Meccsek
Jún. 30.
Június 30.
18:00
élő
Gelsenkirchen
Arena AufSchalke
Nyolcaddöntő
Az Európa-bajnoki nyolcaddöntők kezdésén Svájc tükörsimán verte Olaszországot, Németország pedig egy viharos meccsen ejtette ki Dániát. Luciano Spalletti és az olasz futball hiányosságainak kivesézése mellett a németek és dánok közötti igazságtételben ezúttal Kéri András Dániel, futballszakíró, a Sport TV szakértője volt partnerünk.
Öt halott, rengeteg sérült.
A homok gátolja a napsütést, homályossá teszi majd az eget.
A Kúria döntésének alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól.
Bő fél évvel ezelőtt még mindennapos volt, hogy a Magyarországot Szerbiától elválasztó műszaki határzárat ostrom alatt tartották az irreguláris migránsok. Azóta újra csendes Európának ez a szeglete, de vajon meddig? Helyszíni riport.
Dr. Bárth János nyelvésszel beszélgettünk, akitől megtudtuk, hogy mit paciltak Moldvában, és mi mindent szoktak csánni arrafelé az emberek. És azt is elmondta, miben hasonlít a nyelvjárásgyűjtés a stoppolásra.
Különleges receptverseny.
Ketten közülük csak kölcsönben szerepeltek az előző idényben a csapatnál.
Nem mindenkinek jut ilyen támogatás egy nagy kudarc után.
- 19:04 Fotókon a pusztítás az izmiri étteremben történt gázrobbanás helyszínéről
- 19:00 Szexiskedő viccelődése miatt van tele az internet egy fiatal nővel
- 18:41 Hármas karambol miatt teljes útzár az M5-ös fővárosi bevezetőjén
- 18:20 Három játékostól is elköszönt a Barcelona
- 17:56 Európa virágos fővárosa lehet Debrecen
- 17:54 Tőrbe csalták a drogdílert, miután a barátnője a gazdagságukkal dicsekedett az Instagramján
- 17:50 Eddig nem fogta a golyó Justin Timberlake-et, de előbb-utóbb őt is utoléri a karma
- 17:37 Foci-Eb, nyolcaddöntő: Anglia-Szlovákia 0-1 (élő)
- 17:03 22 éves a legidősebb, hazánkban fészkelő fehér gólya
- 16:58 Egy héttel Kurityán után Angliába utaztak turnézni és nagylemezt készíteni az Omega „vörös csillagai”
- 16:56 A neten tizenezer forintért kapni olyan íjat, amivel szombaton nyakon lőttek egy rendőrt
- 16:55 Ingyen elhagyta a Barcát a játékos, pedig még volt egy év a szerződéséből
- 16:41 Verstappen és Norris ütközött egymással, Russell nevető harmadikként nyerte az Osztrák Nagydíjat
- 16:30 A fogyasztóvédelem rárepül a linkeskedő légitársaságokra
- 16:08 Főnöke az egyik legjobb barátja, annak férje pedig a szeretője
- 09:32 Dobó Ági a férjéről: Az, hogy én lettem neki, biztos, hogy őt is felértékelte a piacon
- 06:13 Nagyon meleg lesz vasárnap, hétfőn hidegfront érkezik
- 09:47 Brutális fejrúgással alapozta meg győzelmét a brazil MMA-s
- 07:47 Biden a vitáról: Nem volt jó estém, de Trumpnak sem
- 06:31 Mága Zoltán felesége rosszul lett egy Törökországba tartó repülőn
- 15:29 Nincsenek fogai, de szerinte így egyszerűbb volt randizni
- 10:34 Kevin Costnernek olyan fájdalmai voltak A számolás joga forgatása alatt, hogy bemorfiumozva tudott csak dolgozni
- 15:33 Vett egy menő kamerát a nyaralására, a felvételek azonban nagyon másmilyenek lettek, mint elképzelte
- 16:08 Főnöke az egyik legjobb barátja, annak férje pedig a szeretője
- 05:53 Egy éve ilyenkor: belső vizsgálat indult az ATV-nél Gajdos Tamás miatt
Sport24
Szombaton a Svájc–Olaszország és a Németország–Dánia mérkőzésekkel megkezdődik a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság kieséses szakasza. Ha mindkét nyolcaddöntő meglepetéssel végződik, akkor éjfélre már sem a címvédő, sem a házigazda nincs versenyben… Valóban meglepetés lenne? Ki tud magához térni az eddig kicsit vagy nagyon letargikus favoritok közül? Folytatódik-e a spanyol hódítás, tovább szedi-e áldozatait az osztrák RangnickBall? Összeszedtük, hogy mi szólhat a versenyben maradt csapatok mellett vagy ellen.
Sport24
Magyar gólokkal indult és magyar győzelemmel végződött 1954-ben a brazilok elleni vb-negyedöntő, amely arról maradt emlékezetes, hogy a két csapat tagjai nem kímélték egymást, és kis túlzással küzdősport-bemutatót tartottak a pályán. A balhés meccs után Kocsisék egy másik dél-amerikai nagyvad, a címvédő Uruguay skalpját is begyűjtötték.
Legfrissebb epizódok
A megoldás: Ádám Martin. Nem lehetett nem focival bemelegíteni a mai Háromharmadban, de aztán jött a taktikázó főpolgármester, a maradó DK-elnök, majd a médiablokk a betiltós Putyinnal, a sajtóelitet szanálni szándékozó Magyar Péterrel és partizánozó, csalózó Gyurcsány Ferenccel. A stúdióban Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József.
Videó
Törökbálinton olyan kezelés kezdődött, amelynek lényege, hogy az allergiás gyerekek immunrendszerét fokozatosan szoktatják a földimogyoróhoz. A kezelésnek köszönhetően ma már van olyan súlyosan allergiás gyerek, aki tíz szem földimogyorót is meg tud enni anélkül, hogy allergiás reakció lépne fel.