Média

Nem érti, mi folyik most a Class FM-nél? Elmagyarázzuk!

Segítünk megérteni a helyzetet, és azt, hogy mi lehet a folytatásban.

Bár hetek óta biztos, hogy a Class FM és a Médiatanács között kialakult helyzet oda vezet majd, hogy a Class FM november 19-én elveszíti országos analóg rádiófrekvenciáját az FM hullámsávon, és mivel ideiglenes frekvenciát sem kaphat a piacvezető, 2,5 milliós hallgatói táborral rendelkező rádió, egy időre egészen biztosan országos kereskedelmi rádió nélkül marad Magyarország. Földes Ádám, a Class FM vezérigazgatója (akinek irányítása mellett szűnt meg korábban több más rádió is), korábban még optimistán nyilatkozott a 24.hu-nak. Többek között azt mondta egy terjedelmes interjúban, ha úgy is adódna, nem is tudnak majd tovább szólni egy darabig az éterben, az interneten mindenképp folytatni fogják az adást, illetve az új tulajdonos mindenképpen kitart a magyar piac mellett, és rendelkezik kellő anyagi tartalékokkal arra az esetre is, ha a frekvencián csend lenne egy ideig. Azt is mondta a szeptember végén megjelent interjúnkban, hogy gőzerővel dolgoznak azon, hogy honorálják a munkatársak lojalitását, és azon fáradoznak, hogy továbbra is egyben tartsák a csapatot, összhangban a rádió tulajdonosának elvárásával.

Ma még utoljára beköszönt Sebestyén Balázs

Tegnap viszont kaptunk egy információt, ami akkor úgy szólt, hogy a Morning Show kedden jelentkezhetett utoljára élőben, a Sebestyén Balázs-Vadon Jani-Rákóczi Feri rádiós műsorvezetői triumvirátust, sőt a Morning Show házigazdáit névtelenséget kérő informátorunk szerint „kizárták” a rádió épületéből. Amikor erre rákérdeztünk a rádió sajtóügynökségénél, meglepődtek az értesülésünkön, és egy meglehetősen zavarosra sikeredett közleménnyel reagálva azt írták, hogy a Morning Show-ból a november 19-i lekapcsolásig Best of Morning Show címmel válogatásműsorokat sugároznak majd, mivel bár Sebestyén Balázst december 31-ig érvényes szerződés kötötte a rádióhoz, de tiszteletben tartják, hogy Sebestyén Balázs a tévés elfoglaltságára kíván koncentrálni, és minimalizálja a rádiós tevékenységét.

A rádiós erre válaszul egy Facebook videóval reagált, amelyben azt mondta, a Class FM hazudik, szeretné folytatni a munkát, és nincs is most tévés tevékenysége. Egyúttal viszont arra biztatta a hallgatóit, hogy kövessék, hol folytatják rádiós karrierjüket, vagyis úgy tűnt, máris készül valami a háttérben.

Ma hajnalban Sebestyén megjelent a rádió épületénél, ahol némi telefonálgatás után végül beengedték a reggeli műsor stábját, és mégis elkészíthették az élő műsort. Ott viszont a stáb bejelentette, hogy ez az utolsó adás a Class FM-en.

Jöhet a Rádió 1

A 24.hu-nak pedig nem tartotta kizártnak, hogy az Andy Vajna kormánybiztoshoz köthető Rádió 1-nél folytathatja rádiós munkáját:

Mivel “nincs más rádió” ez egy nagyon elgondolkodtató alternatíva – mondta. Hozzátette, elkezdik a tárgyalásokat, és ha megtarthatják a szólásszabadságukat, akár meg is egyezhetnek.A kormánybiztos rádiója terjeszkedik

Sebestyén Rádió 1-hez igazolása egyébként üzleti értelemben valóban logikus lépésnek tűnik, hiszen az idén nyáron újraindult Rádió 1 tulajdonosa Andy Vajna kormánybiztos, aki a rádió vezetőségének közreműködésével óriási lendülettel próbál minél nagyobb elérést szerezni. Nem is titkolja a Rádió 1, hogy pályázik az elnémuló Class FM hallgatóira. Ennek érdekében épp november közepén váltak budapesti kisrádióból az ország egyik legnagyobb lefedettségű kereskedelmi adásává, miután hálózatba tömörültek több vidéki rádióval, és ehhez a Médiatanács is áldását adta. Vagyis miután november 19-én elnémul a Class FM, a Rádió 1 lesz a legnagyobb lefedettséggel bíró kereskedelmi rádió, még ha országos kereskedelmi rádió nem is marad az éterben egy darabig. Országos vételkörzetű rádió persze lesz azért: az állami Petőfi, az állami Bartók, az állami Kossuth és az állami Dankó.

Sebestyén dolgozott már Fideszhez közelálló rádiónál

Morálisan persze érdekes helyzet lenne a Rádió 1 Sebestyén számára, aki egy olyan rádiónál dolgozott mostanáig, amelynek 2009-es indulásától idén májusig a Fideszhez sokáig ezer szálon kötődő Simicska Lajos üzletember volt a tulajdonosa. Amíg Simicska még jóban volt Orbán Viktor miniszterelnökkel, és a rádióhoz dőltek a reklámbevételek, Sebestyén többnyire kerülte az erősen közéleti témákat. Miután azonban Simicska látványosan összeveszett Orbánnal a G-napon, illetve Simicska számára egy idő után kezdett egyre biztosabbnak tűnni, hogy a rádiója elveszítheti frekvenciáját, mert a Médiatanács nem kíván szerződést hosszabbítani a rádióval, kénytelen volt eladni a Class FM-et működtető Advenio Zrt.-t a 2009-ben elnémult Sláger Rádiót működtető, az amerikai John McNutt többségi tulajdonában lévő Sláger Rádió Zrt.-nek, Sebestyén pedig egyre bátrabban állt bele különböző közéleti témákba, és bírálta a rádióban, valamint a rádión kívül is különböző rendezvényeken a kormány médiapolitikáját. Ha tehát Sebestyén valóban a Rádió1-hez igazol, tulajdonképpen az elmúlt időszakban tett kijelentéseivel megy szembe, és lesz egy kormányhoz közelálló rádió műsorának egyik legfőbb arca.

Persze nem árt hozzátenni: Sebestyén Balázs dolgozott már kormánybarát rádiónak, hiszen a Class FM-en a Simicska-Orbán barátság idején volt munkatársak elmondása szerint nem voltak ritkák a Fidesz-kormány érdekében a médiamanipulációk a hírblokkokban sem.

Üzletileg logikus lépés lenne a Rádió 1

Sebestyén részéről persze érthető, ha mindent megtesz a műsora megmentése érdekében. A műsor elkészítése ugyanis nem utolsósorban üzlet.

A Sláger FM lehet reális alternatíva

Ráadásul jelenleg az elnémuló Class FM-en kívül tényleg nemigen van más alternatíva. Talán még a Music FM vagy a romániai származású Radu Morar Tematic Media csoporthoz tartozó Sláger FM (a volt Juventus Rádió) jöhetne szóba. A Music FM ugyanis még mindig nagyon szép hallgatottsági adatokat produkál, egyébként pedig Simicska Lajosé, így amíg Simicska nem békül ki Orbánnal (erre azért elég kicsi az esély), ott dolgozhatna. A Music FM ellen szól viszont, hogy a Music FM frekvenciája körül is adódhatnak gondok előbb vagy utóbb, ha Simicska nem száll ki a rádióból. Emellett a rádiónál dolgozik Bochkor Gábor, így ha Sebestyénék a Music FM-hez igazolnának, akkor Sebestény Balázsnak a rivális Bochkorral kellene összeülnie. Ami egyébként ismerve kettejük stílusát, meglehetősen szórakoztató beszélgetéseket szülne.

A Tematichoz tartozó Sláger FM amúgy ugyancsak nagyon szép hallgatottsági adatokat produkál, bár vételkörzete erősen Budapestre korlátozódik. Vannak viszont olyan jelek, hogy az egykori Juventus valami nagy dobásra készül a következő időszakban, így bár  Sebestyén kapcsán leginkább mostanában a Rádió1-ről pletykálnak, nem lenne meglepő, ha épp Sebestyén Balázs lenne a Sláger FM nagy dobása. A fejlemény abból a szempontból is érdekes lehet, hogy a Class FM-et tulajdonló Sláger Rádió Zrt.-vel a Sláger FM névhasználata miatt jogvitában álló tulajdonos, a Tematic Media a televíziós iparágban is érdekelt, hiszen övé például a Fishing&Hunting horgászcsatorna és a Sláger TV is.

A webrádiózás a Sláger Rádiónak sem jött be

Az pedig, hogy Sebestyén webrádiónak dolgozzon, teljesen életszerűtlen. Valószínűleg tudja ezt John McNutt, a Class FM és a Sláger Rádió Zrt. többségi tulajdonosa is, hiszen 2009-ben a frekvencia nélkül maradó Sláger Rádió webrádiós próbálkozása is nagyon hamar megbukott, ahogy az ugyancsak bajba került Neo FM próbálkozása sem végződött másképp.

A webrádió legfeljebb egy átmeneti, néhány hónapos megoldás lehetne, de a jelek alapján a Class FM kálváriája a Médiatanáccsal akár tavaszig, de akár még tovább is elhúzódhat. Kérdés, hogy egy olyan tulajdonos, aki egyszer a Sláger Rádióval már csúnyán ráfázott a magyar rádiós piacon, valójában hány hónapnyi tartalékkal rendelkezik a folytatásra. Erre Földes Ádám sem volt hajlandó válaszolni a vele készült szeptemberi interjúnkban, amikor egyébként a webrádióról maga is azt mondta, a Morning Show csak akkor lehet üzletileg életképes, ha tömegek hallgatják. Egy webrádió erre viszont nehezen lehet képes, bár van némi remény, köszönhetően a megváltozó médiafogyasztási szokásoknak:

Nem gondolom, hogy önmagában egy webes streaminggel üzletileg értelmezhető modellt lehet felépíteni, illetve egy ekkora csapattal, amelynek nagy a költsége.

Elég csak a tartalomgyártás kapcsán a reggeli műsorunk költségére utalni, amely ahhoz képest nem magas, hogy ez ma Magyarország legnagyobb elérésű műsora, de kitermelni ennek költségeit csak webes eléréssel nem lehetne. Persze az is igaz, hogy rettentően sokat változtak a hallgatói, médiafogyasztói szokások, és különösen igaz ez a fiatal célcsoportok esetében. Ráadásul ma már 70 százalék feletti az országban az okostelefonos penetráció.

Azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy egy tömeges hallgatótáborhoz szokott médiaszereplő számára a webrádió szakmailag is komoly visszalépésnek hatott volna. Ilyen értelemben Sebestyén döntése, ha a kormánybiztos rádiója mellett teszi le a voksát, teljesen logikus.

(Kiemelt képen a Morning Show stábja: Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri, Vadon Jani)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik