A fajtatiszta vagy a keverék eb az okosabb?

Résztvevőként vagy ásítozó harmadik félként, de mindannyian részt vettünk már a világ egyik legfeleslegesebb vitájában, ami rendre kialakul kutyások és macskások között. Mintha elfelejtettük volna őseink bölcsességét: de gustibus non est disputandum, azaz ízlésről nem lehet vitatkozni.

A kutyásokat hasonló téma osztja meg, ennek alapja a fajtatiszta vagy keverék kérdése – melyik a szebb, a jobb, az okosabb? Itt viszont legalább már egy fajról van szó, segítségül hívhatjuk a tudományt.

Keverék és fajtatiszta – sok a különbség

És nem is kell csalatkoznunk, az ELTE Etológia Tanszék és az MTA TTK kutatói csaknem 15 ezer németországi kutyatulajdonos kikérdezésével közelebb is jutottak a válaszhoz. Kivételesen nagy minta, de egy felmérés lényegéből fakadóan mégis “csak” állításokat fogalmazhat meg, a miértek megválaszolása további kutatásokat igényel. Az eredmények a rangos Plus One hasábjain jelentek meg először. Magyarul itt olvashatja a kivonatát, mi pedig Turcsán Borbála etológust, a tanulmány első szerzőjét kérdeztük.

Előbb viszont lássuk a kutatásból számunkra legérdekesebbnek tartott tényt: a keverék kutyák körében gyakoribb a problémás viselkedés.

Egészségesek, de “rosszak”

A keverék kutyákról – és a keverék itt nemcsak a vizsgált ebre, hanem legalább egy-két felmenőjére vonatkozik – korábban megállapították, hogy egészségük jobb, várható átlagos élettartamuk magasabb, minta a fajtatisztáké. Ez annak köszönhető, hogy mentesek a sok fajtára jellemző, tipikusnak nevezhető betegségektől, magyarul a beltenyészet ártalmaitól. Egyfajta természetes szelekcióról van szó, hiszen az utcán csak az erősebb, az életrevalóbb szaporodhat, adhatja tovább génjeit.

Ugyanerre vezethető vissza a keverékek “problémás viselkedése” is: például hogy húznak pórázon, felugrálnak az emberekre, nem reagálnak a behívásra, idegesebbek, érzékenyebbek a környezetre. Megint az utca farkastörvényeire kell hivatkozni, amelyek mentén az az egyed él túl, és az szaporodik, amelyik képes önálló problémamegoldásra, a leggyorsabban alkalmazkodik a kihívásokhoz, hamarabb felismeri a potenciális veszélyt.

Egyszóval: a legönállóbb, legtalpraesettebb. Egy ilyen kutya pedig, főleg ha kölyökkorában sem szocializálták, hajlamosabb lehet, hogy felülírja, figyelmen kívül hagyja a számára értelmetlen parancsokat. A fajtatiszta kutyák tudatos tenyésztésénél viszont elsőrendű szempont lehet, hogy viselkedésük minél jobban idomuljon a gazda elvárásaihoz

– mondja Turcsán Borbála.

Ennek nem ellentmondva, de lényegesen árnyalva: egy-egy kutya viselkedését – a genetikai háttér mellett – nagyban meghatározza a korai szocializáció, a képzés, vagy az esetlegesen elszenvedett traumák.

Melyik az okosabb?

Nyilvánvaló, hogy nem maradhat kimondatlan a mindenkit feszítő kérdés: a keverék vagy a fajtatiszta kutya okosabb?

Kezdjük ott, mit jelent, hogy „okos” egy kutya? Úgy tűnik, fajtánként mást és mást. Nézzünk két egyszerű példát. A komondornál jobb területőrzőt nem is kívánhatunk, ösztönösen tudja, mikor kell közbeavatkoznia, mint ahogy azt is, melyik a gazda szaga által kijelölt terület, amit őriznie kell. De az ül, fekszik, hátán pörög parancsokat csak valóban mókás kedvében veszi komolyan.

A vizsla épp az ellentéte, a szolgálatra kész katona, de csak bambán néz, ha agresszív viselkedésre kap utasítást, és ugyanilyen értelmezhetetlen számára, hogy valakit nem nyalhat képen. Eltúlzott, általánosító kijelentések, de az újságíró megengedheti magának, hogy a végére tehesse: no, akkor most melyik a buta, és melyik az okos?

Az etológus megfogalmazása nyilvánvalóan sokkal diplomatikusabb, főleg hogy a kérdés a tudomány nyelvén így fel sem merül, illetve hogy keverék és fajtatiszta ebek összehasonlításáról van szó, a kutatás pedig még gyerekcipőben jár.

 A lényeg tehát, ha egy keverék kutyus megkapja mindazt a lehetőséget (kölyökkortól tartó szocializációt, traumamentes életet, “szeretet”, képzést és törődést), amit alapvető esetben fajtatiszta társa, akkor átlagosan igen, a keverék kutya jobban képezhető.