A Hold felszínén látható nagy, sötét foltokat holdtengereknek nevezik. A területek olyan bazaltsíkságok, melyek a becsapódási krátereket töltik fel.
A régiók akkor alakultak ki, amikor az égitest belseje még forró volt, és a kőzetanyag időnként a felszínre áramlott. A holdtengerekből az Apollo 15 és 17 missziók során vettek mintákat. Az anyagokat elemezve később kiderült, hogy a bazaltban olyan vegyületek is megtalálhatóak, melyek képesek gázokat alkotni.
A közelmúltban Debra H. Needham, a Marshall Űrközpont szakértője, valamint David A. Kring, az Egyetemi Űrkutatási Szövetség (USRA) munkatársa azt vizsgálták, hogy mennyi gáz jöhetett létre a lávafolyások hatására. A kutatók arra jutottak, hogy a felszabaduló gázmennyiség atmoszférát alkotott a Hold körül – számol be az USRA.
Az atmoszférát létrehozó gázok aztán szép lassan az űrbe szöktek, a légkör pedig 70 millió év alatt eltűnt.
A két legnagyobb gáztömeg a Mare Serenitatis és a Mare Imbrium kialakulása során került az atmoszférába 3,8, illetve 3,5 milliárd éve. Needham szerint a bazaltsíkságok születésével hatalmas mennyiségű vízpára szabadult fel, melynek egy kis része a Hold sarkainál raktározódhatott el. Ezek a lerakódások valószínűleg máig megtalálhatóak.
Az új eredmények fontosak lehetnek az elkövetkező küldetések során. Az ősi atmoszférából kiszökött, majd a Hold fagyos, állandóan sötét térségeiben csapdába esett anyagokat az űrhajósok is hasznosíthatnák.
(Kiemelt kép: NASA MSFC)
