Közélet zöldövezet

Jön december leghidegebb hete

Napról napra hűl a levegő, a hét második felére fagypont feletti hőmérsékletet sehol nem merhetünk. Lesz most egy hideg hetünk, utána megint jön a meleg.

A frontok múlt heti hullámzása után időjárásunk most határozott irányba indul: észak-északnyugati irányból hidegfront éri el térségünket, napról napra egyre hidegebb lesz. A hónapokig egyeduralkodó uralkodó, extrém meleget és ritkán látott fagyokat váltogató, észak-dél irányú meridionális áramlás „veszített erejéből”.

Erős lehűlés jön

Hatalmát rövid ideig megosztja az ilyenkor egyébként gyakori meridionális áramlással, ami kelet-nyugati irányban hatva kiszámíthatóbb, stabilabb időjárási helyzeteket okoz térségünkben.

Most még a zonális áramlás érvényesül, hétfőtől kezdve folyamatosan csökken a hőmérséklet, pénteken és a hétvégén országszerte már napközben is 0 fok alatt marad a hőmérséklet, hajnalonként -5, -6 fokot mérhetünk

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Hét elején még csak szórványosan, a második felében egyre több helyen fordulhat elő csapadék, állaga igen vegyes: esőre, hóra, havas esőre egyaránt számíthatunk. Hegyvidéki területeinken nyilvánvalóan nagyobb a havazás valószínűsége, sőt.

Kis eséllyel egyes területeken akár 10-15 centi is eshet.

Hó is lesz, de nem sokáig

De sehol nem marad meg sokáig, a jövő héten ismét felmelegedés kezdődik, újra a meridionális áramlás hatása érvényesül a Kárpát-medence felett. A hőmérsékletek bőven fagypont felett lesznek, miként a múlt héten, a hó biztosan elolvad. Ahogy a szakember fogalmaz:

Nagy valószínűséggel az előttünk álló néhány nap lesz az idei december leghidegebb időszaka.

Fotó: Komka Péter / 24.hu

A részletek

Nézzük hát a részleteket a Kiderül.hu előrejelzése alapján.

Hétfőn

  • A napos időszakok közötti felhőátvonulásokból szórványosan fordul elő záporeső, a hegyekben, illetve estétől néhol síkvidéken is hózápor. Az Észak-Alföldön maradhatnak tartósan felhős tájak is.
  • Az északnyugati szelet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és a Zempléni-hegység környékének kivételével erős, elsősorban a Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. Estére mérséklődik a légmozgás.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között várható. Késő este -2, +3 fok valószínű.

Kedden

  • Eleinte keleten még kevesebb lehet a felhő, de délután már ott is erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan valószínű havas eső, főként a magasabban fekvő területeken havazás, délnyugaton inkább eső.
  • A nyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Szerdán

  • Napközben szakadozik a felhőzet, erősen és közepesen felhős időszakok egyaránt lesznek.
  • Elszórtan valószínű zápor, hózápor, hajnalban délnyugaton ónos eső is előfordulhat.
  • A nyugati, északnyugati szél néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Csütörtökön

  • Gyengén és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

Pénteken

  • Változóan, majd erősen felhős lesz az ég.
  • Nyugaton, délnyugaton hószállingózás, havazás is lehet.
  • A keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között alakul.

Szombaton

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan valószínű hó, havas eső, főként keleten ónos eső, eső is lehet.
  • Az északi, északkeleti szél néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között alakul.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik