A brit gyarmatbirodalom mérete a földrajzi felfedezések korának előrehaladtával elképesztő ütemben nőtt, a szigetország gyorsan növekvő népessége, a sorozatos háborúk, illetve a távoli országokba való utak azonban gyorsan kimerítették a britek erdőit, a XVII. század hajnalán pedig beütött a krach: I. Jakab angol királynak egy energiaválságon kellett átsegítenie a birodalmát.
A rendelkezésre álló faanyagok mennyiségének gyors csökkenése a haditengerészet fejlődésének megrekedését, az új hadihajók építésének ellehetetlenülését, mindezek miatt pedig az ország Európa, és a világ elleni teljes védtelenségét okozták, így 1615-ben az uralkodó korlátozta a fa felhasználásának módjait. Mindezek miatt leginkább az üvegművesek bosszankodhattak, hiszen a proklamáció megjelenése után nem használhattak fát az üveggyártáshoz, pedig az már hosszú évszázadok óta jelentik a mesterségük homok és hamu melletti alapkövét.
Nekik, és az ország számos lakójának így a fáról az addig jóval alacsonyabb rendűnek számító, mocskosnak gondolt szénre kellett átállniuk, ami amellett, hogy sűrűbb füstöt okádott, és szén-monoxidot juttatott a levegőbe, vitathatatlan előnyökkel is rendelkezett, hiszen a szigetországban lévő gazdag lelőhelyeiket addig alig-alig aknázták ki, az üvegiparban pedig új fejezetet nyitott:
Meglepő módon ez épp kapóra jött a brit felső tízezernek, melynek tagjai épp ekkor kaptak rá egy új italra:
Az angol bor sosem a jó minőségéről volt híres, hiszen a Római Birodalom határterületének számító földeken a hódítók által megjelent, villáik környezetének díszítésére és saját fogyasztásra szánt szőlőkből született ital nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a történetíró Tacitus pedig már az I. század végén kijelentette:
Britannia nem alkalmas a szőlőtermesztésre.
Mindezek ellenére az ezer évvel később, a világ első statisztikai felmérése, a lakosságot és az angliai birtokokat összeíró Domesday Book (1085-1086) negyvenöt borászatról ad hírt, a szám pedig a következő évszázadokban gyors növekedésnek indult.
A fejlődés során az újítások sem maradtak el: a XVII. század hajnalán, I. Jakab energiapánikjával egyidőben megjelent, buborékokat rejtő italról az ornitológusként, tudósként és filozófusként is jelentős Sir Christopher Merret (1614/5-1695) 1662 végén megjelent, borkészítésről írt munkájában írt először, megosztva az elkészítésük titkát: a mindeféle borokhoz adott cukrot és melaszt, amelynek köszönhetően az pezsgővé vált.
A folyamat méthode champenoise néven vált ismertté, magában rejtve a helyet, amit ma a pezsgő születési helyeként ismerünk:
ahol a közmegegyezés szerint egy bencés szerzetes, a Hautvillers-i apátság pincemestereként ismert Dom Pierre Pérignon (1639-1715) dolgozta ki az eljárást.
A történet egyetlen bökkenője, hogy Merret hat évvel Dom Pérignon az apátságba érkezése, illetve harmincöt évvel a pezsgő állítólagos feltalálása előtt tette közzé a tanulmányát, amiben azt is megjegyezte, hogy a szigetországban már évek óta készülnek italok a ma másodlagos erjedésként emlegetett módszerrel.
Nemcsak ez a tény, de a palackok megszületéséhez használt szén is az angolok elsőségét bizonyítja, hiszen a francia szakemberek ebben a korban még jóval gyengébb darabokat készítettek, melyek fala a boroknál hatszor nagyobb nyomást kifejtő pezsgőknek köszönhetően számtalan alkalommal darabokra tört volna.
Nyugat-Európa csak hosszú évtizedekkel később állt át a szénre: a franciák csak 1700 után próbáltak átállni az angol divat szerinti – à la façon d’Angleterre – gyártásra, de a siker hosszú évtizedeken át nem jött el.
Az Atlas Obscura vonatkozó cikke szerint a megoldást még 1784-ben sem találták meg, de Cyrus Redding 1833-ban megjelent, A modern borok története és leírása (A History and Description of Modern Wines) című munkája szerint a hirtelen felrobbanó borosüvegek fél évszázaddal később is megállás nélkül kísértették a Champagne régió pincéibe lemerészkedőket, így a dolgozók
remélve, hogy a 4-40 százalékos valószínűséggel bekövetkező robbanás nem épp az orruk előtt történik majd.
Az európai pezsgőipar igazi áttörését csak az ipari forradalom hozta el, az angolok másfél évszázaddal korábbi szükséghelyzete nélkül azonban biztosan jóval továb kellett volna várnunk arra, hogy a világ bármelyik pontján perceken belül friss pezsgő kerülhessen az asztalunkra, szilveszterkor pedig tömegével lőhessük a dugót az ég felé.
