Viccesen azt szoktam mondani, olyan, mintha Roger lenne a főnököm, hiszen mindig tőle függ, hova kell utaznom és miről kell írnom. Épp emiatt nagyon rugalmasnak kell lennem, de ezt már megszoktam az évek alatt, ráadásul Svájc talán leghíresebb emberéről van szó. A családom után ő a legfontosabb személy az életemben
– nyilatkozta René Stauffer, akinek a napokban dobják piacra itthon második, Roger Federerről szóló életrajzi könyvét .
Az első könyv, a Roger Federer story 2006-ban jelent meg, és több kiadást is megért, a legutolsó, a 2012-es verzió a svájci zseni wimbledoni győzelmével zárult, amely a 17. Grand Slam-diadala volt.
„Ahogyan azóta teltek az évek, mindenki biztos volt benne, hogy a következő nagy fejezet már a visszavonulás története lesz majd. Federer makacs kitartása azonban a jelek szerint még a tenisz isteneit is annyira lenyűgözte, hogy abban az életkorban, amelyben a legtöbb versenyző már régen visszavonult, olyan visszatérést engedélyeztek neki, amilyenről talán még ő maga sem álmodott. Mesébe illő újabb sikereivel még egyszer átírta a tenisz történelmét. Ez jelentette számomra a motivációt, hogy egészen az alapoktól újra megírjam Roger Federer életrajzát. Egy-két kiegészítő fejezet ugyanis már nem lett volna elég, hogy méltóképpen mutassa be karrierjét, életét, jelentőségét a teniszsportban.
Túl sok minden történt ez alatt a tíz év alatt, amit időközben már a korábbinál jóval egyértelműbben elemezhetünk és értékelhetünk. A visszatérés története túl szép és csodálatos volt ahhoz, hogy ne érdemeljen ki egy teljesen új könyvet
– ad magyarázatot Stauffer a mostani kiadvány, a Roger Federer – Egy zseni élete előszavában arra, miért állt neki a második könyvnek.
A 38 éves Federer úgy számít minden idők legeredményesebb teniszezőjének 20 Grand Slam-győzelmével, hogy azt is elmondhatja magáról, a világ bármely pontján tűnik fel a teniszütővel a kezében, a szurkolók őszinte szeretettel rajonganak érte. Olyan légies könnyedséggel és eleganciával mozog a pályán, hogy az ember egyből fejest ugrik a gardróbba, hogy előtúrja az ott porosodó ütőjét, mert a svájci galád módon elhiteti velünk, hogy ebben a játékban nincs semmi nehéz, bárki képes ilyen színvonalon művelni.
A tudásához pedig olyan személyiség társul, amely mentes mindenfajta sztárallűröktől, szerénységét a nála jóval kevesebbet elérő sportolóknak is követendő példaként állítanánk.
Hogyan jellemezném őt egyetlen szóval? Hiteles, azt hiszem ez illik rá a legjobban. 15 évesen ismertem meg, és semmit sem változott azóta, miközben a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja vált belőle. Sokan nem is értik, hogyan maradhatott ilyen karrier mellett végig két lábbal a földön. De neki nem kellett szerepet játszania, nem kellett különféle imidzset kialakítania, egyszerűen csak önmagát adta
– mondta Federer pályafutásának krónikása, aki elárulta, hazájában azért vannak irigyei a teniszezőnek. Hogyne lennének, vághatjuk rá, hiszen számolatlanul keresi a milliókat, ráadásul csak teniszeznie kell hozzá, abban pedig túl tökéletes, ezek így együtt pedig már képesek szúrni néhány frusztráltabb egyed szemét, még akkor is, ha a svájci életszínvonalról valahogy nem a nyomorgás jut eszünkbe elsőre.
Stauffer ugyan azt mondta, Federer semmit sem változott 15 éves kora óta, de amikor arról faggatjuk, mik voltak a benyomásai a tinédzser Rogerről, kiderül, mégis volt egy olyan tulajdonsága amit az évek során sikerült levetkőznie.
„Amikor először láttam őt játszani, három dolgot szúrtam ki: iszonyatosan jól szervál, nagyon hatékony a tenyerese és hihetetlenül forrófejű. Ha nem sikerült egy-egy labdamenet, hangosan szidta magát, őrült dolgokat művelt. Azt gondoltam, milyen kár, hogy itt egy srác, akiben óriási potenciál rejlik, de lehet, nem tudja kihozni magából, mert a vérmérséklete meggátolja abban, hogy kiteljesedjen. Nagyon hosszú folyamat volt, mire sikerült ezen változtatnia, azt hiszem a fordulópont egy 2001-es, hamburgi meccs volt az argentin Franco Squillari ellen.
Federer két játszmában kikapott, sírva fakadt, majd tombolt, széttörte az ütőjét, aztán amikor lehiggadt, elszégyellte magát, és belátta, nem lesz hosszú életű a pályafutása, ha nem tudja kordában tartani az érzelmeit és indulatait. Ekkor nyílt ki a szeme, ez volt a fordulópont, el kellett jutnia odáig, amikor már szégyelli magát a viselkedése miatt.
Két évvel a nagy fordulat után, 2003-ban Federer bejutott élete első Grand Slam-döntőjébe, és Wimbledonban három játszmában legyőzte az ausztrál Mark Philippoussist, megszerezve az elsőt a négy legnagyobb versenyen begyűjtött húsz trófeájából.
„A mai napig úgy érzem, hogy ez volt a legfontosabb győzelem a karrierjében, mert ez mindent megváltoztatott, áttörte a benne lévő gátat, és innentől kezdve elhitte, hogy valóban képes arra, amire a tehetséges predesztinálja. Ez tette bajnokká őt”
– mondta Stauffer, amikor arról kérdeztük, mit tart Federer pályafutásában a csúcspontnak.
Volt azért mélypont is, a 2008-as, ötszettes, sötétbe nyúló wimbledoni döntő a mai napig sajgó seb Federer lelkében, hiszen az a Rafael Nadal győzte le és szakította meg az ötös győzelmi sorozatát a füvespályás Grand Slamen, aki korábban a Roland Garros salakján már három fináléban is megleckéztette.
Soha nem láttam annyira összetörve, mint akkor
– árulta el Stauffer.
Federer a győzelmei és rekordjai mellett arról is híres, hogy nehezen uralkodik az érzelmein, akár győztes, akár vesztes döntőnek volt részese, sokszor láthattuk őt sírni, de a pályafutását végigkövető újságíró szerint már sokat változott ezen a téren.
„Ma már a vereségek után is felemeli a fejét, amiben talán az is közrejátszik, hogy jóval kisebbek az elvárásai önmagával szemben, és már nem olyan éhes a sikerekre, mint korábban.”
Federer 2007-ben egyszer azt nyilatkozta, hogy nem akar három-négy évnél tovább tervezni, mert úgy érzi, 2011-ben a pályafutása végén jár majd, ehhez képest nyakunkon a 2020-as év, és a svájci zseni négygyerekes apaként is járja a versenyeket. A napokban azt mondta, nem lát okot arra, hogy befejezze, és Stauffer szerint két dolog tartja a pályán:
- az egyik, hogy imádja ezt a sportágat,
- a másik pedig az, hogy nagyon sokat ad neki a közönség mindent elsöprő szeretetáradata.
Hogy nem csak szurkolók rajonganak érte, hanem más sportágak legendái is, abból egy Buenos Aires-i bemutatómeccsen kapott ízelítőt, ahol az argentinok nemzeti hőse, a futballválogatottat világbajnoki címig vezető Diego Maradona üzent neki egy szívhez szóló monológgal. A Maradona által csak gépként és a legnagyobbként titulált Federer szokásához híven rendesen meg is hatódott a méltatás hallatán.
„Amikor október végén tizedszer nyerte meg a szülővárosában, Bázelben rendezett tornát, szomorúan mondta, hogy most már tényleg közeledik a karrierje végéhez, és hogy túl gyorsan elszaladtak az évek. Jimmy Connorson kívül nem emlékszem másra, akit 38 évesen is ilyen lelkesedés hajtott, Federeren sosem lehetett azt érezni, hogy elege lett ebből a sportágból” – fejtegette Stauffer.
Bázelben Federer 103. tornagyőzelmét aratta, Connors már csak hattal van előtte, és ha az őt jól ismerő újságíró nem is tartja már annyira sikeréhesnek, abban biztosak lehetünk, az is hajtja Federert, hogy elérhető közelségben van számára egy korszakos rekord.
„Szerintem a szurkolókat sokkal jobban izgatja ez a téma, mint Rogert. Ha meg is előzi valamelyik riválisa, szerintem csak annyi lesz a reakciója, hogy »Szép volt, Rafa!« vagy »Szép volt, Novak!«, mert úgy van vele, így is sokkal többet elért, mint amire a pályafutása elején számított. Semmivel sem játszik rosszabbul, mint az elmúlt években, úgyhogy egy-két GS-tornát még ő is nyerhet, emlékezhetünk, idén Wimbledonban meccslabdája is volt Djokovic ellen, aztán végül öt játszmában a szerb győzött.
Ha meg is előzik, sokak szemében akkor ő is marad minden idők legjobbja, elsősorban azért, mert senki nem dominált annyira éveken keresztül, mint ő. Negyven éve járom a versenyeket, és senki nem adott ennyit a sportágnak, mint Federer, aki új szintre emelte a teniszt. Minden borításon dominált, ha nem jött volna Nadal, akkor salakon is egymás után nyerhette volna a tornákat. És a játékstílusa is kivételessé tette, amíg Nadal és Djokovic inkább gépek a szememben, addig Federer egyszerre volt elegáns és kreatív
– mondta Stauffer, aki szerint Federer a szülei mellett három embernek lehet igazán hálás azért, hogy kiteljesedett a pályafutása: gyerekkori edzőjének, az ausztrál Peter Carternek, erőnléti edzőjének, a hosszú ideje vele dolgozó Pierre Paganininek, valamint a feleségének, Mirka Vavrinecnek.
„Roger nem is kívánhatott volna magának jobb feleséget Mirkánál, aki maga is teniszezett, de 24 évesen egy lábsérülés miatt abba kellett hagynia. Mindenben támogatta Rogert, hatalmas szerepe van abban, hogy ilyen pályafutás van mögötte. Paganini pedig az ész Federer csapatában, aki szinte láthatatlan a közvélemény és a szurkolók számára, de a munkájáról mindent elmond, hogy a teniszező 38 évesen is felveszi a versenyt a többiekkel fizikálisan.”
Stauffer szerint nem kérdés, hogy Federer a visszavonulása után sem szakad el a tenisztől, bemutatókon biztosan láthatjuk majd játszani, és nem elképzelhetetlen, hogy tanácsadóként segíti majd fiatal tehetségek kibontakozását. És ott van még a Roger Federer alapítvány, amely a tavalyi év végén már 1 millió gyerek számára nyújtott segítséget.
„Biztos lettek volna olyan történetek, amelyre ő azt mondja, hogy ez inkább ne kerüljön be, de ez az én könyvem, még ha róla is szól. Az első könyvem után tetszett neki, persze hozzátette, hogy bizonyos dolgokat máshogy írt volna, és viccesen megjegyezte, hogy nem kellene időnként annyira kritikusnak lennem a döntéseivel kapcsolatban. Roger nagyon nyílt és közvetlen az újságírókkal, de azért számára is vannak tabutémák, a magánéletét például próbálja védeni a külvilág elől, ezért nem szokott senkit az otthonában fogadni.”
23, egymás közelében eltöltött év van Stauffer és Federer mögött, így adta magát, hogy rákérdezzünk, mi a kedvenc története az újságírónak könyvei főszereplőjéről.
„Néhány évvel ezelőtt készítettem egy interjút Mirkával, aki nem szokott túl gyakran nyilatkozni a sajtónak. Az interjú a wimbledoni torna idejére esett, és szombat este, fél nappal a döntő előtt hirtelen csörög a telefonom, és látom, hogy Roger az. Azt hittem, le akarja tiltani az interjút, mert különben miért hívna, mikor már minden gondolata a meccs körül forog. Aztán kiderült, hogy csak egy apróságot akar tisztába tenni, a csapatukhoz ugyanis csatlakozott az egyik barátjuk, aki civilben egy bankár volt, de éppen a szabadságát töltötte. Roger csak biztosra akart menni, hogy a barátja nem kerül bajba a munkahelyén, és azt szerette volna, ha Mirka válaszából egyértelműen kiderül, hogy nem egy állandó stábtagról van szó, hanem csak a szabadsága miatt tartott velük.
Számomra ez azt mutatja, hogy Federer mennyire figyel a körülötte lévő emberekre, hogy szeret mindent kontroll alatt tartani, és mindennel ugyanolyan lelkiismeretesen foglalkozni, legyen az akár az alapítványa, akár az ATP játékostanácsa.
Az Egy zseni élete című könyv november 28-án jelenik meg a G-ADAM kiadónál.
Kiemelt kép: CLAUDIO REYES / AFP
