Tech

A Star Wars-rajongók megint szívnak a Cinema City miatt

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2017. 10. 10. 10:23

Világszerte ma indult a jegyelővétel az idén decemberben érkező Star Wars: Az utolsó Jedik-re, azonban az ország legnagyobb mozihálózatának, a Cinema City-nek a rendszerében ismét csak problémásan lehet jegyet vásárolni az új Csillagok háborúja-filmre.

A cégnek már tavaly (Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet) és 2015-ben (Star wars: Az ébredő Erő) sem sikerült gond nélkül levezényelnie a Star Wars-filmek jegyelővételét, és a jelek szerint idén sem sikerült időben és rendesen felkészülni a sokak által várt nagy eseményre.

A meghirdetett délelőtt tíz órával ellentétben a jegyelővétel csak 10:20 körül élesedett a mozihálózat honlapján. Sokan arra panaszkodtak, hogy az előző évekhez hasonlóan a Cinema City online rendszere képtelen kezelni a rohamot:

  • a pénzt levonják az ember számlájáról a helyfoglalást követően, viszont nem érkezik visszaigazolás a megvásárolt ülőhelyekről, illetve
  • egy oldalfrissítés után szabaddá válnak korábban foglaltnak tűnő helyek, vagyis félő, hogy egy helyre többeknek is sikerült jegyet foglalni.

A rajongók természetesen dühöngenek, a cég hivatalos Facebook-oldala máris elkezdett megtelni elégedetlen kommentekkel.

Jegyeket elméletben az OTP Mobil által üzemeltetett Simple alkalmazásban is lehetne vásárolni, de az applikáció használói szerint a webes felülethez hasonlóan az appot kiszolgáló szerver sem képes kezelni a rohamot, így ott is sűrűn jelentkeznek problémák a vásárlás során.

Sokan persze számítottak arra, hogy az online rendszerek idén is csődöt mondanak, így már a tíz órás pénztárnyitás előtt sorok alakultak ki a budapesti mozik pénztárai előtt.

A helyszíni jegyvásárlás ezúttal is problémamentes, aki vette a fáradtságot, hogy elmenjen egy moziba, az már biztos lehet benne, hogy Magyarországon az elsők között ülhet be a Star Wars: Az utolsó Jedik-re. Sőt, a visszajelzések alapján az online felületek késedelmes és akadozó indulása miatt az első előadásokra meg is vették az összes jegyet a mozipénztárakban.

Forrás: László Viktória

A délelőtti rohamot követően a Cinema City és a Simple app rendszere mostanra ismét rendesen működik. A cég tájékoztatás szerint a korábbi problémákat a pénzügyi hátteret biztosító tranzakciós rendszer lassú kommunikációja okozta. A jegyekre költött összeget bizonyos ideig a rendszer automatikusan zárolja, viszont ezek feloldásra kerülnek, ha a jegyvásárlás sikertelen volt.

Ha az időkorláton túlfutott a vásárlás, de nem jött meg a szükséges két visszaigazoló levél a vásárlásról, akkor az sikertelen vásárlásnak minősül, és a rendszer az összeget a lehető leghamarabb visszautalja. A Cinema City minden érintettel egyenként is felveszi a kapcsolatot, hogy kárpótolják őket, emellett folyamatosan új előadásokat nyitnak és elnézést kérnek a rajongóktól a kellemetlenségért.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2012. szeptember 28.
Betegeknek felírt receptek Kozma Ottó háziorvos rendelőjében Nyíregyháza-Oroson 2012. szeptember 28-án.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.