Budapest, 2017. július 11.
Táncosok a vizes világbajnokság július 14-i összművészeti nyitóelőadásának fotós főpróbáján a Lánchíd pesti hídfőjénél, háttérben a budai Vár 2017. július 11-én. A 17. FINA-világbajnokságot július 14. és 30. között Budapesten és Balatonfüreden rendezik.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Poszt ITT

Egri Viktor: Erőfitogtatás a vizes vb megnyitója

Egri Viktor
Egri Viktor

a Digisport kommentátora. 2017. 07. 14. 13:26

Bebarnítókrémeztük, beolajoztuk magunkat, majd elkezdjük feszegetni az izmainkat a koromsötétben.
Korábban a témában:

Ma lesz a budapesti olimpia megnyitója. Olimpia egyelőre ugyan nem biztos hogy bármikor is, de megnyitó az már ma este. Ezt már nem lehetett halasztgatni, szükségét éreztük, a szükség pedig törvényt bont, most éppen azt, hogy akkor tartanak valaminek megnyitót, ha már legalábbis tudják, hogy mikor következik maga az esemény. Papíron ez a vizes vb ceremóniája, de az nem lehet, hiszen azokat az úszó versenyek helyszínéül szolgáló uszodában szokták tartani, költségvetési mértékeket figyelembe véve jelentéktelen összegből. (Az első eset, amikor ez nem így történt két éve volt Oroszországban, akkor egy hokicsarnokban nyílt meg az úszás világa, de ez a mai szintugrás lesz.)

Erőfitogtatás.

Bebarnítókrémeztük, beolajoztuk magunkat, majd elkezdjük feszegetni az izmainkat a koromsötétben.

Az ünnepség közvetítése nem szerepel a jogokat birtokló tévétársaságok jelentős részének műsorán. Az Eurosport, a nagy-britanniai jogtulajdonos BBC, a kanadai CBC, az amerikai NBC, a német ARD/ZDF nem említi műsorában. A videómegosztók nézettségi számai nem hazudnak.

A vizes világbajnokságok felvezetőit alig nézik többen, mint egy jobb iskolai évnyitó ünnepséget: a 2015-ös kazanyi vb megnyitójának legnézettebb felvételét nem egész 18 ezren, a 2013-as barcelonait 25 ezren kattintották. Az előző két nyári olimpia első ceremóniájának legkedveltebb videója egyenként több mint 7 millió embert érdekelt.

Ez a költség most arra megy el, hogy saját magunk előtt izmosnak tűnjünk.

Ki tudja megállapítani, tényleg kigyúrtuk-e a testünket, vagy csak satnyaságunk kellemetlen érzésének belső kényszere visz minket a muszklimutogatásra?

Tegye fel a kezét, aki látott már úszó vb megnyitót! Na, most pedig az, aki bármire is emlékszik belőle!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.