Ursula von der Leyen megválasztása végső soron a hatalomról szól. Azért érdemes ezzel kezdeni egy újságcikket, mert az Európai Unió kapcsán nagyon könnyű elveszni a kettős beszéd és a szólamok rengetegében, ahol úgy érezhetjük, hogy konkrét ideológiai elvárások akadályozzák az Európai Bizottság elnökjelöltjének megválasztását.
Sőt, már Ursula von der Leyen jelölése is a hatalomról szólt. Hiába gondolták sokan, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje alkalmatlan a posztra, a tanács és a tagállamok vezetői azért ragadták magukhoz a jelöltek kinevezését, mert alapvetően mást gondolnak a bizottság szerepéről, mint amit az európai választók egy része.
Az Európai Bizottság a miniszterelnökök szemében kvázi adminisztratív testület, egy hivatal, amelynek végrehajtó és nem politikai szerepe van. Ebből a szempontból pedig számukra érthető is, hogy a végrehajtó szerv vezetőjét ők nevezik ki, hiszen minisztereket sem úgy választanak a kormányok, hogy megnézik, a győztes pártból ki kampányolt a belügyi posztra.
Antidemokrácia
Von der Leyen azért van most különösen nehéz helyzetben, mert pont ott áll, ahol az Európai Parlament és az EU-t alkotó tagállamok vezetőinek demokráciafelfogása találkozik. VDL, ahogy Brüsszelben, az akronimák mekkájában becézni kezdték, jelölése egyfelől végtelenül antidemokratikus, elmondom, miért:
Manfred Weber, Frans Timmermans, Bas Eickhout és a liberálisok jelöltjei azzal kampányolták végig az európai parlamenti választások előtti időszakot, hogy ha a legtöbb mandátumot kapják, akkor az ő csúcsjelöltjük lehet az Európai Unió kormányának vezetője. Az EP-választások pedig azért is különlegesek, mert ez az egyetlen olyan alkalom, amikor a háromszázötven millió európai választópolgár azzal a szándékkal szavaz politikusokra, hogy azok kifejezetten az Európai Uniót irányítsák.
Van egy ezzel ellentétes álláspont is, amely azt gondolja, hogy Von der Leyen jelölése nem is lehetne ennél demokratikusabb, hiszen 28 demokratikusan, országok vezetésére megválasztott ember döntött róla, hogy ő legyen a végrehajtó hatalom vezetője, majd ezt a teljes európai parlamentnek jóvá kell hagynia, őket pedig kimondottan arra választották meg, hogy európai ügyekben döntsenek.
Ennek az álláspontnak is van igazsága, de valahol félrecsúszik. Az Európai Bizottság elnöki posztja ugyanis már nemcsak végrehajtó, hanem politikai poszt is. A bizottság politizál, ahogy a kormányok is szoktak, és a választópolgárok ezt bizonyos tekintetben el is várják tőle. Ráadásul, mint már említettük, ez a felfogás tökéletesen figyelmen kívül hagyja azt a benyomást, amit az európai választók szereztek a kampány alatt. Ők ugyanis azt látták, hogy pártcsaládok jóváhagyásával és támogatásával kampányolnak emberek egy pozícióra, majd ezeket az embereket zárt ajtók mögött elvetik más politikusok, hogy új jelöltet állítsanak helyettük. Olyanokat, akikről ezelőtt a világon senki nem hallott.
A spitzenproblema
A spitzenkandidaten (azaz csúcsjelölti) rendszer körül eleve komoly vita volt. A tanács természetesen a kezdetektől nem támogatta, és ehhez joguk is volt, hiszen a szabályok csak azt írják le, hogy figyelembe kell venniük az EP erőviszonyait a döntésnél. Ezt pedig meg is tették, hiszen a Néppárt adhatja a legfontosabb posztra az embert (persze a második legfontosabbra viszont már a harmadik helyezett liberálisok, de ebbe ne menjünk bele). Még maguk a pártcsaládok sem mind fogadták el a rendszert, amit leginkább Emmanuel Macronnak köszönhettünk. Macron nem vesz részt olyan játékban, amelyben nem nyerhet. Számítani lehetett rá, hogy a liberális pártcsalád nem lesz előrébb a harmadik helynél, így pedig Macron és vele Franciaország, amely az EU második legjelentősebb hatalma, nem szólhatott volna bele a bizottság vezetőjének kinevezésébe, tehát elvetették az egész rendszert.
A hatalom olyan dolog, amit nagyon ritkán adnak fel azok, akik rendelkeznek vele. A tanácstól és a tagállamok vezetőitől sem várható el, hogy lemondjanak valamiről, amivel korábban rendelkeztek. Ugyanígy nem várható el a parlamenttől sem, márpedig a spitzenkandidaten-rendszer legutóbb már működött: az lett a bizottság elnöke, akit a legsikeresebb párt csúcsjelöltnek ajánlott, és az lett a parlament elnöke, akit a második helyezett csúcsjelöltnek ajánlott. E mellé társul még az, hogy soha nem mentek el olyan sokan szavazni európai parlamenti választásra, mint idén, ami nagyon komoly felhatalmazást adott a parlamentnek.
Von der Leyen minden bizonnyal alkalmas ember arra, hogy az Európai Bizottságot vezesse. Senki nem szül hét gyereket, beszél öt nyelvet és visz miniszteri posztokat 14 éven keresztül úgy, hogy ne lenne esze, tehetsége és munkabírása. Szinte minden, amit tudunk róla, alkalmassá teszi erre a pozícióra. Sikeres menedzser, jó politikai érzéke van, folyékonyan beszél franciául, ami a franciáknak szinte mániás követelésük a jelöltekkel kapcsolatban. Mégis le kell ígérnie a csillagokat az égről, hogy a bizottság elnöke lehessen.
Az alku
A parlament hatalmas pofont kapott a tanácstól akkor, amikor kidobták a csúcsjelölteket, ezért várható volt, hogy Von der Leyen kinevezése nem fog könnyedén menni. 376 szavazatra van szüksége a parlamentben, és a három érintett párt, a Néppárt, a liberálisok és a szocdemek összesen 444 szavazattal rendelkeznek. Ha még a zöldeket is sikerül meggyőzni, akkor ez a szám ötszáz fölé megy, ami magabiztos többség a 751 fős parlamentben.
Von der Leyen a jelöltsége óta a sajtóval alig beszélt, hiszen pontosan tudta, hogy a meccset nem itt kell megnyerni. A hét első három napját azzal töltötte, hogy minden pártcsaláddal leült, és megpróbálta elnyerni a támogatásukat. A liberálisok és a zöldek tárgyalását élőben követhettük végig, így ezek inkább lettek politikai mozik a választóknak, mint valódi alkudozások. A Momentum például konkrét lépéseket próbált kicsikarni Von der Leyenből Orbán Viktorral szemben, sikertelenül. A zöldek valójában sikeresen forszíroztak konkrét környezetvédelmi javaslatokat, hiszen VDL komoly klímacélokat ígért meg nekik, de ez mégsem volt elég, szerda délután bejelentették, hogy nem támogatják a bizottság elnökét.
A zöldek szerepe azért fontos ebben az egészben, mert ők nem részei a dealnek, ami a tanácsban köttetett, hiszen nincs zöld miniszterelnök Európában. Valamit viszont ők is kapni szerettek volna. Az Európai Unió egyik sajátossága, hogy a parlament se jogszabályokat nem alkothat, sem adókat nem vethet ki, mint a nemzeti parlamentek. A jogszabályokat a bizottság szövegezi, a parlament csak módosítja, jóváhagyja vagy elutasítja őket. Ezért, ha az amúgy nagyon szigorúan vezetett zöldek szeretnének konkrét célokat elérni a parlamentben, szinte zsarolniuk kell a bizottságot, hogy indítsák el a megfelelő jogszabályok megalkotását. Ezért várták ők el, hogy Von der Leyen konkrétabb javaslatokkal álljon elő.
Az euroszkeptikus és időnként szélsőjobboldali ECR azt szerette volna, ha Beata Szydlo volt lengyel miniszterelnök megkapja a munkaügyi bizottság elnöki posztját a Néppárttól (nem kapta meg), és ha a Néppárt komoly erőként kezelné a jövőben a lengyel kormánypártot is magában tudó ECR-t, ami szintén kétséges.
A deficit
A legnehezebb kérdés a szociáldemokratáké, mert ők megosztottak a kérdésben. A német szocdemek nagyon ellenzik a kinevezést, viszont maga a pártcsalád nem járna rosszul a teljes deallel, hiszen a parlamentnek is szocialista elnöke lett, és a külügyi főtárgyaló posztját is megkapták, bár a parlamentnek erről is szavaznia kell még. Itt egyébként a magyar kontingens is fontos lehet, mert a két magyar baloldali párt együtt öt mandátumot ad, ami, bár ezt furcsa kimondani, a nagyobb nemzetek közé sorolja Magyarországot a szocdemek között.
A végeredményt nehéz megtippelni. A zöldek elutasítása fájhat Von der Leyennek, de enélkül is megszerezheti a szükséges szavazatokat, ha nincs sok lázadó a két nagy pártcsaládban, és ha a liberálisok támogatják. De az se nézne ki jól, ha a bizottság elnöke éppen csak átcsúszna a parlamenten, főleg, ha ez csak euroszkeptikus szavazatokkal menne neki.
Az egész deal legnagyobb tanulsága az, hogy az a választási rendszer, ami jelenleg Európa vezetéséről dönt, nem működik. Hiába demokratikus mindkét verzió, ha olyan érdekek sérülnek benne, amelyek végül a vezetés blokkolásához futnak ki.
Kiemelt kép: Silas Stein / dpa / AFP
