Tudomány

November 4.: Vér és könny folyt Budapesten

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 11. 04. 13:00

Korábban a témában:

A szovjet pártvezetés 1956. október 31-én határozta el, hogy a külföldi testvérpártok vezetőinek jóváhagyása után fegyverrel veri le a magyar forradalmat. A magyar kormány kérdéseire Moszkva kitérő válaszokat adott, de a csapatmozgásokból egyértelmű volt, hogy valami készül.

Nagy Imréék ekkor kétségbeesett, de logikus lépésre szánták el magukat: november 1-jén bejelentették Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, és kimondták az ország semlegességét. Ezzel az esetleges szovjet támadás már nem egy szövetséges megsegítése, hanem egy független, semleges állam elleni agresszió.

Géppisztollyal “tárgyaltak”

November 2-án és 3-án, az ország a kivívott győzelmet ünnepelte, a munkástanácsok sorra nyilatkoztak, hogy november 5-én, hétfőn felveszik a munkát, de sok helyen a munkások már szombaton munkába álltak. Látszólag a helyzet lassan normalizálódott. A háttérben viszont a magyar szabadság felett már megkondult a lélekharang.

A szovjetek szolnoki főhadiszállására megérkezett Ivan Sztyepanovics Konyev marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka, és parancsot adott a november 4-ei támadásra.

A forradalmi tanácsok, nemzetőr alakulatok és a honvédség hozzálátott a védelem megszervezésének. November 3-án a szovjetek a Parlamentben a csapatkivonásról tárgyaltak, miközben egységeik a repülőterek után körülvették a nagyobb városokat, lezárták a főbb útvonalakat és a nyugati határt. Olyan indokolatlanul nagy erőket mozgósítottak, hogy a magyar kormány elkezdett reménykedni, nem is ellenünk készülnek, hanem egy esetleges nyugati beavatkozást akarnak megakadályozni.

Ezen a napon felállt egy valóban koalíciós kormány, a magyarok érezték a fenyegető veszélyt, de bizakodtak. Késő este Maléter Pál honvédelmi miniszter és Erdei Ferenc vezetésével magyar küldöttség érkezett a tököli szovjet katonai bázisra, hogy folytassák a tárgyalásokat. De nem tárgyaltak. A KGB elnöke, Ivan Alekszandrovics Szerov lépett a terembe géppisztolyos szovjet állambiztonsági tisztek kíséretében, és letartóztatta a magyar küldöttséget. Ezzel valójában “lefejezték”, lefegyverezték a magyar haderőt.

Kádár a szovjetek nyomában

És újra reggel lett, november 4. hajnali 4 óra 15 perckor megindult a támadás Budapest és az ország nagyvárosai ellen. Egy órával később Kádár János hangja szólalt meg a rádióban:

Megalakult a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány

A hazánkban október 23-án megindult tömegmozgalom, amelynek nemes célja a Rákosi és társai által elkövetett párt- és népellenes bűnök kijavítása, a nemzeti függetlenség és szuverenitás védelme volt, a Nagy Imre-kormány gyöngesége és a mozgalomba befurakodott ellenforradalmi elemek növekvő befolyása révén veszélybe hozta szocialista vívmányainkat, népi államunkat, munkás-paraszt hatalmunkat, hazánk létét.

[…]

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány népünk, munkásosztályunk és hazánk érdekében azzal a kéréssel fordult a szovjet hadsereg parancsnokságához: segítsen népünknek a reakció sötét erőinek szétverésében és abban, hogy helyreállíthassuk a rendet és a nyugalmat hazánkban.

Büntetlenséget ígért a forradalom több résztvevőjének, és ígéretet többkövetelés teljesítésére, például hogy a rend helyreállítása után tárgyalásokat kezd a szovjet csapatok kivonásáról. A magyar népnek címzett felhívás teljes szövegét itt olvashatja.

Csapataink harcban állnak!

Nagy Imre nem látta, nem láthatta át a helyzetet, még azt sem tudta, mi történt Maléterékkel és a honvédség vezetőivel Tökölön. Kevéssel reggel fél hat előtt a Parlament épületében berendezett Szabad Kossuth Rádión keresztül szólt az egész világhoz:

Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt.

Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.

A Tökölön elfogott Kovács István vezérőrnagytól írásbeli utasítás érkezett a Honvédelmi Minisztériumba, amely megtiltotta az ellenállást. Nagy Imre a rádión keresztül szólította fel visszatérésre Maléteréket, majd más lehetőség nem lévén elfogadta a jugoszláv nagykövetség által felkínált menedékjogot. A honvédséget – körülzárt laktanyáikban, az ellenállást tiltó parancs kihirdetése után – a szovjetek viszonylag hamar lefegyverezték.

Bibó István és az ifjúság drága vére

A törvényes magyar kormány egyetlen képviselőjeként Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben Kiáltványban fordult a nemzethez és a világhoz:

A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget, vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében.

A kiáltvány dokumentum teljes szövegét itt olvashatja, érdemes.

A magyarok nem adták fel

És Budapest nem hajolt meg, nem adta meg magát: az utcákon valóságos ütközetek zajlottak. A magyarok a győzelem legkisebb esélye nélkül mentek neki a tankoknak, csak addig akartak kitartani, amíg az ENSZ nem lép, amíg a nemzetközi nyomásgyakorlás megállásra nem kényszeríti a tankokat…

De a T-55-ös harckocsikon már “nem fogott” a Molotov-koktél, a szovjetek minden támadásra ágyúszóval válaszoltak. De mégsem sikerült egyetlen rohammal felszámolni az ellenállást: sok helyen napokig, folytak a harcok, a Vörös Hadsereg iszonyatos túlereje mellet is sok helyen csak tüzérségi előkészítés után, koncentrált támadással sikerült győzni. A fővárosban a legtovább Csepel tartott ki, itt november 9-én hallgattak el a fegyverek. Vidéken pedig még tovább folyt a reménytelen harc…

Kádár János és Moszkvában összeállított kormánya szovjet páncélosok védelmében november 7-én érkezett Budapestre, és letette az esküt Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke előtt.

(Cikkünk eredeti források és az 1956-os Intézet honlapján fellelhető információk alapján készült. Kiemelt kép: Szovjet tankok zárják le a Margit hidat. Forrás: Fortepan/Házy Zsolt)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.