Sport

Ritka viccesen reagált Fésűs Irén, miután fejen találta egy labda

A Magyar Diáksport Szövetség díjazta a 2016-os diákolimpiákon kiemelkedően teljesítő diákokat, csapatokat és edzőiket, testnevelőiket. Ennek kapcsán készített a Fehérvár Televízió munkatársa riportot a kitüntetett Fésűs Irénnel, a felsővárosi röplabdázók edzőjével.

Azon túl, hogy tanítványai, a fehérvári fiatal röpisek tényleg remekeltek 2016-ban, a szakemberről tudni illik, hogy maga is kiváló, válogatott sportoló volt – az 1979-es röplabda Európa-bajnokságon negyedik helyezett csapat tagja volt és a mai napig humoránál van.

Ezt bizonyította a riport alatt is, miután a háttérben gyakorló egyik tanítványa felugrott, lecsapott, és éppen “fejbe lőtte” a labdával. Mondhatni, egyáltalán nem esett ki a szerepéből – pislogott hármat-négyet, majd megigazította a haját és elütötte egy tréfával a “balesetet”.

Tudni kell azt is Fésüs Irénről, hogy édesanyja, és egyben nevelőedzője Tálas Zsuzsannának, a felnőtt válogatott feladójának, ahogy a nemzeti csapatból Kötél Dórának, Kötél Zsanettnek és Vacsi Evelinnek is, ergo a 13-as keret majd egynegyedét, négy játékost is ő nevelt fel, tanította meg röplabdázni. Jó helyre került az a díj.

Az eredeti riportból – alább megnézhetik – a szerkesztők természetesen kivágták a “fejbe lövést”.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik