Macronnak van épp elég baja, erre még hátba is szúrták

Emmanuel Macron francia elnök már a 2017-es választási kampányban sem titkolta, hogy sosem látott módon akarja megreformálni Franciaországot. A korábban befektetési bankárként dolgozó centrista politikus betartotta ígéretét, de minél többet valósít meg belőle, annál népszerűtlenebbé válik.

Macron elnökségének első felét a folyamatos tüntetések jellemezték. 2018-ban és 2019-ben az úgynevezett sárgamellényesek hosszú hónapokon át tüntettek a benzinár ökológiai adó miatti emelkedése miatt. A kitartásuk eredményre vezetett, Macronnak pedig nemcsak a környezeti adót kellett visszavonnia, de egyebek mellett a közszférában dolgozók általános kétszáz eurós bérnövekedésébe, illetve a minimálbér száz euróval való megemelésébe is bele kellett mennie.

Mire a sárgamellényesek lecsillapodtak, a francia kormány bemutatta a nyugdíjreformját, ami miatt újabb, évtizedek óta nem látott tüntetéshullám alakult ki. A legtöbben azt kifogásolják, hogy 2027-től 64 évre emelnék a teljes jogosultság idejét, és bár bárki elmehetne 62 évesen nyugdíjba, a korai elvonulókat 5 százalékos levonással büntetnék, hogy a nyugdíjrendszer ne legyen deficites.

Éppen ezért a szakszervezetek december eleje óta több alkalommal tömeges sztrájkra szólították fel a franciákat, a vasúti közlekedés és a párizsi tömegközlekedés megbénult, aminek következtében több százezer francia utazását nehezítették meg a karácsonyi időszakban. Országszerte rengeteg alkalmazott nem vette fel a munkát, és még kisebb vállalkozások is munkabeszüntetést hirdettek.

Január elején a francia kormány kompromisszumos javaslatot tett, ennek eredményeként a sztrájkoknak sikerült véget venni. De hiába állt helyre az élet, nem jelenthető ki, hogy Macron jött ki győztesen a konfliktusból, ahogyan azt sem, hogy a szakszervezetek nyertek.

Elitellenes volt, ma ő jelenti az elitet

A kormányellenes hangulatnak túl sok köze a valóságban nincs sem a gazdasághoz, sem a reformok kivitelezéséhez. A francia gazdaság 2017-ben 2,3 százalékos, egy évvel később 1,7 százalékos növekedést mutatott, a munkanélküliségi ráta 2019-ben egy évtizedes mélypontra esett, és egyre több befektetés érkezett az országba. Macron és pártja eddig összesen 91 reformot fogadott el, többségük következményei majd csak most láthatók majd. Ráadásul az iFRAP nevű agytröszt szerint az elnök az ígéretei 69 százalékát betartotta, amióta megválasztották.

Ezzel együtt Macronnak sikerült elveszítenie az emberek szimpátiáját, aminek alapvetően három fő oka van:

• az egyik személyes, mert az elit tanulókra emlékeztető magatartását fiatalos arroganciával ötvözi, ami a többségnek egyre kevésbé tetszik;
• a másik alkotmányos, ugyanis Macronnak a francia rendszerben hatalmas erő összpontosul a kezében;
• a harmadik pedig politikai, és talán ez a legfontosabb is mind közül, mert Macron pártja túl magabiztos volt hosszútávon, rendkívül alulbecsülték a sárgamellényesek mozgalmát és a nyugdíjreformot illetően sem végeztek kielégítő háttérmunkát, amivel megelőzhető lett volna a sztrájksorozat.

Ráadásul az sem elhanyagolható részlet, hogy alapos változáson megy keresztül a francia társadalom is: az élet már korántsem olyan kényelmes, mint egykor volt. Macron 2017-ben nagyban köszönhette annak a győzelmét, hogy az elitellenes atmoszférának ő volt a megtestesítője, három évvel később viszont már őt tekinti a többség a fennálló rend haszonélvezőjének.

Emmanuel Macron a megválasztása óta megállás nélkül veszít a népszerűségéből. Az elfogadottsága 2018 végére 30 százalék alá csökkent a választópolgárok körében, mostanra pedig valahol 25 százalékon áll még úgy is, hogy sikerült megegyezésre jutnia a szakszervezetekkel.

Az elnök legnagyobb baja az, hogy az elkeseredettség elérte a bázisa magját képező EU-párti fiatalokat és városi értelmiségieket. És ez nagyon könnyen Párizs elvesztésébe kerülhet egy hónap múlva.

A matematika Lady Gagája miatt bukhatják Párizst

Ha van olyan település, ahol Macron és a centrista pártja politikai értelemben véve otthon érezhette magát mostanáig, az Párizs.

A fővárosban él a liberális elit és az elnök környezetvédelmi törekvéseit méltató fiatalság zöme, miközben a választásba nincs beleszólása a vidékről tüntetni járó sárgamellényeseknek. 2017-ben Macron az elnökválasztás második fordulójában a voksok 90 százalékát szerezte meg Párizsban Marine Le Pennel szemben. De egy belső viszály miatt egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy fájdalmas vereségbe fut bele.

Franciaországban március 15-én és március 22-én rendezik meg a kétfordulós önkormányzati választásokat. Párizsban a szocialista Anne Hidalgo ellen az En Marche önszántán kívül két jelöltet is indít. Benjamin Griveaux az egyik, akit a párt hivatalosan is jelöl, Cédric Villani pedig a másik, akit a párt nem biztosított támogatásáról, de ő ettől függetlenül is rajthoz áll.

Griveaux és Villani is az En Marche képviselője. Előbbi Macron egyik legfőbb szövetsége, a párt egyik alapítótagja, az elnökválasztási kampány egyik kulcsembere, utóbbi egy díjnyertes matematikus, akit a tudományág rocksztárjának és Lady Gagájának is neveznek, és aki a jelek szerint vermet ásott a kormánynak.

Tavaly júliusban a párt úgy döntött, hogy Párizsban Griveaux lesz a polgármester-jelölt, de Villani ennek ellenére sem lépett vissza, mondván a kiválasztási procedúrát elcsalták.

Ebből az következik, hogy az En Marche szavazói megoszlanak majd kettejük között, a nevető harmadik pedig Anne Hidalgo lehet. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az első körben Hidalgo nyer a Republikánus Párt jelöltje, Rachida Dati előtt, Griveaux így a dobogó legaljára csúszik, Villani pedig ötödikként zár. A második kört szintén Hidalgo húzná be és így polgármester maradhatna.

A párt most minden erejével azon van, hogy békét kössön Villanival és rávegyék, hogy lépjen vissza. Macron még az Elysée-palotába is meghívta, de Villani közölte, hogy komoly nézeteltérései vannak az elnökkel. Január 29-én ezért a párt kizárta soraiból a politikust, aki a legnagyobb elkeseredésükre függetlenként folytatja a kampányolást.

Griveaux azt mondja, a maga részéről nyitva az ajtaja, ha Villani meggondolná magát. De fogy az idő, és ha a francia történelemből indulunk ki, a francia elnököknek mindig problémájuk volt ráerőltetni az akaratukat Párizsra, mert a város tradicionálisan nem veszi barátsággal azokat a döntéseket, amik legfelülről érkeznek.

Macron számára Párizs elvesztése sem lenne a világvége, de a 2022-es elnökválasztásig valamit ki kellene találnia, ha még egy ciklust maradni szeretne.

Kiemelt kép: Ludovic Marin / AFP