Amit Prokopp Dóra nyitott.
Nagy reményekkel szerződött a Bayern Münchenbe, ahol két edző sem akarta kezdőbe tenni. Addig bosszankodott, míg a Liverpool bekopogtatott érte. Újabb edzőcsere után kényszerűségből védekező középpályásként kapott lehetőséget, azóta pedig elképesztően menetel a Pool. Ez Ryan Gravenberch átalakulása.
- 13:06 A TV2 kiképzős reality-je miatt katonai járművek érkeznek csütörtökön a belvárosba
- 12:56 Kiderült, mikor lehet kevesebb sorban állással megúszni az üvegvisszaváltást
- 12:54 Gyakori vírus járulhat hozzá az Alzheimer-kórhoz
- 12:52 DÁP: nem holnap lesz, hogy a postán e-állampolgárként azonosítjuk magunkat
- 12:45 Drágul a benzin csütörtöktől
- 12:40 Mark Hamill az utolsó pillanatban evakuált malibui otthonából
- 12:17 Rogán-ügy: Lánczi Tamás Bidenék nyomásgyakorlásáról írt
- 12:16 Raskó György szerint egy négytagú családnak évi egymillióval kerül többe az élelmiszer, mint négy éve
- 12:14 Óbudai éttermet vett Mészáros Lőrinc
- 12:08 Rémálommá vált a nyári munka a magyar lánynak Tenerifén
- 12:04 „Ticiána vagyok, a dögös pipi” – mutatkozott be a Határtalan szerelem új szereplője
- 11:46 Vakon, a házába zárva halt meg a modern tudomány atyja
- 11:44 Megroppanhatnak a nyugdíjpénztárak a kormány döntése miatt
- 11:32 Csongrádi László visszaadta pótaranyérmét a NOB elnökének
- 11:29 Capital movements uncovered around the enterprise of Indian ‘miracle doctor’ recently appearing in Viktor Orbán’s company
- 21:55 Az amerikai nagykövet beperlésére bíztatja Rogánt ifjabb Lomnici Zoltán
- 21:50 Maszkos támadó ment be egy német kisváros gépészeti cégéhez, két embert kivégzett
- 06:30 23 éves fia vérével szállna szembe az öregedéssel a magát „Emberi Barbie babának” kikiáltó 47 éves édesanya
- 09:08 Inkább spóroltak, mint költöttek a magyarok karácsony előtt
- 11:18 A Házasság első látásra Renátája elmondta, miért dobta a tóba a jegygyűrűjét
- 09:09 Király Linda: Lánykérés még nem volt, de Simonon látom, hogy nagyon komolyan gondolja a kettőnk jövőjét
- 08:01 Kincsvadászok: Tilla még a licit előtt ráült egy eladásra szánt székre, ami beszakadt alatta
- 08:34 Hatalmas tűzvész pusztít Kaliforniában, tízezreket evakuáltak
- 10:50 Tömeges dróntámadás érte az oroszországi Szaratov térségét
- 08:29 Megszakadt Fucsovics nagy sorozata: 2017 óta először marad le egy Grand Slam-tornáról
Az ügyészség a szocialista Horváth Csabára és Tóth Csabára 6 év börtönbüntetést és 50 millió forint pénzbírságot, a fideszes Jelen Tamásra 4 év börtönt és 30 millió forint bírságot, míg a szintén MSZP-s Baja Ferencre 4 évet és 15 millió forint büntetés megfizetését, Molnár Zsoltra pedig 2 év börtönt és 25 millió forint bírságot kért.
A kisebbségi tulajdonos, Gattyán György belenyúlt a pénztárcájába.
Baleset / Bűnügy
Videó
A munkánkat veszi el az AI, vagy a munkahelyünket is? Tud már érvelni? És mire kell figyelnünk egy olyan korban, ahol az MI lassan már az életünk minden területére beszivárog? Exkluzív előadás a 24.hu első podcastfesztiváljáról.