Foci

16 milliárd forintnyi közpénzből kap új otthont a Videoton

24.hu
24.hu

2016. 11. 11. 12:13

Korábban a témában:

16 milliárd forintnyi közpénzből kap új stadiont a Videoton, a kivitelezést a Strabag végzi – számol be a Magyar Narancs.

A székesfehérvári képviselő-testület pénteken fogadta el hivatalosan a közbeszerzési kiírás végeredményét, így hamarosan meg is kezdődik az építkezés a Sóstói Stadionban és környékén.

A portál információi szerint a testület úgy szavazta meg a felújításról szóló előterjesztést, hogy még csak bruttó 12,8 milliárd forint állt rendelkezésére, a fennmaradó több, mint 3 milliárd forintot az önkormányzat biztosítja, de arra számítanak, hogy a hiányzó összeget az állam vállalja majd magára.

Az eredeti tervek szerint egyébként mostanra már el kellett volna készülnie a létesítménynek, de még 2015 végén is úgy tűnt, idén áprilisban már indulhat a munka, és 2017 nyarára állni fog a stadion. Ehhez képest eddig a folyamatos egyeztetések miatt nem haladt előre a projekt, nehéz elképzelni, hogy 2017 végén kész lesz a kivitelező cég, pedig az önkormányzat ezt szeretné.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

A stadion melletti edzőkomplexum a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tulajdona, Székesfehérvár vezetői úgy döntöttek, megveszik azt a Mészáros Lőrinc által vezetett akadémiától. Az üzlet keretein belül 450 millió forint cserél majd gazdát, a Magyar Narancs állítja, a kormány pénzt küld Fehérvárra, hogy a helyiek ki tudják fizetni az Orbán Viktor által alapított akadémiát.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.