Tech

Elsőre gyerekjátéknak tűnhet, de komoly kihívás eljutni egy robotika verseny döntőjébe

EPAM
EPAM
Sóskúti, tatai és győri csapatok álltak a dobogóra a First LEGO League robotépítő verseny nemzeti döntőjén, és a magyar diákok eredményeit látva a nemzetközi verseny szervezői további két helyezettet is meghívtak a következő megmérettetésre, a görögországi világversenyre. Mindez azért is nagy szó, mert bár a megmérettetés a LEGO miatt gyerekjátéknak tűnhet, de valójában sokkal nehezebb és sokrétűbb feladatról van itt szó, mint sokan gondolnák.

Bár a világ egyik legnagyobb robotikai versenyét már évek óta meghirdetik Magyarországon, korábban nem volt itthon nemzeti döntő, a magyar csapatoknak régiós szinten kellett helyt állniuk, hogy eljuthassanak a világversenyre. Idén viszont már a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület szervezte a hazai FIRST LEGO League versenyeit, így önálló versenyző országként kerülhettünk fel a világ egyik legnagyobb robotépítő közösségének, a FIRST-nek a térképére.

A nevező csapatok minden évben kapnak egy speciális LEGO csomagot (egy szőnyegként leteríthető pályával együtt), amiből mindenkinek ugyanazokat az állomásokat kell megépíteni. Minden egyes állomás egy-egy feladatot tartalmaz, és ezeket a feladatokat a csapatok által épített és beprogramozott robotoknak kell végrehajtani. Nagyon leegyszerűsítve a megmérettetés lényege, hogy a gyerekek által épített robot minél több előre meghatározott feladatot (libikóka megemelése, elemek mozgatása, platformok megemelése stb.) végre tudjon hajtani, hiszen ezzel lehet pontokat gyűjteni, de a zsűri más kategóriákban is pontozza a csapatokat.

Bár a versenyek fontos része a robot, a felkészülés és a megmérettetés nem csupán az építésről szól: a csapatoknak olyan kutatási projektben kell részt venniük, amely során fel kell ismerniük és megoldást kell találniuk konkrét térbeli problémákra. A verseny összetett, és a természettudományos tantárgyak határait átlépő gondolkodást és csapatmunkát igényel, a megoldást pedig nem elég megépíteni, kellően izgalmas módon prezentálni is kell a zsűrinek.

Mindez a LEGO okán sokaknak még mindig csak gyerekjátéknak tűnhet,

ám a verseny magyarországi állomásait támogató Telenor jóvoltából idén a 24.hu is megkapta ugyanazt a kezdőcsomagot, mint a jelentkezők, amit kibontva gyorsan kiderült, hogy a résztvevő gyerekekre bizony nagyon komoly kihívások elé néznek.

A robotra váró különböző feladatok megépítése ugyan a klasszikus LEGO játékélményt idézi, hiszen egy hagyományos útmutató alapján kell összerakni őket, de a robot megalkotásához már nem jár semmilyen mankó, nem egy előre lefektetett sémát kell követni, hanem a rendelkezésre álló alkatrészekből, motorokból és szenzorokból kell önállóan olyan robotot építeni, ami képes megbirkózni a rá váró feladatokkal. És ez nem egyszerű feladat: nemcsak megtervezni és felépíteni kell a kis gépet, de a LEGO Mindstorms készleteknél is használatos programozási lehetőségekkel azt is el kell érni, hogy az útjára indított robot önállóan, bármiféle segítség nélkül sikerrel hajtsa végre a nem kevés pontot érő, sokszor egészen eltérő feladatokat.

Kapcsolódó
mindstorms
Ez a LEGO csodákra képes a megfelelő kezekben
Az újgenerációs LEGO Mindstorms lehet az ugródeszka, hogy a gyerek nyakig merüljön a programozás rejtelmeibe.

Esetünkben a feladatok megépítése még simán ment, de egy kompetens robot megalkotása már kifogott rajtunk. A gyerekek nálunk sokkal tovább jutottak: idén több mint 90 csapat jelentkezett a versenyre, akik öt regionális selejtezőkörben mérkőztek meg, a fővárosi nemzeti döntőn pedig hat megye és Budapest három csapata mérte össze tudását és kreativitását.

Az idei versenyzők életét az egész világot sújtó koronavírus-járvány sem könnyítette meg, hiszen a különböző korlátozások nemcsak a versenyekre való felkészülés menetét, a közös építést és ötletelést nehezítették meg, de a döntőket is mind online kellett megtartani.

Az első helyen végül a sóskúti Andreetti Károly Általános Iskola többségében lányokból álló csapata, a győri regionális döntőt is megnyerő Storms végzett, ráadásul a zsűri nekik ítélte a „Legjobb robotkonstrukció” és a „Legjobb robotfutam” különdíját is.

A dobogó legfelső fokát összeszokott csapat, a két családot képviselő Wilson Eszter (14) és Eliza (12), valamint Molnár Levi (9), Verus (11), Bogi (13) és Csabi (15) foglalhatta el. A győztesek ugyan első alkalommal indultak a FIRST LEGO League-ben, de korábban már több hazai és nemzetközi robotépítő versenyen is eredményesen szerepeltek, és a nemzeti döntőn minden pontozott kategóriájában (Robotfutam, Alapértékek, Innováció, Robotdizájn) az első három között végeztek.

A második helyen a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégiumot képviselő RoboGo 5vos – egyben a „Legjobb alapértékek (csapatszellem)” különdíj nyertese –, harmadikként a győri Mobilis Interaktív Kiállítás Központ Mobilis Bits MRGT csapata végzett.

A „Telenor HiperSuli Áttörés” díjat a Blokkolók budapesti csapata, az Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola diákjai kapták. A „Legjobb innováció” különdíjasa a Sapka (Kempelen Farkas Gimnázium, Budapest), a „Motiváció” díjazottja az EPYCTM (Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola), a „Feltörekvő” díj nyertese az Izidumbu (Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest) lett. A zsűri a „Legjobb edző” életműdíját Kökényesi Illésnek ítélte oda.

Bár eredetileg csak az első három helyezett jutott volna tovább a nemzetközi döntőre, de a FIRST LEGO League szervezői felajánlásának hála további két magyar csapat mehet Görögországba. Így a negyedik helyezett, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Izidumbu, és a megosztott ötödik, az Agora Tudományos Élményközpont Agora Robotics versenyzői is képviseltetik magukat.

Valamennyi csapat remekül szerepelt az eddigi legszínesebb hazai FIRST LEGO League mezőnyben. Külön elismerés illeti a felkészítő tanárokat, akiknek az idei nehéz tanév során is volt idejük, energiájuk támogatni diákjaik felkészülését.

„A versenybírók is minden elismerést megérdemelnek, az ő önkéntes munkájuk nélkül nem tudott volna megvalósulni egyik forduló sem. A robotika segítségével olyan tudással és tapasztalattal gazdagodnak a diákok, amelyek jól kiegészítik a »hagyományos« tantárgyakat. Nagyon örülünk, hogy a robotikával és az algoritmikus gondolkodással, illetve a projekt alapú, játékos oktatást segítő módszertannal is bővült idén a HiperSuli programja” – mondta Koren Balázs matematikatanár, digitális oktatási szakértő, a Telenor HiperSuli programjának szakmai vezetője.

A robotépítő csapatverseny magyarországi állomásainak kiemelt támogatója a Telenor Magyarország volt, szakmai partnere pedig a cég digitális oktatást segítő programja, a HiperSuli. A program négy tagintézményének hat csapata is részt vett a megmérettetésben, köztük a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát képviselő EPYCTM, amely megnyerte a zalaegerszegi regionális döntőt, illetve a nemzeti döntőn a zsűri nekik ítélte a „Motiváció” különdíját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik