Szórakozás

Már az eljegyzésén is túl van Radics Gigi?

A Megasztár győztes évek óta él reflektorfényben, de eddig nagyon ügyesen rejtegette magánéletét. Első tehetségkutatós bemutatkozása óta Radics Gigi gyönyörű nővé érett, ezért is különösen furcsa, hogy még mindig nem talált rá a szerelem. A nyáron, egyik interjújában arról beszélt, hogy nincs mellette senki, pedig már vágyik rá, most azonban kiderült, hogy mindez csak álca volt.

A zenészvilágban nem titok, hogy Gigi tehetséges zongoristája, Norbert oldalán találta meg a boldogságot, amit több elszólás is bizonyít. Király Viktor például a Borsnak árulta el, hogy maga is ismeri az énekesnő szerelmét: “Gigi párjával, Norberttel is nagyon jó a kapcsolatom, ő ugyanis évekig volt a zenekarom vezető zongoristája, sőt még a Solo című dalt is együtt írtuk.”

Ezen kívül a két fiatalnak több közös fotója is van, amiről Gigi és menedzsere állítják, csak a közös koncertek emlékére készültek. Mégis az egyik ilyen képet az alábbi sokat mondó üzenettel kommentálta Éliás Jr.: “Szépek vagytok együtt!!!”

És ha mindez nem lenne elég, a közösségi oldalukon, hamar még több árulkodó jelre bukkan az ember. Norbi az énekesnő kiskutyájával is le van fotózva nem éppen munkakörnyezetben, ráadásul Gigi gyűrűsujján mostanában sokszor tűnik fel egy gyönyörű, köves ékszer.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik