A Győri ETO női kézilabdázói szárnyalnak a Bajnokok Ligájában, az NB I-ben versenyben állnak a bajnoki címért, a klubvezetés mégis lassan kilenc hónapja pereskedik. Az eljárás érzékeny témát feszeget: lehet-e a munkaszerződés vétkes megszegésének beállítani, hogy az edző nem érte el csapatával a meghatározott sportcélt? És mindennek tetejébe ki lehet-e ezért rúgni?
Körözési eljárás folyt a kislány eltűnése miatt, de időközben visszavonták.
A lap úgy tudja: a Semmelweis Egyetemről érkezik az új főigazgató.
Őrizetbe vették a két doktort és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Hét főt hallgattak ki gyanúsítottként.
Pedig a műsor úgy ért véget, hogy folytatják a házasságot a kísérlet vége után is.
Úgy tűnik, szűznemzéssel jött világra egy cápa egy amerikai akváriumban.
- 12:19 Most a világ öt gyönyörű helyéről dolgozhatunk távmunkában egy hétig
- 12:14 Agyonlőttek egy hírhedt Korán-égető migránst Svédországban
- 12:14 Szemüveg, nadrágtartó és micisapka: alig ismertük fel ezekben Rúzsa Magdit
- 12:07 Tízmilliárd forint áfát csaltak el földgázkereskedő cégek
- 11:38 Babaváró, métányosság: Dobrev Klára csörtéje után átírnák a szabályokat
- 11:36 Az elbukott EU-pénz tízszeresét veszítheti az Orbán-kormány, szorít a határidő 2026-ig
- 11:35 Bilincsben vittek el két orvost, akik nemátalakító műtéteket végeztek a munkaidejükön kívül a kórházban
- 11:23 Ebben az országban 840 nyelvet beszélnek
- 11:21 Módszeresen verte a 83 éves anyját egy férfi, vádat emeltek ellene
- 11:15 Nem Beatrix gyerekei az egyedüliek: a brit királyi család több leszármazottja viseli az Erzsébet nevet a néhai királynő tiszteletére
- 11:09 A Real vagy a Bayern jön – nem csoda, hogy Guardiolának nem tetszik az új BL
- 11:09 Húszéves izraeli nő szabadult a Hamász fogságából
- 11:09 Közteresnek és rendőrnek adta ki magát, és így bírságolt külföldi kamionosokat
- 11:01 Súlyos gondatlanság miatt kirúgták az edzőt Győrben, mert csak második lett a csapata, a munkaügyi pert 11 perc késés miatt bukhatja
- 10:56 Világrekorder lett a Nemzeti összetartozás hídja
- 09:06 Jennifer Love Hewitt szerint ma már elgondolkodtató, hogy mikor 16 éves volt, felnőtt férfiak viccelődtek a mellméretén amerikai műsorokban
- 03:28 A címvédő gálázott, ellenfele csak hosszabbítás után csikarta ki a továbbjutást
- 06:30 Berántott és lefejezett a faaprítógép egy munkást Floridában
- 21:36 Skandináv lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 20:15 A Mosonmagyaróvár után világbajnokot igazolt a DVSC is
- 19:54 A szlovák külügy bekérette az ukrán nagykövetet
- 07:58 Lavinaomlás: öt síelő meghalt Franciaországban
- 19:57 Kisfia összekakilta magát, Chris Pratt meg lefotózta és kirakta Instagramra
- 20:32 Heidi Klum legidősebb fia is modellnek állt
- 09:32 Gyermeket vár Magyari Alda, a pólóválogatott kapusa
Stabilitás és autonómia, erre van szüksége a társadalom többségének – épp ezért fordulnak egyre többen a Fidesz ellen. Kovách Imre szerint tévedés, hogy minél iskolázatlanabb valaki, annál inkább szavaz Orbánékra. A szociológus arról is beszélt, miért érdemes evolucionista szemlélettel fordulnia a politikai szereplőknek a magyar társadalom problémáihoz, illetve mi a társadalmi 70 százalék baja, és ezen mi tudna segíteni.
A tervezési folyamatba továbbra sem vonták be a lakosságot, amely a környezetpusztítás, a vízbázisok és a termőföldek sorsa miatt aggódik.
Baleset / Bűnügy
Videó
Mit szóltak az USA visszatérő elnökének felvetéséhez a világ legnagyobb szigetének lakói, köztük egy Trump-bögrés helyi parlamenti képviselő? A Deutsche Welle riportja.