A szerb népség nem csupán keménységéről ismerszik meg, hanem büszke is, amilyük van, előszeretettel teszik ki az ablakba. A különböző plakátokon, amelyek a 32. vízilabda Európa-bajnokságot hirdetik a szerbiai fővárosban, természetesen már meg sem lepődik az ember. A jól felépített marketingre, nemzetközi nyelven szólva, komoly brandre mindenhol szükség van a megfelelő népszerűsítés érdekében, másképp nem megy.
Belgrád utcáin sétálgatva, miközben azért szedtem is a lábaimat, hogy elérjem a Kombank Arénába tartó shuttle járatot – amelyet a média munkatársai számára tartanak fenn, arra lettem figyelmes, hogy a város különböző részein elhelyezett óriás kivetítők is a szerb férfiválogatott aktuális sikereitől hangosak. Hétfő reggel még mindig, nagyjából két percenként lement ezeken az a rövid spot, ami a szombati, Szerbia Szlovákia felett (10–5) aratott diadalát, s egyben végeredményét hirdeti a járókelőknek.
Valószínűleg ezzel is fel akarják hívni -elsősorban a honi- emberek figyelmét, megéri jegyet váltani a nagy múltra visszatekintő sporteseményre. Megjegyzem, a dél-szláv ország férfipólója fénykorát éli, így a hazaiaknak semmi okuk nincs a szégyenkezésre, sőt. A vendéglátó állam apraja-nagyja büszkén, felemelt fejjel közlekedhet a világszínvonalú és multifunkcionális Kombank Aréna falain belül is. Mondjuk, erre sem lehet panasz, ugyanis az eddigi tapasztalatok azt támasszák alá, igen is vízilabda szerető társadalomról van szó.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor egy számukra érdektelennek bizonyuló nemzetközi csatán is helyet foglalnak a nézőtéren, s mini szerb zászlóikat lengetve üzenik: itt vannak, jól vannak, miközben valószínűleg már tűkön ülve várják a sajátjaik párharcát.
Azt gondolom, ez esetben minden „fáradságot” megér a várakozás, mert hiába kívülállóként, úgymond semleges nézőként ül be az ember fia Szerbia egyes összecsapásait megtekinteni, az ott tapasztalt szurkolás a szó legnemesebb értelmében a lehető legmagasabb szinten történik. Képzeljék csak el: telt ház, zsúfolásig telt lelátók, az egyszemélyes székeken majdhogynem ketten vagy hárman osztoznak.
A himnuszokat követően jöhetnek válogatottat éltető, buzdító csatadalok, amelyeket természetesen teli torokból „énekelnek” a kilátogató székfoglalók. Legtöbbször olyan érzésem támadt az egyszerűen libabőrt keltő hangulattól, ha most azonnal nem omlik össze a nézőtér tartószerkezete, s kötünk ki a sportlétesítmény dohos pincéjében, akkor sosem. A felfokozott atmoszférától a vízben harcoló katonáik is vérszemet kaphatnak, mert egyszerűen felfalják az ellenség huszárait, hozzáteszem, a statisztika is százszázalékos szerb győzelmi rátáról árulkodik eddig a kontinensviadalon.
Úgy sejtem, Szerbia legjobbjainak Oroszország ellen sem kell a szomszédba mennie, ha lélekmelengető biztatásra lesz szüksége a hétfői, 20.15-kor kezdődő összecsapáson.
(Dzsubák Tamás, Belgrád)