Bármely párbeszéd az alábbi csoportok valamelyikébe sorolható.
1. Vagy az „alá-, fölérendelt” típusúba (ez valamilyen formájú kérdezz-felelek),
2. vagy a „mellérendelt” típusúba (amely lehet eszmecsere, vita, más egyéb).
Bármelyik helyzet adódik, egy magunkfajta kommunikátornak néhány alapvető műfajjal tisztában kell lennie. Mert ha közönség elé merészkedünk – legyen az akár csak egyetlen ember is –, azonnal előadóvá (újságíróvá, színésszé) válunk – felvértezve persze esztétikai, pedagógiai, pszichológiai eszköztárral is…
Nehéz mesterség.
Ismernünk érdemes tehát
– a hírt (hogy tálalni tudjuk a magunk vagy a cégünk üzenetét),
– a tudósítást (hogy üzenetünket kellő részletességgel el tudjuk juttatni a címzetthez),
– az interjút (hogy ki tudjunk szedni valakiből egy hírt, illetve hogy más belőlünk ne).
Minden műfajok legalapvetőbbje a hír. Hat kérdést kell megválaszolnia: hol, mikor, kicsoda, mit csinált (vagy kivel mi történt), miért és hogyan? Akarjunk elérni bármit, üzletkötéstől adósságbehajtásig: ezeket az információkat partnerünk tudomására kell hoznunk. És ahogy a mobiltelefon megtanított bennünket arra, hogy mondandónkat 160 karakterben foglaljuk össze, minden hír elmondható 20 másodpercben.
A tudósításban részletesebben kifejthetjük a történteket, pontosabban megjelölhetjük a helyszínt és az időpontot, kicsit jellemezhetjük a szereplőket, beszélhetünk (vagy írhatunk) okokról, okozatokról, módszerekről és módozatokról is. Mondjuk, egy–másfél percben.
Az interjúnak már valóban van legalább két szereplője. A műfaj célja, hogy az információéhes kérdező a leghitelesebb forrásból jusson hírhez egy (vagy több) ügy kapcsán. Ehhez célirányos kérdéseket kell megfogalmaznunk, de érdemes a másik szerepébe is beleélnünk magunkat: képesnek kell lennünk arra, hogy világos, tényszerű válaszokat adjunk (vagy éppen megkerüljük azokat). Három perc elegendő hozzá?
E műfajok egyike sem tűri a személyességet! Azaz, ami nem tény, az nem hiteles. A szubjektivitás másik világ, bár sikert így is el lehet érni az üzleti életben, ám kockázatos. Fontoljuk hát meg, mikor lépünk át a racionalitás világából az emóciókéba.
A siker – ezt nem győzzük hangsúlyozni – továbbra is az előkészületeken múlik. Minden párbeszéd előtt fel kell készülnünk.
Önellenőrzés
1. Ön milyen vitapartner?
A: Lehengerlő.
B: Mindig utólag jut eszembe a jó érv.
C: Kerülöm a konfliktusokat…
2. Mit gondol az újsághírekről?
A: Többnyire se fülük, se farkuk.
B: Profik írják, szóval nekem tetszenek.
C: Azokról a kis rövidekről beszélünk, ugye?
3. Adott már ön interjút?
A: Adok, veszek! Mindennel foglalkozom, ami pénzt hoz.
B: Egyszer kérdeztek a kedvenc ételeimről.
C: Á, nem érdeklek én senkit.
4. Mit elemzett utoljára?
A: Az eladási statisztikánkat a negyedéves GDP tükrében.
B: Az NB II Keleti csoportjának eredményeit.
C: József Attila-verset a gimiben.
5. Ön mennyi időt szán egy beszélgetésre?
A: Három percet.
B: Amennyi idő alatt mindent megdumálunk.
C: Hát az nem a másiktól függ?
6. Ön mit kérdezett utoljára?
A: Kérem, én csak kijelentő mondatokban beszélek.
B: Hogy lehetne-e olcsóbban…
C: Válaszolhatnék később?
Ha az A válaszból van több: ön túlságosan magabiztos. Az élet igazolja, hogy mindig önnek van igaza?
Ha a B válaszból van több: ugyan már! Legyen magabiztosabb!
Ha a C válaszból van több: hagyjon már fel végre ezzel az állandó kishitűséggel!
Legyünk képesek
– szükség esetén megfogalmazni egy közleményt,
– bármely helyzetben nyilatkozatot adni,
– egy-egy jelenséget kellően körbejárva kielemezni,
– érvelni, illetve érveket cáfolni!
És készítsük fel, ha módunkban áll, beszélgetőtársunkat is. Mit várhat tőlünk? Van néhány kérdés – most persze hátsó gondolatokkal ne vessünk számot –, amelyet előre tisztázzunk vele.
– Mit akarunk tőle?
– Hol akarunk vele beszélgetni?
– Mikor?
– Kettesben leszünk? Esetleg többen?
– Mennyi idejét fordítsa ránk?
– Kell-e hoznia valamilyen illusztrációt?
– Készül-e a találkozásról felvétel, jegyzőkönyv?
– Megbízhat-e bennünk?
Ha mi fogunk kérdezni, gyűjtsük előre össze mindazt, amire választ remélünk. Ha tőlünk kérdeznek, igyekezzünk kitalálni, milyen kérdéseket kaphatunk, hogy készülhessünk a feleletekkel.
Ha érvelnünk kell: lajstromozzuk, mi szól ügyünk mellett. Ha előre kitalálható, hogy támadni fognak bennünket, akkor azt, mi minden szól mellettünk! Meg kell jegyeznünk, hogy hosszú távon a támadó hozzáállás sosem vezet eredményre… És az állítás – a nagy számok törvénye szerint – győzedelmeskedni szokott a tagadás fölött.
Előbb-utóbb szembesülünk egy problémával: hogyan hallgassunk? Vigyünk például jegyzeteket magunkkal, hogy legyen mibe kapaszkodnia a szemünknek. Még érdemesebb tartalék témákat gyűjtenünk, amelyek valamelyikével más irányba terelhetjük a megakadt beszélgetést, még ha „kilóg is a lóláb”. Viszont történjék bármi, tessenek emlékezni tanfolyamunk harmadik leckéjére: a szemkontaktust mielőbb fel kell venni!
Ha felkészültünk – és persze az elmúlt hónapok leckéit megszívlelve szorgalmasan gyakoroltunk (például az elmúlt hónapban mindenki becsülettel beszédtechnikázott) –, magabiztosan nézhetünk bármilyen beszélgetés elé.
A következő részben, Kedves Olvasó, a kommunikáció kilenc legfontosabb alaphelyzetével foglalkozunk.
