Hódmezővásárhely, ez a 43 ezres kisváros a rendszerváltás után három olyan közéleti szereplőt is adott az országos politikának, aki alighanem bekerül a történelemkönyvekbe, minimum a lábjegyzetekbe. Ketten közülük főszereplők a Csongrád-Csanád megye 4. választókerületét bemutató csatateres sorozatunkban: egyikük a fideszes Lázár János, másikuk az ellenzéki listavezető Márki-Zay Péter; róluk beharangozónkban azt írtuk, hogy bármelyikükből, akár mindkettejükből lehet egyszer miniszterelnök.
És a harmadik prominens is megérdemel egy portrét: ő az épp húsz éve elhunyt Rapcsák András. Ez a cikk róla szól.
Rapcsák a város első szabadon választott polgármestere, nélküle ma máshogy nézne ki Vásárhely, másképpen és részben más szereplőkkel működne nemcsak a helyi, hanem az országos politika is. Stílusa, életműve hatott nemcsak a városra, hanem a Fidesz vezetőire is, rajtuk keresztül pedig közös hazánk politikai kultúrájára, közéletére.
Rapcsák extra méretű teret igényelt és töltött be: nem csupán azzal, hogy hatalmas teste miatt még az Országgyűlésben is dupla szék dukált neki, hanem azzal is, hogy sosem osztozott a magának kiharcolt hatalmon.
Nagyevő és nagyivó volt; öntörvényű férfi, nem kevés és nem teljesen alaptalan messiástudattal, olykor a büntető törvénykönyv paragrafusait is súroló fizikai és gazdasági agresszivitással.
*
Rapcsák András 1943 júliusában született Debrecenben, pedagóguscsaládban, édesapja már a hatvanas évek végén akadémikus és a városi egyetem rektora volt.
Debrecenben érettségizett, diplomát a Műegyetem villamosmérnöki karán szerzett 1969-ben, majd a Kossuthon doktorált. Fejlesztőmérnökként dolgozott előbb egy áramszolgáltatónál, aztán a hódmezővásárhelyi Metripond Mérleggyárban. Közben élsportolt, 33 éves koráig versenyszerűen teniszezett, utóbb igazolt sakkozó lett.
A vakvéletlennek köszönheti, hogy a rendszerváltás a helyi politika csúcsára repítette.
1990 őszén, az első szabad önkormányzati választáson a KDNP támogatásával képviselőjelöltként indult Hódmezővásárhely egyik választókerületében, de csúnyán leszerepelt; bár a pontos eredmény még a megyei lap archívumában sem megtalálható, valakitől azt hallottuk, hogy az első fordulóban mindössze tizenkilenc szavazatot szerzett. Az mindenesetre tény, hogy a második forduló előtt visszalépett a kisgazda versenytársa javára. Szerencséjére ekkor még nem a polgárok választottak közvetlenül polgármestert, hanem a testület. Ám ott sokadik nekifutásra is szavazategyenlőség mutatkozott a kisgazda jelölt és az SZDSZ–Fidesz favoritja között. Ekkor pattant ki egy független képviselő fejéből az az ötlet, hogy
A már a tanácsrendszerben is az önkormányzatnál dolgozó Korsós Ágnes (aki Rapcsák alatt előbb jegyzőhelyettes, majd jegyző lett, és maradt hivatalában egészen 2018-ig, míg a polgármesterséget akkor elnyerő Márki-Zay Péter el nem bocsátotta) romantikus emléket őriz Rapcsák 1990-es megválasztásáról: „Az október 30-ai testületi ülésen a patthelyzet miatt nem született döntés. A következő ülést november 4-ére hívták össze. Tömve volt a terem. Rapcsák András leghátul ült, rövid ujjú ingben, nyakkendőben, maga mellé hajtotta a zakóját és a mellényét. Elhangzott a javaslat, hogy legyen ő a polgármesterünk. És a képviselők megszavazták! Ekkor Rapcsák úr felállt, magára vette a mellényét, kereste a zakóját is, de azt nagy hirtelen nem találta, ezért ingujjasan vonult a pulpitusra, úgy tette le az esküjét. Aztán pedig olyan komoly és mély kérdéseket tett föl az apparátusnak, hogy a felére nem tudtunk válaszolni. Rögtön éreztük benne a tudást, az erőt, a karizmatikusságot.”
*
Lázár János jogászhallgatóként, 1995-ben került Rapcsák mellé gyakornoknak, 1996-tól a polgármester személyi titkára lett. Ő azt meséli nekünk, hogy „Rapcsák András világéletében antikommunista volt, a Kádár-rendszerben habozás nélkül szembeszállt a mérleggyárat vezető levitézlett ÁVO-sokkal, de mivel a szakmájához nagyon értett, nem bántották.
Mindenkivel szót értett, a melósokkal rendszeresen lejárt a kocsmába, és kiállt értük a főnökségnél. Számos találmánya, újítása volt, amiből már a nyolcvanas évekre meggazdagodott, plusz az elsők között kezdett maszekolni, gazdasági munkaközösséget alapított a gyáron belül, azzal is rengeteget keresett.
Havránek Ferenc 1994 és 2014 között volt a vásárhelyi testület tagja, kommunista, jelenleg az Európai Baloldal tagja, civilben egy esztergályosműhely gazdája. Ő dicsér és ekéz is: „Halottal nehéz vitázni, de az biztos, hogy Rapcsák tett sok jót és sok rosszat is. A legnagyobb érdeme, hogy kijárta Hódmezővásárhelynek a megyei jogú város címet, aminek a későbbi pályázatoknál vettük óriási hasznát. Viszont munkahelyteremtő beruházásokat nem szerzett, megelégedett a térkövezésekkel, meg azzal, hogy épített egy strandot, ami jó, de felhúzatott mellé egy fürdőt is, ami viszont évi 500 millió forint veszteséget termelt, míg Márki-Zay nem fúratott kutat, de így is marad 350 millió mínusz. És ásatott egy hatalmas mélygarázst a sportcsarnok alá, ami olyannyira kihasználatlan, hogy be is zárták.
A hívei szerint zseniális vállalkozó volt, büszkélkednek, hogy a városban ő alapított elsőként kft.-t, csak azt nem teszik hozzá, hogy az is ő, aki Vásárhelyen először vitt csődbe vállalkozást.
A mérleggyári szabadalmai előtt le a kalappal, de azért ügyeskedett is ám. Egy elektromos mérlegbe beletervezett egy lényegében funkció nélküli chipet, majd a gyártás megindulásakor benyújtott egy újítást, miszerint a chip kihagyásával csökkenthető az előállítási költség. Az utóbbi felismerés díját a gyár nem akarta kifizetni, perre mentek, amit Rapcsák egymaga megnyert, szemben féltucatnyi ügyvéddel.”
A testületi közös munkára büszke Havránek Ferenc: „Durva volt, mint a pokróc, de nekem mindig sikerült megegyeznem vele. Persze semmit nem adott ingyen. Vihettem elé bármilyen csodálatos, a lakossági érdeket szolgáló elképzelést, azt mondta, rendben, támogatom, adok rá pénzt, de cserébe ebbe meg ebbe nem pofázol bele, azt és amazt pedig megszavazod. És állta a szavát. És sose menekült el a vitától, senkitől nem vonta meg a szót, prímán érvelt, és rendre ő győzött még olyankor is, amikor az ellenfele igazsága állt közelebb a valósághoz.”
A szabad demokraták szigorúbbak Rapcsákkal; helyi lapjukban már 1990-től jelentek meg a polgármestert despotaként ábrázoló karikatúrák.
Az SZDSZ-es Szentirmai Csaba (civilben biztosítási üzletkötő) bent ült az első testületben, aztán 2002 és 2006 között ismét képviselő volt. Ő hamar csalódott Rapcsákban:
Pár hónap alatt világossá vált, hogy egész mást gondol a demokráciáról, mint mi, naiv rendszerváltók. Az első perctől tudta, hogy semmi értelme a józan vitának, kizárólag az erő számít. Neki nem a konszenzusteremtés volt a lényeg, hanem az, hogy mindig legalább egy szavazattal többet birtokoljon, mint az ellenfelei. Vérbeli autokrata volt. Nála úgy szólt a klasszikus, hogy aki nincs velem, az nincs. Mindez méregként hatott Vásárhely közéletére. Az az igazság, hogy Rapcsákkal kezdődött a mai napig tartó gyűlölködés. Aki hatalmon van, üt, a másik állja, aztán csere. A sérelmek pedig egyre mélyülnek. Ráadásul Rapcsák nem szenvtelen autokrata volt, hanem kiabálós, alázós.
A szintén szabad demokrata Kecskés Ákos ma ügyvéd, ő csupán két évet bírt ki a testületben. Ezt mondja Rapcsákról: „Teremtő elme, de amikor rájött a dili, kibírhatatlanná vált, hetente hallottam őrült sztorikat, például hogy féktelen dühében zsinórostul kitépte a falból a telefont, és hozzávágta a készüléket a ledermedt titkárnőjéhez. A hétköznapi emberek, a választók nyelvén viszont nagyon értett. Elment az összes kisközösségbe, az öregek közé éppúgy, mint a kocsmába. A teljes képviselő-testületnek együttvéve nem volt akkora karizmája, se annyi esze, mint neki egymagának. A testületben mindig két lépéssel előttünk járt, nemcsak azt tudta, hogy ő mit tesz majd a jövő hónapban, hanem azt is, hogy mi mit reagálunk. Utáltam, amit csinál, de tiszteltem az erejét, és hátat mertem fordítani neki, mert tudtam, ha pofon akar vágni, azt szemtől szembe teszi. Egyszer mondta is nekem, hogy jobban bízik bennem, mint a sajátjaiban.”
Lázár János regényesen emlékezik Rapcsák személyiségére: „Mint minden zseni, ő is kicsit furcsa, ellentmondásos volt. Érzelmes, egyúttal karakán. Alig aludt, sokat dolgozott, rengeteget olvasott, a fejében volt a komplett egyetemes irodalom, profi műgyűjtőnek ismerte őt a Falk Miksa utca. És amikor csak tehette, sakkozott, a nyári nagy melegben délutánig ki se mozdult otthonról, ült a bábuk előtt, és csak akkor jött be, amikor enyhült a hőség. De aztán hajnalig dolgozott, persze a maga módján: négyre beért a hivatalba, fél ötkor jöhetett az első hosszúlépés, ötkor a második, fél hatkor szólt a titkárnőnek, hogy kerítse elő a frakcióvezetőt, hattól sorra hívatta be az embereket, nyolcra bent ültek nála tízen, és egyik sem akart hazamenni. Hajnalig iszogattak, társalogtak zenéről, irodalomról, festészetről, nőkről, meg persze a városi politikáról. Ez volt a munkamódszere.
Rendre éjfél után szólt ki nekem a tárgyalóból, hogy János, jöjjön be, itt többet tanulhat, mint az egyetemen. Imádtam, Rapcsák olyan volt, mint az az egész rendszerváltás utáni színes-szagos világ, amiben nem a senkikből, hanem a valakikből lettek politikusok. Hogy dúvad volt? Sokakat megsértett, sokan be is perelték. Egy tárgyaláson odavetette az őt megfeddő bírónőnek, hogy nekem ne beszéljen, maga olyan komcsi, hogy még a bugyija is vörös. És nem érdekelte, hány illemszabályt hág át ezzel az egy mondattal.
Ha rossz napja volt, mindenki szorult. Megesett, hogy reggel rám telefonált a felesége, hogy «a férjem elindult, készüljenek a becsapódásra, hát, nehéz napjuk lesz». És tényleg. Velem sem bánt kesztyűs kézzel. Reggelente rendszerint kiosztott rám egy hétre való feladatot, aztán este számon kérte, ha csak eggyel is nem végeztem. És nem fizetett túl, ami nem érdekelt, mert tapasztalatot gyűjteni szegődtem mellé. De még veszekedni is élvezet volt vele. Az első két ciklusban akkora műsorokat csapott a testületi üléseken, hogy a városi tévén tizenötezren nézték a közvetítést. Ment a show, és Rapcsák mindenkit lenyomott. Társaságban is.”
Egy vásárhelyi fideszes annyiban árnyalja a hosszúlépéses képet, hogy:
András elképesztően tudott inni, egy láda pezsgő és egy üveg viszki meg se látszott rajta. Igazi mikszáthi figura volt, egy századvégi Churchill.
Csakhogy a testület egyre nehezebben viselte a mikszáthiságot. Az ellenzék már 1993 tavaszán kezdeményezte az „összeférhetetlen” polgármester felfüggesztését, közmeghallgatást szerveztek, ám visszavonulót fújtak, amikor a városvezető nagyhangú hívei transzparensekkel jelentek meg – az akció elhalt, Rapcsák maradt. És 1994-ben (KDNP-s jelöltként) előbb az országgyűlési-, majd a helyi polgári szövetség színeiben a polgármester-választást is megnyerte. Lázár szerint „neki köszönhető, hogy bár abban az évben Horn Gyula lett a miniszterelnök, Vásárhelyen nem tudtak visszatérni a komcsik”.
A parlamentben 1997 nyarán a KDNP-s belharcok nyomán a Fidesz képviselőcsoportjába ült át. Az 1998-as országgyűlésin a Fidesz-MDF jelöltként és a Fidesz hódmezővásárhelyi elnökeként ismét parlamenti mandátumot szerzett, ősszel polgármesterként is újrázott.
Orbán Viktor már 1991 környékén felfigyelt rá. Azonnal megtalálták a közös hangot. Lázár János állítja:
Rapcsák Andrásnak komoly szerepe volt abban, hogy a Fidesz 1994 és 1998 között sikeresen elfoglalta a jobboldalt. Orbán és Kövér megszerette őt, egyre gyakrabban jöttek hozzá tanácsot kérni, beszélgetni, ami nem csoda, hiszen ebben az időben amúgy is vadásztak az értelmes jobboldali politikusokra.
Orbánék országos térnyerése és abban Rapcsák szerepe ellenzéki oldalról egész más fényben mutatkozik. A közös véleményt Szentirmai Csaba foglalja össze:
Rémisztően egy kaptafa Vásárhely és az ország fideszes elfoglalásának története. A mi kisvárosi laborunkban kísérletezték ki azt, amit később megvalósítottak az országlásuk alatt. Vásárhely Orbán kísérleti tégelye.
Míg Rapcsákot egyre erősebb szálak fűzték az országos politikához, odahaza az agresszivitásával ellehetetlenítette magát. A rabiátussághoz minden bizonnyal magánéleti problémái is hozzájárultak.
Rapcsáknak az első házasságából két gyereke született, a másodikból szintén kettő. 1998 szeptemberében a legidősebb lánya, az akkor 31 éves Rapcsák Annamária egy hajdúhadházi általános iskola napköziseként minden közvetlen előzmény nélkül ámokfutásba kezdett: válogatás nélkül támadt mindenkire, aki az útjába került, egy kenyérvágókéssel megsebesített több kisiskolást és pedagógust. Többen próbálták megállítani, végül az igazgató fogta le. Az elmeorvosi vizsgálat kizárta a nő büntethetőséget, aki az Igazságügyi Elmeszakértői Intézetbe került. Ez a hasonló súlyú esetek jelentős részében életfogytig tartó zárt osztályt jelent, ám az apa megszerezte a leghatékonyabb gyógyszereket, kezeléseket, melyek segítségével bő két év alatt talpra állította és kihozta a lányát, aki, úgy tudni, azóta is teljes és szabad életet él.
„Csakhogy a mentőakcióra ráment Rapcsák idegrendszere”, mondja egy akkori ismerője.
Szinte minden reggel a gyereknél kezdett, aztán vetette bele magát a munkába, a napi harcba. Nincs ember, aki bírna ekkora nyomást, nem csoda, hogy András egyre többet evett, ivott, és folyamatosan hízott.
A vásárhelyi testület ebből annyit látott, hogy Rapcsák végképp elviselhetetlen lett, sértegette még a közvetlen munkatársait és a szövetségeseit is, „a végén még a sofőrje is lelépett mellőle, annyira nem bírta a folyamatos basztatást”.
A helyzet összeterelte a két politikai oldalt, és 1999 márciusában Rapcsák addigi bizalmasa, jobbkeze, összes választási kampányának főnöke, Túri József fideszes alpolgármester vezetésével a huszonnyolc tagú képviselő-testület huszonnégy tagja fegyelmi vizsgálatot indított Rapcsák ellen, és az eljárás idejére felfüggesztették a polgármesteri tisztségből.
Tizenegy pontból álló korrupciós bűnlajstromot állítottak össze, melyen szerepelt olyan piti ügy, mint hogy a polgármester közpénzből finanszírozta a születésnapi ünnepségét, meg hogy a fia útlevélkérő lapjára nem maga vásárolt okmánybélyeget, hanem a hivatalét használta, de azt is felrótták neki, hogy testülete elől eltitkolt egy milliárdos tartalékot.
Az igazi botránykő egy beruházás volt. A német Billa élelmiszerlánc 1993-ban áruházat akart nyitni Vásárhelyen, és kérdezte a polgármesteri hivatalt, hol építhetne szupermarketet. Idővel elkeveredtek a budapesti Nitor Kft.-hez, mely 1995-ben a hódmezővásárhelyi mérleggyár felszámolása során hozzájutott egy 9400 négyzetméteres belterületi ingatlanhoz, kétmillió forintért. A Nitor 1998-ban eladta ezt az ingatlant a Billának, 84,6 millióért. A negyvenszeres ár önmagában is vet fel kérdéseket, akkor pedig különösen, ha tudjuk, hogy a Nitor igazgatóságának elnöke a polgármester felesége, Rapcsák Andrásné volt, az igazgatóságban pedig a család tagjai ültek.
Havránek Ferencet idézzük: „Utóbb mesélték nekem a billások, hogy mentek aláírni az adásvételi szerződést, ám meglepetésükre nem Rapcsák fogadta őket, hanem a neje. Ott jöttek rá, hogy nem az önkormányzat, hanem a polgármester családi cége a tulajdonos. Amint hírét vettem a dolognak, szót kértem a testületi ülésen, és azzal kezdtem, hogy míg például az északi jóléti társadalmakban a települések gazdag polgárai visszaadnak abból, amit kaptak a közösségükből, a mi polgármesterünk inkább elvesz a várostól. Mire Rapcsák annyit dünnyögött bele a mikrofonba elismerően, hogy ügyes, ügyes, Havránek, mint a Kohn bácsi.”
Lázár János ellenben pénzügyekben is megértő Rapcsákkal:
Túlfújt dolog a felfüggesztés, valójában nem több szimpla kisvárosi hatalmi konfliktusnál. Menedzserként közelített mindenhez, a város élén is úgy volt vele, hogy ha a rábízott közösség gyarapodik, neki is jár a gyarapodás, természetesen transzparensen.
Rapcsák kiebrudalásával a polgármesteri jogkör az egyik korábbi alpolgármesterre szállt; Túriék remélték, hogy ez a formáció a 2002-es önkormányzati választásig ellavírozza a testületet. Csakhogy 2000 augusztusában hírét vették, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a képviselő-testület felfüggesztését és országgyűlési csődbiztos kirendelését tervezi, így inkább maguktól lemondtak. A decemberben tartott időközin tarolt Rapcsák: a vásárhelyiek ismét őt választották polgármesterüknek, sőt az összes egyéni körzetben a Fidesz jelöltje győzött. Ellenzéki csupán kompenzációs listáról jutott be néhány az új testületbe. Amiben döntő szerepe volt annak, hogy a nem fideszes pártok mindegyike meg akarta mutatni magát, így az ellenzéki szavazatok megoszlottak, és a rapcsákisták akár harminc százalékos szavazataránnyal is mandátumhoz jutottak. Az ellenzéki frakcióvezető Túri József lett.
Rapcsák nem feledkezett meg az őt elhagyó fideszesekről: feloszlatta a vásárhelyi Fidesz-csoportot, új tagokkal másikat alapított. Az ellenzékiekkel is zajlott az adok-kapok; ahogy Túri József fogalmaz: „Rapcsákisták kontra túristák.”
Kecskés Ákos meséli, hogy „Rapcsák a felfüggesztése után teljesen kitekeredett önmagából, végletesen gusztustalan és értelmetlen személyeskedésekbe fogott. Körülbelül harminc személyiségjogi pert indítottunk ellene, mindet elbukta, az ítélethirdetéseket követően még a bírókat is ócsárolta. Úgy viselkedett, mint egy elszabadult hajóágyú. Számomra még ma sem teljesen világos a konfliktus legmélyebb gyökere, abban biztos vagyok, hogy Rapcsák és Túri veszett össze valamin, de hogy micsodán, azt ma már csak Túri tudja, aki, ha már eddig nem árulta el, eztán se fogja.”
A Fidesz célkeresztjébe Túri került. Miután kiderült, hogy a képviselő temetkezési vállalkozása ellen a számviteli fegyelem megsértése miatt büntetőeljárás zajlik, lemondásra szólították fel. A fideszes álláspont szerint „olyan ember nem vehet részt a város közéletében, aki a polgárok számára legfájdalmasabb pillanatokból törvénytelenül igyekezett hasznot húzni”. Túri természetesen maradt, a vizsgálat pedig azt derítette ki, hogy a vállalkozó nem adott be néhány számlát, amiből mindösszesen 57 ezer forint adóhátraléka keletkezett, amit kamatostul befizetett.
2001 áprilisát nem úszta meg ennyivel Túri.
Túri feljelentette ifjabb Rapcsákot, amit az apa azzal a nyilatkozattal reagált le, hogy: „Mosdatlan szájú, italos temetkezési vállalkozó provokált egy 23 éves fiatalembert, ennyi történt, nem több.” Erre Túri személyiségi jogi pert indított Rapcsák ellen, amire ő azzal kontrázott, hogy „Túrit rendszeresen megverik a hódmezővásárhelyi polgárok… Engem voltaképp egyáltalán nem érdekel, hány pofont kap a képviselő”.
A tragikomikus rész sajnos csupán eddig tart, innentől maradt a tragédia.
Túrit annyira felőrölte a konfliktus, hogy a ciklus végén kivonult a politikából, lényegében családostul Ausztriába költözött, azóta inkább vendég, mint bennszülött Vásárhelyen. Utólag így emlékszik a történtekre: „A miépestől a fideszesen és a szocin át a munkáspárti képviselőig mindenki torkig volt Rapcsákkal, még az őt annak idején jelölő Polgári Szövetség Vásárhelyért képviselője is mellénk állt. Persze engem toltak előre. Masíroztam is be létrával kezemben az erdőbe, amit nem bántam, mert én is folyamatosan szenvedtem András modorától. Más kérdés, hogy miközben a többi úgymond puccsista egy kanál vízben meg tudta volna fojtani Rapcsákot,
ma ott térdepelnek a szobra előtt, mondjuk, nem ingyen teszik, hiszen zsíros állásokba kerültek. Én viszont városszerte gyűlölt bűnbak lettem, a hódmezővásárhelyi Soros György, még ma is kapom a gyűlöletáradatot a rapcsákistáktól.
A történet főszereplője, Rapcsák András nem élte meg a következő országgyűlési választást: 2002. február 3-án, 58 évesen tüdőembóliát kapott, meghalt.
„Sose volt beteg, még százhetven kilósan is úgy pattant ki az autóból, mint egy sportoló – mondja egy közeli munkatársa. – Viszont a vége felé, dacára annak, hogy absztinens lett, egyre rosszabbul nézett ki. Többször ráparancsoltak, hogy azonnal feküdjön be egy klinikára, mert ezzel a testsúllyal meg vannak számlálva a napjai, de nem hallgatott az orvosokra.”
Lázár János szerint Rapcsáknak „remek genetikája volt, a szülei kilencven évig éltek, tán ezért sem számolt a saját halálával, legyőzhetetlennek gondolta magát, primus inter paresnek, elsőnek az egyenlők között”.
A volt jegyző, Korsós Ágnes azt osztja még meg velünk, hogy „a polgármester úr két héttel a halála előtt Berlinbe repült a vásárhelyi csatornázási vállalat ügyében. Egyetlen nap alatt megjárta az utat, de közben tüdőgyulladást kapott. Ez is szerepet játszhatott a halálában”.
Az emlegetett vásárhelyi csatorna szintén szimbolikus ügye Rapcsák Andrásnak. Lázár Jánost idézzük:
Pénzügyi téren is mindenhatónak hitte magát, megjegyzem, nem alaptalanul. Vészhelyzetben sem megszorított, hanem invesztált. Gigantikus adósságokat görgetett maga előtt, de nem zavarta, tizenkilencre is lapot húzott, és nem lehetett akkora a baj, hogy valahonnét ne szerezzen pénzt. Fejlesztőmérnökként bejárta a világot, tudta, hogy néz ki egy modern nyugati város, így állította össze Hódmezővásárhely fejlesztési tervét. A kinti tapasztalatai alapján hozta rendbe a kórházat, alakította át a városi közlekedést, szervezte meg a szelektív szemétgyűjtést. És mindent hitelből. De törlesztett is tisztességesen. Az elején kitalálta, hogy 100 százalékosra emeli Vásárhely csatornázottságát, és 1997-re meg is csinálta! Állami pályázati pénzt nem sikerült szerezni, sebaj, összeállt egy berlini céggel, az megépítette a közművet. Csakhogy aztán Rapcsák sokallta a lakosságot sújtó vízdíjat, ezért összeszedett négy és fél milliárd forintot, amivel kivásároltuk a németeket. Necces volt, de megoldotta. Sokan szerencselovagnak tartották, én viszont mindig úgy éreztem, hogy tudja, mit csinál.
Rapcsák utódja a polgármesteri poszton Lázár János lett. „Nagy fának nagy az árnyéka. Amíg élt, senki csemetének nem maradt tere, esélye megerősödni mellette, és amikor meghalt, nem volt hozzá mérhető utód a városban. Rám azért esett a választás, mert a személyi titkáraként én láttam rá leginkább az általa vitt ügyekre.”
A hódmezővásárhelyi Fidesz ma is a Rapcsák-hagyatékhoz köti legitimitását, nem véletlen, hogy Lázár kultuszt épített az előd személye köré. Nekünk három órán keresztül sztorizott elődjéről, és tán nem követünk el indiszkréciót, ha eláruljuk, hogy többször könnyek között mesélte a közös történeteket.
A főtéren fehér márványból faragott Rapcsák-szobor áll, Varga Imre alkotása, a politikus születésének 65. évfordulóján, 2008. július 14-én leplezték le; olyan történelmi nagyságok közé került, mint Szent László király és Kossuth Lajos.
Közterületet is neveztek el Rapcsákról. Pontosabban: a hódmezővásárhelyi születésű kubikos agrárszocialista, Szántó Kovács János nevét viselő utcát kívánták átkeresztelni Dr. Rapcsák András útra. Ám mielőtt az önkormányzat megszavazta volna a változást, a testület ellenzéki tagjai jelezték Lázár Jánosnak, hogy noha a lakosok számára ez nem jelent költséget, hiszen a lakcímkártyák átírását ingyen végzi az önkormányzat, az utcában székelő vállalkozásokra százezres kiadást is róhat a cégbírósági és banki módosítás, a bélyegzők, a névjegykártyák, a céges fejlécű papírok és egyéb dokumentumok cseréje.
Havránek úr így réved vissza erre a pillanatra, visszacsempészve riportunk finisébe a kelet-európai bájat: „A kompromisszum az lett, hogy az utca belső szakaszát átnevezték, a külsőt viszont, ahová a cégek többsége volt bejegyezve, meghagyták Szántó Kovács Jánosnak, azzal a sutasággal, hogy a számozáshoz nem nyúltak. Így a hatvanasig tart a Dr. Rapcsák, és hatvanegytől folytatódik, illetve kezdődik a Szántó Kovács. Ilyen ez a mi Vásárhelyünk.”
