Kultúra

Kikosarazták Vidnyánszkyt

Vidnyánszky Attila (Vidnyánszky Attila)
Vidnyánszky Attila (Vidnyánszky Attila)

Kiváló renoméját félti a magyar kormánytól és a Nemzeti Színház igazgatójától a bécsi Burgtheater.

Ausztria első és a teljes német nyelvterület egyik legfontosabb színháza “Nem megyünk Magyarországra” címmel nyílt levelet jelentetett meg, melyben igen kellemetlen megállapításokat tesznek a Nemzeti Színház új rendezőjéről, Vidnyánszky Attiláról, valamint Balog Zoltán kultúráért is felelős miniszterről – írja a Népszabadság.

A levélben azt állítják, vendégjátékra hívták őket, ám tapasztalataik azt mutatják, hogy Balog és Vidnyánszky a találkozóikat utóbb gyakran más színben tüntetik fel, mint ahogyan azok valójában lezajlottak.

“Nem akarjuk hagyni, hogy a Burgtheater kiváló renoméját veszélyeztessék azzal, ahogyan a magyarországi kultúrpolitika hírnevén igyekeznek kiköszörülni a csorbákat” – teszik hozzá.

A színház ugyanakkor nem szakítja meg a kapcsolatát teljesen Magyarországgal, épp ellenkezőleg: amint lesz pénzük rá, színházi fesztivált rendeznek az éppen futó magyar előadásokból. Ahová a legkülönfélébb magyar rendezésekből válogatnának.

“Legyenek jelen azok a független társulatok, amelyek úgy érzik, hogy a kormány megkárosította őket, de szerepeljen a budapesti Nemzeti Színház is, amelyet a közelmúlt igazgatóválasztása óta nyilvánvalóan a nemzeti konzervatív tábor tudhat a magáénak” – teszik hozzá.

Amint augusztus végén megírtuk, Vidnyánszky egyelőre a magyarok körében sem annyira népszerű. A helyzet azóta sem változott nagyban, teltházas darabot legalábbis továbbra sem találtunk.

Fenntartják a meghívást

Továbbra is fenntartja a Nemzeti Színház a bécsi Burgtheaternek szóló meghívást a jövő év elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztiválára – közölte a teátrum arra reagálva, hogy a bécsi intézmény nem fogadja el az invitálást.

A Nemzeti Színház közleményében kiemelte: a 2014 elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztivált a Burgtheater közleményében hangsúlyozott “vita” helyett az együttműködés, a kulturális párbeszéd szellemében szervezi.

A nemzetközi fesztivál szándéka, hogy erősítse Magyarország jelenlétét a nemzetközi színházi életben, erre a hazai színházi szakmának égető szüksége van – olvasható a Nemzeti Színház közleményében, amely szerint a magyar színházak művészi teljesítménye megállja a helyét nemzetközi összevetésben is.

Mint írják, a nemzetközi fesztiválra már elfogadta a meghívást a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház, amelynek igazgatója-művészeti vezetője Valerij Fokin. Ez Oroszország egyik legrégibb és legjelentősebb színháza. Budapesten lesz a moszkvai Művész Színház, amelyet Sztanyiszlavszkij alapított, jelenleg Oleg Tabakov az igazgatója. Szerepel a fesztiválon a bukaresti Nemzeti Színház, a varsói Nemzeti Színház, az újvidéki Nemzeti Színház, a ljubljanai Nemzeti Színház és az oslói Nemzeti Színház egy-egy előadása, emellett számos további teátrummal állnak tárgyalásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik