, amely napenergiával működő öntözőrendszereket és vízgyűjtő tartályokat biztosított a falunak.
Ez egy áldás. Mióta a projekt elkezdődött, mindig termett elég zöldség és gyümölcs a földeken, sőt még többlet is volt, amelyet eladhattam, hogy húst és halat vegyek. Ha körülnézel a faluban, egyetlen alultáplált gyereket sem fogsz találni
– mondta a WFP programjáról Sekanao Mwanalira, Nyambalo egyik lakója. A településen élők olyan szerkezetek építettek, amellyel képesek felfogni az esővizet, ezzel – illetve fák ültetésével és az erdők megóvásával is – pedig hatékonyan csökkentették az aszályok negatív hatásait.
Az ilyen megoldások persze hatásosak lehetnek, de a teljes térség hosszú távú problémáit nem tudják megoldani. Egyrészt azért, mert olyan szegény régiókról van szó, ahol nem feltétlenül vannak források, hogy az óriási népesség minden tagjának elérhetővé tegyék a korszerű technológiákat, másrészt pedig azért is, mert a fő problémát a klímaváltozás okozza, amelyet öntözőrendszerekkel nem lehet megfékezni.
Bár a mostani szárazságokkal szemben Nyambalo még kitart, az előrejelzések szerint – hacsak az emberiség nem mérsékli jelentősen a kibocsátását – a dél-afrikai aszályok a jövőben sokkal tovább fognak tartani és erőteljesebbek is lesznek. Az idei tehát az elmúlt évszázad legnagyobb krízise, azonban könnyen lehet, hogy nem sokára ezt is felülmúló válságok kora jön el.
