A keresztény világon jeges félelem lett úrrá, amikor 1453-ban híre ment Konstantinápoly elestének – a bevehetetlen erőd, az ősi Római Birodalom örököse, a keleti kereszténység központja oszmán uralom alá került. A győztes II. Mehmed szultán joggal érdemelte ki a Hódító és a Nagy állandó jelzőt, maga is elhihette, hogy immár nincs számára lehetetlen. A hagyomány szerint ennek úgy adott hangot, hogy következő nyugati hadjárata előtt kijelentette: reggelijét Nándorfehérvárott, ebédjét Budán, vacsoráját pedig Bécsben kívánja elfogyasztani.
A mai Belgrád, Szerbia fővárosa a Magyar Királyság, és túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egyben a keresztény Európa kapuja volt akkoriban. Birtokában a török szabad utat nyert északnak, a Duna völgyén a magyar főváros, majd onnan német területek felé, nyugatnak pedig egyenesen Itáliába. Akár elhangzott Mehmed szájából a fenti mondat, akár nem, kétségünk sem lehet afelől, hogy magabiztosan indította katonáit a magyar határ felé. Majd nem sokkal később élete kudarcát kellett megélnie.
A Hunyadi János és Szilágyi Mihály vezette had ugyanis Nándorfehérvárnál fényes diadalt aratott a szultáni sereg felett 1456. július 22-én. Történelmünk talán legnagyobb győzelme volt ez, amiről máig harangszóval emlékezik meg világszerte minden keresztény templom déli 12 órakor. Kevés szó esik azonban arról a „lánglelkű” szerzetesről, aki nélkül ez a diadal nemcsak nem születhetett volna meg, hanem minden bizonnyal óriási vereség lett volna a csata vége.
Kapisztrán Jánosról, a Hunyadiék segítségére siető – főként magyar és szerb nemzetiségű – keresztes had vezéréről Kovács Örs történésszel, a Rubicon Intézet tudományos munkatársával beszélgettünk.
Gyökerestül megváltozott az élete
Kapisztrán János édesapja a nyugati egyházszakadásból eredő harcok folytán érkezett Itáliába, legjobb tudásunk szerint Anjou régióból származó francia lovag volt. Az Abruzzo tartományban fekvő Capestrano faluban telepedett le, feleségül vett egy helyi előkelő nőt, frigyükből született János 1386-ban. Az apa korai halála után a fiút művelt édesanyja tanította a betűvetésre, majd Perugiában végzett polgári és kánonjogot.
Kiváló szónoki képességekkel megáldott, jóeszű ifjú volt, karrierje magasan ívelt felfelé a nápolyi király szolgálatában: az Itália jelentős részét meghódító Nápolyi László 1412-ben Perugia kormányzójává nevezte ki Kapisztránt. Három évvel később házasságra készült, az eljegyzést már megtartották, amikor perpatvar tört ki Perugia és a szomszédos Rimini tartomány között. A tipikus itáliai recept szerint Rimini vezetője börtönbe vetette a béketárgyalásra érkező Kapisztránt, és csak borsos váltságdíj ellenében engedte szabadon.
Legendája szerint sanyarú körülmények között tartották fogva. Egyszer csaknem sikerült megszöknie, ám láncai csörgése elárulta, ezután még súlyosabb vasba verték, kenyéren és vízen tartották. Visszakerült tömlöcébe, ahol újabb súlyos láncokkal terhelték meg, kenyéren és vízen tartották, álmatlanság gyötörte. Egyik álmatlan éjszakán egy minoritának öltözött szellem így szólította meg a kínlódót: „Mit habozol? Mire vársz, oh kevély halandó? Kövesd Isten intését!”
A szentek legendáit természetesen nem szabad szó szerinti hiteles forrásnak tekinteni, de valami mégis történhetett a fogságban. Szabadulása után ugyanis Kapisztrán felbontotta jegyességét, szétosztotta minden világi vagyonát, és csatlakozott a ferencesek obszerváns irányzatához
– mondja a 24.hu-nak Kovács Örs.
Az obszervánsok a rend eredeti értékeihez, azaz a lemondáshoz, szegénységhez való visszatérését hirdették, rendkívül merev, már-már szélsőséges szabályok szerint éltek, ami remekül passzolt János szigorú, makacs, időnként szögletes egyéniségéhez. Mintegy államként működtek az államban, a „hagyományos” ferencesekkel jóformán csak a rendfőnök személye kötötte őket össze. Kapisztrán János a korszak egyik legnagyobb prédikátorától, Sienai Szent Bernardintól tanulta, miként kell városról városra járva tömegeket megszólítani.
Kidumálta magát az inkvizíció vádjai alól
János prédikációiban „ütötte-vágta” a különböző társadalmi csoportokat bűneikért, kikelt a fényűzés, a luxus, az eretnekek és az uzsora ellen – beszédei nem egyszer váltottak ki zsidók elleni támadásokat. Úgynevezett vándorprédikátorként működött – az első időkben Itália területén –, ma valódi sztárnak neveznénk: hallgatósága nem fért el a templomokban, egész tereket töltött meg.
A szavak erején túl gyógyítással, ördögűzéssel varázsolta el a népet, feltűnése csodákkal járt együtt. A teljesség igénye nélkül 13 siket hallását adta vissza, egy intésére elhallgattak a prédikációját megzavaró tücskök, és bármilyen eső is áztatta a környéket, az őt hallgatók csontszárazak maradtak. Hatását jelzi, hogy V. Miklós pápa úgy fogalmazott, ha Kapisztrán az ő életében hal meg, rögtön felveszi a szentek sorába.
Sienai Szent Bernardin nyomán Kapisztrán is különös tisztelettel adózott Jézus Szent Nevének, amivel felkeltette az inkvizíció figyelmét, az 1420-as években ellene – és más obszervánsok ellen – indított eljárás során ő lett társai védője is. Remek szónoki képességeinek hála, végül ejtették a vádakat ellenük, nem sokkal később pedig már maga is az inkvizíció egyik vezéralakjává vált Ferrarában, Velencében, majd Szicíliában. Prédikációi a középkori koldulórendi prédikációk hagyományos tematikájából indultak ki: igehirdetésük kapcsolódott a rendszeres vasárnapi prédikációkhoz, a naptári ünnepekhez, a szentek ünnepeihez, és azon belül a ferenceseknél egyre központibb helyre kerülő Mária-kultuszhoz. Emellé társult az eretnekek elleni fellépés.
Szigorú, és „sikeres”, mondhatni hírhedt inkvizítor volt, remek képességei folytán meg tudta győzni a bíróságot, és nagy eséllyel el is ítélték azt, aki ellen fellépett. A történészek számos olyan esetet megvizsgáltak, amelyekben Kapisztrán aktív részt vállalt a vizsgálatokban: semmiben nem tért el a korszellemtől. A kor szokásainak megfelelően kegyetlen büntetéseket alkalmaztak az eretnekek, a bűnösök, a zsidók ellen, Kapisztrán részvétele ezen ügyekben a felelősségét erősíti.
Az eretnekség ellenében
Az 1430-as évek végétől IV. Jenő pápa diplomatájaként szolgált, bejárta Nyugat-Európa jelentősebb városait, a legenda szerint útján 12 testvér kísérte, egyikük egy Péter nevű soproni áldozópap. Több nyelven beszélt, de nyilván nem szólhatott Európa minden táján hallgatói anyanyelvén, szónoklatainak többsége latinul hangzott el. A megértést tolmácsok segítették, illetve maga Kapisztrán:
Vérbeli előadó volt, kézzel-lábbal magyarázva gyakorlatilag eljátszotta a szóban forgó jeleneteket
– jegyzi meg Kovács Örs.
A pápa 1451-ben küldte Ausztriába a husziták elleni harc jegyében. Pontosabban német, cseh, lengyel és magyar területen hirdette az eretnek tanok elleni nézeteit, de a rá jellemző szigorral hazánkban gyakori támadásokat intézett az ortodox románok és szerbek ellen is. Konstantinápoly veszte után részt vett a frankfurti birodalmi gyűlésen, amely fő témája egy török elleni keresztes hadjárat szervezése volt.
Ezügyben járt egyre többször a Magyar Királyság területén – egyetlen itteni prédikációja sem maradt fenn, de más forrásokból tudjuk, hogy a török mellett Kapisztrán ezekben az években is elsősorban a husziták, ortodoxok és egyéb „eretnekekre” fókuszált. Prédikált országgyűléseken, a nagyobb városokban és sok délvidéki helyszínen, látomásai, jóslatai, szuggesztív személyisége itthon is nagy hatást gyakorolt.
Öngyilkos roham a Száván keresztül
Amikor III. Callixtusz pápa 1456-ban végre kiadta a keresztes hadjáratot meghirdető bulláját, Kapisztrán János hangneme azonnal megváltozott: addigi meggyőződését a célnak alárendelve hirdette meg, hogy szerbektől a szakadárokon, eretnekeken keresztül a zsidókig mindenkit vár a kereszt alá. A becslések szerint 10-15 ezer népfelkelővel Nándorfehérvár ostromának végóráiban jelent meg a vár közelében. Főként magyar és szerb parasztokról lévén szó, a keresztes sereg harcértéke leginkább a nulla felé közelített, de Kapisztrán elképesztő módon felkorbácsolta elhivatottságukat.
Annyit tudunk biztosan, hogy Nándorfehérvár védői az utolsó, mindent elsöprő rohamot várták 1456. július 22-én, amikor Kapisztrán és keresztesei megjelentek a Száva túlpartján. Csónakkal átevezve a folyón öngyilkos támadást indítottak az ostromló török had ellen, amivel nagy kavarodást okoztak az ellenség soraiban. A zűrzavart kihasználva Hunyadi kitört a várból, lerohanta a török tábort, és a saját ágyúikkal lövette az oszmánokat. Világraszóló győzelem volt, egyes részleteket illetően azonban csupán találgatni tudunk.
Elképzelhető, hogy a keresztesekben a Kapisztrán szónoklatai hatására gyúlt vallásos hevület késztette támadásra, és az egész akció spontán indult. De azt sem zárhatjuk ki, miszerint Hunyadi utasította őket pont azért, hogy elterelje a figyelmet a kitörésről. A lényeg, hogy törökverő nagy hadvezérünk nélkülük feltehetően nem tudta volna megfordítani az ostrom eredményét, mint ahogy a keresztesek is nagy valószínűséggel a biztos halálba rohannak, ha a magyar lovasok nem törnek ki a várból.
Holttestén álltak bosszút
Hunyadi János alig két héttel a diadalt követően hunyt el a táborban kitört pestisben, a magyar hagyomány szerint előtte Kapisztránnak gyónt, és a szerzetes adta fel neki az utolsó kenetet. Nem sokkal később, október 24-én ő is meghalt, ennek okaként pestist és vérhast szoktak megadni – valószínűleg utóbbiról lehetett szó, ám ez is az ostrom utáni borzasztó higiénés körülmények eredménye volt. Vagyis Kapisztrán János szintén a sorsdöntő nándorfehérvári diadal hősi halottja.
Újlakon – ma Ilak és Horvátország része – temették el, nyughelye rögvest zarándokhellyé vált, a feljegyzések szerint 1526-ig több mint 500 csoda történt a sírjánál. Azért csak eddig „számoljuk”, mert Mohács után a törökök feldúlták, a fáma szerint maradványait kútba vetették. Testének egykori nyughelye viszont ma is zarándokhely.
VIII. Sándor pápa 1690-ben avatta szentté, abban az időben, amikor épp a török kiűzése folyt Magyarország területéről összeurópai összefogással. Tudatos döntés eredménye volt, az egyházfő a Szent Liga iránti támogatást akarta ezzel fokozni, Kapisztrán János pedig máig a tábori lelkészek védőszentje.
