Szilagyi-Aron(960x640).jpg (szilágyi áron, vívás, )
Sport

Olimpia 2024: “Jött egy város, amelyre senki sem számított”

24.hu
24.hu

2016. 11. 24. 09:50

Korábban a témában:

A Vasas kétszeres olimpiai bajnok kardozója csütörtökön, az M1 Ma Reggel című műsorában elmondta: neki a magyar prezentáció elején az volt a feladata, hogy megalapozza a hangulatot, mielőtt Mizsér Attila sportigazgató, majd Fürjes Balázs, a budapesti pályázat vezetője ismertette a magyar kandidálás tartalmát.

Amikor felmentünk a színpadra, hirtelen csend lett a teremben, mindenki ránk fókuszált, nem voltak telefonálgatások, beszélgetések, ki-bejárkálások. Úgy érzem, mindenki meglepődött, hogy jött egy város, amelyre senki sem számított

– fogalmazott a vívó, aki szerint olyan városok, mint a 2024-es játékokra szintén kandidáló Los Angeles vagy Párizs pályázatával négy vagy nyolc éve is találkozhattak a NOB-tagok, de olyan városéval, mint Budapest, már nagyon régen nem.

A magyar főváros esélyeiről London és Rio bajnoka így nyilatkozott:

Valaki azt mondta, hogy Budapest olyan olimpiát, mint Rio, biztosan tudna rendezni, ez igaz, de én nem így fogalmaznék. Amióta Thomas Bach, a NOB elnöke kitalálta és elfogadtatta az Agenda 2020-at, onnantól fogva egy olyan kétmilliós, de mégis globális város is jelentkezhetett és pályázhatott, mint Budapest, s úgy érzem, a magyar pályázatnak ez a legnagyobb esélye

– fogalmazott Szilágyi Áron, aki kijelentette: Dohában kedvet kapott ahhoz, hogy a 2024-es olimpián is aktív versenyzőként vegyen részt, bárhol is rendezzék majd azt.

A kardvívó beszélt arról is, hogy a hétvégén Moszkvában képviseli Magyarországot, ahol a Nemzetközi Vívó Szövetség arról határoz, hol rendezzék a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságot.

Úgy érzi, Budapestnek nagyon jó esélyei vannak Tbiliszivel és a közepes-kis lengyel várossal, Torunnal szemben, mert a nemzetközi szövetség és a vívók is szeretnek a budapesti versenyekre jönni, ezért szerinte jól fogadják majd a magyar főváros pályázatát.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.