Tudomány

Falut hozna létre az európai űrügynökség a Holdon

Nagy Niki
Nagy Niki

2017. 08. 19. 15:00

Már 2018-ban a Holdra vinné mobiltornyát a Part-Time Scientists német startup, amely az Európai Űrügynökséggel együttműködve egy költséghatékony, fenntartható holdfalu létrehozását tervezi. Ennek fontos eleme az olcsó kommunikáció a Földdel, ebben segíthet a startup által felhúzott állomás.

Az űrbeli kommunikáció mindig is problémás volt – még most is az, pedig a technológiai fejlődés már odáig jutott, hogy a Naprendszer széléről kapjuk az információkat a New Horizons űrszondától. Ennek ellenére egyelőre megoldatlan probléma, hogy hogyan küldhetünk adatokat A-ból B-be úgy, hogy ne kerüljön rengeteg pénzünkbe és időnkbe.

Egy német startup, a Part-Time Scientists – egy önkéntes tudósokból és mérnökökbl álló csapat – megoldást nyújtana a problémára, legalább is ami a Hold-Föld kommunikációt illeti: LTE-adótornyot akar szomszédos kísérőnkre építeni. Igen, olyat, amilyet a Földön az okostelefonok is használnak.

A versenyből kiestek, de a Holdra eljutnak

A PTScientists korábban a Google Lunar X-Prize versenyben vett részt (itt futott egy darabig a magyar Puli is), amelynek fődíját az nyerheti el, aki a leggyorsabban eljuttat a Holdra egy űrjárművet, és ott előre megadott feladatokat hajt végre vele, méghozzá szinte teljesen magánfinanszírozásból.

Fotó: PTScientists

A német startup erre a versenyre kezdte építeni a holdjáróját, amire aztán meg is találta a tökéletes szponzort: megnyerte magának az Audit, ami addig elérhetetlen célokat is kartávolságba hozott.

Arra viszont nem volt elég, hogy a Google X-Prize határidőit tartani lehessen, így a PTScientists kiszállt a versenyből, de továbbra is fejlesztgette az űreszközeit, és eldöntötte: a Mission to the Moon projekt keretein belül a Google nélkül is eljut a Holdra.

Azóta a startupnak már két holdjárója is van, az Audi lunar quattrók, valamint egy Alina nevű űrhajója, amelyeket 2018 végén a Space-X Falcon-9-es rakétáján juttat majd fel geostacionárius pályára.

Innen az űreszköz egyedül megy tovább a Hold Taurus-Littrow-völgyét becélozva, ahol a NASA utolsó Hold-missziója, az Apollo-17 is leszállt, és az amerikai holdjárót hagyta. A PTScientists rá akar nézni a sokat megélt űreszközre, és megvizsgálni, hogy mit tett vele az elmúlt negyven év a Holdon.

A böszme űrhajóból lesz mobiltorony

A startup projektje eddig nem is lenne kifejezetten különleges, csakhogy a tervek szerint a holdjáróik nem hagyományos, direkt módon fognak kommunikálni a Földdel, hanem egy LTE-adóvevőn keresztül.

A PTScientists már javában tárgyal a Vodafone-nal arról, hogyan lehetne az Alinát a gyakorlatban is működő mobiltoronnyá átalakítani. A két rover az Alinának fogja küldeni a begyűjtött információkat, és az űrhajó fogja őket továbbküldeni a Földre, ezzel rengeteg energiát és pénzt spórolva a csapatnak.

A roverek mindegyike 90 watt energiát nyer a hátukra szerelt napelemek segítségével, ennek fele a mozgásra megy el, a másik fele pedig a kommunikációra menne, ha a hagyományos módon oldanák meg a hazatelefonálást.

Így azonban sokkal kevesebb energiára van szükség, és a roverek antennáit sem kell olyan precízen beállítani a buckás holdi talajon.

Fotó: PTScientists

Ez az első lépés a fenntartható űrkutatás felé

– írta Robert Boehme, a PTScientists vezérigazgatója közleményében.

Ahhoz, hogy az emberiség el tudja hagyni földi bölcsőjét, ki kell alakítanunk az otthonunkon kívül is egy infrastruktúrát. A Mission to the Moon projekttel felhúzzuk és kipróbáljuk egy holdi kommunikációs rendszer alapjait.

Komoly biznisz lehet a holdfalu

A kutatók egyébként úgy képzelik el, hogy később is részt vesznek majd a hold-földi árukereskedelemben, és a Hold felszínén is szolgáltatást nyújtanak. Az Alina 100 kilogrammnyi hasznos terhet képes cipelni, már ez is szép mennyiség.

A startup a 2018-as misszióra például rögtön három ügyfelet is összeszedett, amelyeknek műszereit felviszi a Holdra. Közülük az egyik például pont a NASA, innen az Ames Kutatóközpont műszere várja, hogy eljusson a Taurus-Littrow-völgyhöz.

Az Alina Fotó: PTScientists

A PTScientists kutatói persze ismerik saját határaikat, és nem számítanak arra, hogy a két rover és az űrhajó túlélné a holdi éjszaka hidegét. Ezért 2020-ban újabb járműveket küldenének fel, egy állandóbb, stapabíróbb LTE-antenna felállításához.

A hosszú távú cél ugyanis az, hogy a startup kivegye a részét az Európai Űrügynökség által tervezett holdfalu megépítésében, és hozzájáruljon, hogy a jövő holdlakói könnyebben és olcsóbban kommunikálhassanak a Földdel. A tervek szerint gyakorlatilag olyan könnyű lesz hazaszólni, mintha itthon telefonálnánk a szomszédnak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.