1956. október 30-án Magyarországon gyakorlatilag győzött a forradalom. A kompromittálódott kommunista vezetők elmenekültek vagy bujkáltak, újjáalakultak a politikai pártok, a kormány bejelentette az egypártrendszer felszámolását, és távozásra szólította fel a szovjet csapatokat.
És újra reggel lett, október 31. A friss magyar szabadság egére pedig Moszkva felől sötét felhők indultak. Az október 28-ai változásokat a szovjet vezetés még elfogadta, bár a hazánkban tartózkodó küldöttség világossá tette, több engedmény nem lehetséges. Anasztasz Mikojan az MDP Politikai Bizottságának ülésén úgy fogalmazott: „szilárdságot kell tanúsítani és mutatni ezzel az elvtársaknak. Ha holnap újabb engedmények lesznek, akkor már nem lehet megállni”.
Nem avatkoznak be. De, mégis
Márpedig Budapesten viharos gyorsasággal követték egymást az események, a kormány sorra tette az engedményeket. A Szovjet Kommunista Párt vezetése jóltájékozott volt a magyarországi helyzetről és a kommunistaellenes hangulatról. Bár a szovjet katonákat, emlékműveket, sírokat ért erőszakról nagyon is eltúlzott, ám hihetőnek tűnő információk jutottak el hozzájuk.
A hírek és álhírek Moszkvában azt megerősítették azt az álláspontot, hogy 11 évvel a II. világháború után Magyarországon fennáll a fasizmus visszatérésének veszélye, ami ellen a Szovjetuniónak ismét fel kell vennie a harcot. Mikojanék pedig már 30-án jelentették, a felkelés felszámolása szerintük békés úton lehetetlen, és fordulópont várható Magyarország nemzetközi politikájában is.
Az SZKP elnökségének 30-ai ülésén viszont Hruscsov elutasította az azonnali beavatkozást, ehelyett hozzájárult, hogy nyilvánosságra hozzák a Szovjetunió és a népi demokratikus országok közötti viszony radikális megújítását ígérő kormánynyilatkozatot:
A szocialista nemzetek nagy közösségéhez tartozó országok, amelyeket a szocialista társadalom felépítésének közös eszméi és a proletár nemzetköziség elvei egyesítenek, kölcsönös kapcsolataikat csakis a teljes egyenjogúságnak, a területi integritás tiszteletben tartásának, az állami függetlenségnek és szuverenitásnak, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak elveire építhetik. Ez nemcsak hogy nem zárja ki, hanem ellenkezőleg, feltételezi a szocialista közösséghez tartozó országok szoros testvéri együttműködését, kölcsönös segítését gazdasági, politikai és kulturális téren.
[…]
A szovjet kormány – szem előtt tartva, hogy a szovjet alakulatok további magyarországi tartózkodása ürügyül szolgálhat a helyzet fokozottabb kiélesedésére -, utasítást adott katonai parancsnokságának, hogy vonja ki a szovjet katonai alakulatokat Budapestről, mihelyt ezt a magyar kormány jónak látja. Ugyanakkor a szovjet kormány kész tárgyalásokba bocsátkozni a Magyar Népköztársaság kormányával és a Varsói Szerződésben részt vevő más államok kormányaival a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásáról.
A teljes dokumentumot itt olvashatja.
Moszkva tehát elfogadta a magyar változásokat – egy napig. Az október 31-ei elnökségi ülésen Hruscsov a fegyveres beavatkozás mellett döntött. Készen állt a forgatókönyv is: ellenkormány felállítása, a testvérpártok vezetőinek beleegyezésével pedig koncentrált támadás megindítása, amihez a hadseregnek három nap felkészülési időre volt szüksége. Miért hezitáltak egy napig? feltehetően ennyi idő kellett, mire a magyarországi hírek kavalkádjából összeállt a kép.
Magyarország semleges állam lett
Itthon eközben a Magyar Dolgozók pártja a bomlásig erjedt, és megalakult a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, az MSZMP. Nemcsak a név lett új, a gyökeres változást a párt élére választott Ideiglenes Intézőbizottság névsora is bizonyítja: Kádár János, Nagy Imre, Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Szántó Zoltán, Lukács György, Kopácsi Sándor.
Ugyanezen a napon, október 31-én sikerült a fegyveres felkelőkkel is megállapodni: a nagykorúak megtarthatták fegyvereiket, és beléptek a Király Béla főparancsnok vezette nemzetőrségbe, az utcákon kezdett helyreállni a rend. A hadsereg éléről is leváltották a rákosista tábornokokat, kiengedték a politikai foglyokat.
November 1-jén, bár a magyar kormányt erről nem értesítették, a szovjet csapatok mozgásából, újabb egységek érkezéséből világossá vált: intervenció készül. Andropov nagykövet magyarázata annyi volt, az újabb haderőre az itt tartózkodó csapatok kivonása miatt van szükség. De akkor miért zárták körbe például a repülőtereket? A kormány inkább a saját szemének hitt.
Egyedül ezzel a lépéssel remélhettek menekülést a szovjet agresszió elől. elkerülését. Így a szovjetek jogilag már nem egy szövetségesüknek “nyújtanak segítséget”, hanem egy független, semlegességét deklarált államot támadnának meg. Kétségbeesett lépés volt, és sajnos nem jött be, a nyugati államok nem álltak ki Magyarországért, nem vállalták a konfliktust a Szovjetunióval.
Kádár már sehol nincs
November 1-jén este a rádió Kádár János beszédét közvetítette:
Magyar munkások! Parasztok! Értelmiségiek!
[…]
Népünk dicsőséges felkelése lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet szocializmus. Bátran elmondhatjuk: ennek a felkelésnek eszmei és szervezeti vezetői, előkészítői a ti soraitokból kerültek ki.
[…]
Azzal fordulunk az újonnan alakuló demokratikus pártokhoz, elsősorban a másik munkáspárthoz, a Szociáldemokrata Párthoz, hogy minden erővel, a kormányzat megszilárdításával küzdjük le a fenyegető ellenforradalom és a külső beavatkozás veszélyét. Népünk vérével bizonyította, hogy rendületlenül támogatja a kormánynak a szovjet erők teljes kivonására irányuló követelését. Nem akarunk tovább függőséget! Nem akarjuk, hogy hadszíntérré váljon az ország! Minden becsületes hazafihoz szólunk! Fogjunk össze a magyar függetlenség, a magyar szabadság diadaláért!
A beszédet itt olvashatja teljes terjedelmében.
E szavak elhangzása idején viszont Kádár János már nem volt a Parlamentben. Először a szovjet nagykövetségre ment, majd a tököli szovjet nagykövetségre, másnap pedig Moszkvába repült, őt szemelték ki az ellenkormány egyik vezetőjének. Itthon november 3-áig kerestették, attól tartottak, elrabolták…
(Cikkünk eredeti források és az 1956-os Intézet honlapján fellelhető információk alapján készült.)
