Az a fickó készít folytatást a filmemhez, aki a Halloween-sequeleket is csinálta. Így igaz, az fogja továbbszőni a leghíresebb művemet, aki az Ananász Expresszt is rendezte. Nem akarok a közelben lenni, amikor ez megtörténik. De ha léteznek szellemek, és vissza lehet térni a halál után, az a tervem, hogy megszállom David Gordon Greent, és pokollá teszem az életét
– ezt mondta állítólag Ed Whitfield újságírónak William Friedkin, amikor Az ördögűző legújabb részéről kérdezte. A rendezőlegenda bizonyos szempontból sajnos komolyan vette az ígéretét, idén augusztusban, 87 évesen meghalt, így már nem láthatta, mit művelt Green a világ egyik legfélelmetesebb horrorjával. Green helyében pedig tényleg tartanánk tőle, hogy Friedkin beváltja az ígéretét, és okoz pár álmatlan éjszakát Greennek, Az ördögűző – A hívő ugyanis
Friedkin öntörvényűségét és műfaji sokszínűségét mi sem mutatta jobban, hogy első nagy sikere, az öt Oscarral jutalmazott Francia kapcsolat után Új-Hollywood egyik feltörekvő reménysége egy horrornak állt neki. Presztízs szempontból nem épp a legkézenfekvőbb műfaj, ám, ahogyan az a rendező életművét áttekintő írásunkban is olvasható: Friedkin nem a kompromisszumokról volt híres. Az ördögűző forgatását balesetek és botrányok tarkították, a nem túl könnyű természetű rendező kiborította és ijesztgette a színészeit, ráadásul a film alapjául szolgáló mű szerzőjével, forgatókönyvírói minőségben jelen levő William Peter Blattyval tettlegességig fajuló vitái voltak. Az már önmagában jó reklám egy horrorfilm számára, ha több helyen betiltják, a nézők csapatosan hánynak a vetítéseken, és a Vatikán is hadjáratot indít ellene, ám Az ördögűző sikeréhez semmi ilyesmi nem kellett volna: önnön jogán is az egyik legtökéletesebb horrorfilm, amely ötven évvel később is hátborzongató. Nem mellesleg ez volt az első horror, amit Oscarra jelöltek, ami ebben a műfajban nem történik meg túl gyakran.
Ahogy az lenni szokott, a sikerfilm önálló életre kelt, és idén októberig még négy folytatás készült, nem meglepő módon Friedkin közreműködése nélkül. Ezek minőségét talán mindennél szemléletesebben foglalja össze Friedkin véleménye a második, Az ördögűző – Eretnek című 1977-es filmről: „fél órát bírtam belőle megnézni, és az volt az első gondolatom, hogy olyan borzasztó, mintha egy közlekedési balesetet néznék végig az utcán. Egy buta katyvasz egy ostoba embertől – John Boormannak hívják, akinek inkább névtelennek kéne maradnia, de ebben az esetben nevesítem. Hitvány. Rettenetes film.”
Az őszinte szavak pontosan leírják a négy folytatást, ám a minőségi mélyrepülés nem akadályozta Hollywoodot abban, hogy 2020-ban bejelentsék: nem egy filmmel, hanem egy egész trilógiával folytatják az ördögűzős sztorit. Rendezőnek azt a David Gordon Greent tették meg, aki a már említett marihuánagőzös vígjáték mellett az utóbbi időben horrorfranchise-ok hivatásos felélesztőjének csapott fel: ő felelt a legutóbbi Halloween-trilógiáért. Ennek első része meglepően jó kritikákat kapott, sőt, sokan a másodikat is méltatták, Green ezért is hihette el, hogy érti a dolgát a nagy klasszikusok újraélesztése terén.
Az ördögűző – A hívő a mostanában oly divatos folytatástípus, a legacy sequelek egyik legújabb darabja, azaz olyan folytatás, amelyben az eredeti film, széria szereplői feltűnnek még, hogy egy újabb generációnak adják át a stafétát. Ebben az esetben ez az eredeti film Chris MacNeilje, Ellen Burstyn, akihez a mostani film főszereplője fordul tanácsért, mint egy démon által megszállott gyerek szülője a másikhoz. Ismét gyerekbőrbe bújik az ördög, a kétségbeesett szülők pedig a paptól kezdve az orvosokon át mindenkihez fohászkodnak segítségért. A történet tehát papíron majdnem ugyanaz, már ebből is következik, milyen faék egyszerűségű logika alapján készült a folytatás:
A forradalmi újítás tehát az, hogy nem egy, hanem két kislányba költözik bele kéretlenül a gonosz, akik elcsatangolnak az erdőben, majd ötven kilométerrel és három nappal később találják meg őket. Az általános ijedtségnél azonban van nagyobb gond is: láthatóan nem stimmel valami a kislányokkal, akik hamarosan kifordulnak önmagukból, és a maszkmesterek kiváló munkájának köszönhetően rémesen ocsmány formában hozzák rá a frászt a szüleikre. A főhősnek mondott édesapa tökéletesen súlytalan, ahogy az ördögűzésre kirendelt szupercsapat is: van itt bukott apáca, sámánasszony, lelkész és egy ördögűzésre szakosodott pap is – mindannyian teljesen felesleges elemei a démoni táncnak. Sajnos még Burstyn is az, akit láthatóan csak a kötelező fanservice miatt hoztak vissza, de az ő jelenléte legalább megtölti valamiféle karizmával azt a kevés jelenetet, amelyekben szerepel.
A fantáziátlan történet mellé slendrián megvalósítás párosul: vizuális megoldásaival már-már görcsösen igyekszik megidézni a klasszikust, a vágás gyakran kifejezetten rossz, és láthatóan tényleg csak az egyébként valóban rémisztően kinéző kislányok külsejére bízzák az ijesztgetést néhány ócska jumpscare-t leszámítva.
Míg a hit kérdése Friedkin alkotásában valódi dilemma volt, itt mindezt elintézik azzal, hogy gyanúsan sokszor dob be valaki egy-egy bibliai idézetet mondjuk Ezékieltől, esetleg életidegen monológot folytat a vallás fontosságáról, sőt, mikor az egyik szereplő a film fináléját követően leül megbeszélni a nyomozóval a történteket, azzal a kérdéssel indít: mi a bűn? Ennek megfelelően a párbeszédek zöme is teljesen életszerűtlen monologizálás, erre tényleg kár volt a kilencvenéves Burstynt beállítani.
Azt nagyjából borítékolni lehetett, hogy minden idők egyik legjobb horrorfilmjéhez irreálisan nagy feladat felérni, ám Az ördögűző – A hívő minden elvárást alulmúlt. Fókuszálatlan, megúszós, bárgyú és ostoba – Friedkin mocskosszájú démonjának egyetlen szemvillanásától is jobban megfagy a vér az emberben, mint Green folytatásától.
És mindez még csak a kezdet: pocsék kritikák ide vagy oda, a démont nem űzték vissza a pokolba, hanem szabadjára eresztve fog tombolni még évekig. 2025 áprilisára van beütemezve a folytatás (The Exorcist: Deceiver) ugyancsak Greennel a rendezői székben, a harmadik résznek egyelőre nincs premierdátuma. A rendező egyébként azt nyilatkozta, ugyan megkereste Friedkint, de az válaszra sem méltatta, reménykedett viszont abban, hogy a kész alkotás tetszeni fog neki. És míg a 87 éves legenda távozása még mindig borzasztóan szomorú, öröm az ürömben, hogy legalább azt már nem látja, mit művelnek a klasszikusával.
Az ördögűző – A hívő (The Exorcist – Believer). 111 perc, 2023. Október 12-től látható a mozikban. 24.hu: 2/10
