Gazdaság

Parragh: a minimálbér kockázatos, de emelhető

A kamarai elnök szerint most van mód a minimálbérek emelésére.

Parragh László szerint tömegesen ott lehet munkahelyet teremteni, ahol alacsony a képzettség, a munkakultúra és a cél, hogy fizetés helyettesítse a segélyt. A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta, a kétkezi munkának nincs becsülete, ezért ösztönözni kell a fiatalokat, hogy szakmát tanuljanak.

Az ösztönzés a rendszerben lesz: az iskola több támogatást kap, ha hiányszakmákat tanít, a diák pedig ösztöndíjat – tette hozzá. Ugyanakkor a tegnapi döntések eredményeire még várni kell, legkorábban 3-4 év múlva hagyják el az iskolát azok a fiatalok, akik most elkezdik az új szakképzési módszerekkel történő tanulást . mondta a kamarai elnök.

Parragh bízik abban, hogy élénkíti a fogyasztást a jövő évi büdzsé. Szerinte az államon múlik, hogy a különadóra kötelezett szektor áthárítja-e a lakosságra a többletterheket. A minimálbér számos kockázatot rejt – közölte az elnök, emlékeztetve rá, hogy annak emelése iparágakat tehet tönkre. Ez történt néhány éve, amikor a textilipar gyakorlatilag kisöprődött az országból.

Parragh László véleménye szerint akkor fel kellett volna függeszteni a minimálbér rendszerét legalább három évre. A vállalkozások azonban szerencsére jelenleg megértőbbek, nemcsak a minimálbér emelését tartják szem előtt, hanem az egyéb terheket is, amelyeket az állam a munkaadókra ró.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik