Tapasztalt fesztiváljáró vagyok, az elmúlt tíz évben a jól megszokott Sziget mellett a világ számos nagy fesztiválján vettem részt, a szezont voltaképp lezáró Strand azonban eddig még mindig kimaradt. Úgy éreztem, hogy ideje pótolni a lemaradást, így csatlakoztam a Zamárdit megszálló magyarok tömegéhez.
A helyszínre érkezés már apró kellemetlenséggel kezdődött, hiszen a korábban előszeretettel szegény ember Balaton Soundjaként definiált, ezt a vitatható értékű címet azóta a vele egyidőben futó, szomszédos B My Lake-re átragasztó, immár a poprajongók célpontjává vál Strandra – valamint a Budapesten kívüli nagy magyar fesztiválokra – évek óta tökéletesen működő, a környező településeken áthaladó Tisza busz járt, sőt, a séta helyett szeletelésre és csapatásra vágyó tömegeket egyenesen a fesztivál bejáratáig vitte. Ez idén biztonsági okokból már nem így volt, a szállást csak a szomszédos településeken találók így néhány percnyi sétára voltak ítélve. Volt, aki már ezen a rövid úton is eltévedt, és nem csak az este elején, de ettől most tekintsünk el.
Mivel a Strandot és a B My Lake-et a Balaton Soundnak is otthont adó területen rendezik, mindkét fesztivál néhány perc alatt bejárható, sőt, a tömeg, valamint az általuk felvert por mennyisége sem annyira vészes, mint ahogyan azt a többi magyar fesztiválon megszokhattuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szedné itt is áldozatait a fesztiválkór, de legalább kellemesebb környezetben gondolkodhatunk el a lét elviselhetetlen nehézségéről.
A magyar zenekarok tucatjai közé külföldieket is vonzó sztárokat pottyantó fesztivál szervezőinek idén sikerült tehát élhető környezetet létrehozniuk, sőt, a hangosítással sem voltak problémák, ételfronton azonban még mindig lenne mit javítani, hiszen
– azt pedig senki nem várhatja el, hogy napokon át csak sültkrumplin, vagy ásványvizen és üdítőn éljenek.
A tízmillió VIP országában, a többi nagy fesztiválon tapasztaltakból, illetve a jegyárak közti különbségből (a sima bérlet 26990, a VIP 35 ezer forintba került) kiindulva úgy gondoltam, hogy a MOL-Petőfi Rádió Nagyszínpad (nem, nem mindegy, mert van másik nagyszínpad is – az is egy fiatalos cég, a Magyar Villamos Művek nevét viseli) felé néző VIP-zónában lesz a legnagyobb tömeg, ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettem volna, hiszen csütörtök este alig néhány tucatnyian érezték úgy, hogy ők inkább a tömeg felett másfél méterrel állva, esetleg kényelmes kanapékon ülve élveznék a jól megérdemelt magas életet.
A láthatóan a magyar egyetemistákra pozicionált, egészen barátságos jegyárakkal operáló fesztivál koncert téren nyilván nem összehasonlítható egyetlen másikkal sem, de nagy halakból idén is sikerült néhányat kifogni: a tiszteséges bulit leadó Punnany Massifot ugyanis az indie-ben utazó, nevével ellentétben brit Bastille lépett a színpadra. Az első albumával (Bad Blood, 2013) piszkosul nagyot villantó zenekar tizenkilenc dalon át a legjobb arcát mutatta. A rajongók ezreit nézve legalábbis úgy tűnt, a stílus kedvelőjeként, bár a Bastille-diszkográfiát nem ismerve úgy tűnt, mintha ugyanazt a három-négy dalt játszanák el többször, bár az énekes Dan Smith David Lynch-portrés pólóját látva ezt hajlandó voltam megbocsátani:
A gond persze nem csak ez volt, hiszen az itthon több Szigeten (2014-ben és 2016-ban), illetve a 2015-ös VOLT-on is megfordult zenekar ugyanezeket a dalokat játszotta kissé megvariált sorrenddel, de persze mindig a végére hagyva a legnagyobb slágernek számító, saját Youtube-csatornájukon lassan félmilliárd megtekintésig jutó Pompeii-t. A bevált formulán persze nincs miért változtatniuk, pedig igazán nincsenek dalok híján, köszönhetően a feldolgozásokat rejtő EP-knek, melyek egyikén még az internet egyik kedvenc dala is felbukkan:
A headlinerrel egyidőben a Fish!, illetve a Random Trip feat. Saiid, Barabás Lőrinc, Koszi Janka próbálta meg ébren tartani az embereket – változó sikerrel, a Fish! után érkező Kiscsillag pedig néhány pillanatra mindenkiből kihozta a tizenévest, hogy aztán a Kertmoziban fél tizenkettőkor kezdődő Balaton Method-vetítésen – amit sajnos azóta sem adtak ki DVD-n, pedig most már tényleg ideje lenne, ezzel pedig a trailert látva nem lehet nem egyetérteni – egy kicsit mindenki felkészülhessen az éjszaka közepén induló Alle Farben-re, és az azt követő Metzker Viktória DJ-szettre.
Sokan persze nem a nyugdíjas-kompatibilis pihenős megoldást választották, a Petőfi Rádió Petőfi Pontján ugyanis egész este, illetve éjjel megállás nélkül ugráltak az energiát biztosan nem müzliből merítő polgári értelmiségiek hiányos öltözetű fiúk és lányok, akik úgy tűntek, mintha sosem fáradnának el:
Néhányan pedig még az óriási lapátok végén embereket fogadó, kellemetlen tempóban forgó vidámparki szörnybe is beszálltak, bár annak létezését a legtöbben jó eséllyel csak kívülről, ilyen látással vették tudomásul:
Én ezzel szemben persze pillanatok alatt békésen elaludtam egy fa alatt. Nem szégyellem.