Kultúra

A Dunkirk tesz róla, hogy elfelejtsd, amit a háborús filmekről gondoltál

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2017. 07. 19. 21:31

Korábban a témában:

Amikor kiderült, hogy Christopher Nolan a második világháború egyik eseményéről, a dunkerque-i csatáról készít filmet, heves értetlenkedés fogadta a választást, hiszen a Mementó, A tökéletes trükk, A sötét lovag-trilógia és az Eredet rendezője hiába tartozik a kétezres évek meghatározó direktorai közé, furcsa tőle, hogy már-már a közhelyesség szélét súroló ötletet visz vászonra.

Ugyanis az 1940. május 26. és június 4. között lejátszódó esemény tényleg nem szól többről, minthogy a La Manche csatorna francia oldalán védekezésbe kényszerült a brit haderő, mivel a Harmadik Birodalom Belgiumba betörő csapatai beszorították őket, ezért 400 000 katona rekedt a parton és nem tudott hazajutni Nagy-Britanniába.

Jó-jó, a történet epikusan hangzik, és kiváló téma például az olyan rendezőknek, mint Clint Eastwood vagy Steven Spielberg. Na de Christopher Nolannek? Akinek a tér- és időkezelés mellett a másik védjegye, hogy mindig elemelt/képzelt/fantasztikus filmeket készít? Sokakban még az is felmerült, blöff az egész, és valami alternatív történelmi valóságban játszódó filmet gyárt valójában, csak nem lövi le a fő poént az előzetesekben.

Hát nem. Ez a film tényleg a flandriai tengerpart homokos dűnéinél játszódik végig, földön, vízen, valamint levegőben, és nincsenek szuperintelligens idegen fénylények, párhuzamos dimenziók vagy az egészet csak álmodó Leonardo DiCapriók. Viszont Nolan így is beletette azt a fícsört, amitől a Dunkirk nolanessé válik. Nem titok, nem spoiler, hiszen ezt maga a rendező is elárulta, a film három síkon játszódik, ami pont elég ahhoz, hogy igazolja, miért mondta, a Mementó óta nem rendezett ennyire komplikált dramaturgiával bíró filmet.

Nem kell megijedni, a néző tíz perc után ráérez a történetmesélés ívére, de azért látszik, hogy ez már haladó filmnyelvi szint. Nolan szerencsére szakított azzal is, hogy közel három órás játékidőt súroló filmet rendezzen (legutóbbi három filmje mind ilyen: a Csillagok között 169, A sötét lovag – Felemelkedés 150, az Eredet pedig 142 perces volt), emiatt pedig egy 107 perces, nagyon tömény, nagyon feszes alkotás lett a végeredmény, ami tulajdonképpen egy hosszúra nyújtott Hans Zimmer filmklip is lehetne, ugyanis egy pillanatra sem áll le a baljóslatú, feszültségkeltő zene (amiről érdemes elmondani, hogy talán úgy a zeneszerző legjobb score-ja az elmúlt 10 évből, hogy nincs igazán emlékezetes eleme).

Minden dramaturgiai fordulat ott érkezik, ahol kell, de szerencsére a nagyon patrióta kiállások hiányoznak. Nolan nem esik abba a hibába sem, amibe A fegyvertelen katona, a Pearl Harbor vagy a Katonák voltunk, hogy úgy mutat be egy elbukott háborús eseményt, mintha győzelemmel ért volna fel. Nagy szavaknak tűnhet, de ennyire realista ábrázolása sem született még a háborúnak.

Ott van benne a harc reménytelensége és szánalmassága, meg az a tény, hogy nem létezik hősi halál, csak teljesen nyomorult, értelmetlen pusztulás, ami nélkülöz mindenféle heroizmust, bármennyire is próbáljuk később úgy beállítani.

Külön plusz pont, hogy ezt nem kiomló belekkel és leszakadó testrészekkel éri el (helló, Ryan közlegény megmentése).

Nolan filmjéről napok óta érkeznek a szuperlatívuszok (elég például erre a kritikára ránézni), és tényleg közel is áll a tökéletességhez, de azért vannak apró hibái. Például az, hogy látom lelki szemeim előtt, Nolan miként rajzolgatja, tervezgeti egy négyzetrácsos füzetben, mi mi után következik majd. Ugyanis a film nekem már túl kitalált, mindennek helye van: egy randomnak tűnő óra, egy kézmozdulat, vagy egy szélgép keltette ártatlan fuvallat is valami teljesebb egésznek ágyaz meg.

Emiatt sokan egy mérnöki precizitással összeállított blöffnek is érezhetik, mert Nolan egy kicsit fel is áldozta a történetet a vizuális és dramaturgiai flikk-flakkok oltárán. Mert tény és való, hogy a rendező és operatőre nem úri huncutságból kezdett 70 és 35 milliméteres IMAX-kamerákkal forgatni, vagy mert ki kellett szolgálni bármilyen mecénás cég termékelhelyezési elvárásait (az IMAX-felirat például a lenti plakáton nagyobb betűkkel szerepel, mint maga a film címe), hanem azért, mert a legjobb képeket akarták elkészíteni. Na most a technikáról tudni kell, hogy nem túl emberbarát jószág, a kamera nagyjából 113 kilogramm és súlyánál fogva elvileg alkalmatlan arra, hogy kézikamerázzanak vele, na ehhez képest Hoyte Van Hoytema megcsinálta több snitt esetében is (ahogy az ebben a featurette videóban is szerepel 1:40-nél).


Persze Nolanék biztos mókoltak vele, hogy valamennyivel könnyítsenek a géptesten, mert már A sötét lovag felvételei közben is kísérleteztek ezzel, de maga a szuperszélesvásznú filmtekercs súlya determinált, ezért nem lehet vele túlságosan ugrálni. Persze a legtöbbször gépi erő mozgatta a kamerát, de a lényeg az, hogy Nolanék mindent megtettek, hogy a legelemibb moziélményt adják át.

Ennél fogva kíváncsi lennék, hogy a film milyen hatást gyakorolna például anyámra, miközben a 40 colos tévéjén nézi a nappalijában.

Ezen grandiózussága miatt az ember el is tudja fogadni, hogy a szereplőkkel nem kezd semmit a film. Különböző történetszálak mutatják meg a dunkerque-i csata szörnyűségét, láthatjuk a partról hazatérni kívánó katonák elkeseredettségét, a lentiek életét megmenteni igyekvő Spitfire pilóták látószögét és az otthagyott bakákat hazavinni akaró „vasárnapi hajósok” nézőpontját. Teljesen plurális képet kapunk a háborúról ezáltal, egyetlen dolgot kihagyva, az ellenség szubjektívjét. De erre nincs is szükség, azt nem cél láttatni. Viszont a tablósított mivolta miatt nem is kapunk igazi katarzist, bár erre az utolsó jelenet rá is játszik.

Két mondattal kurtítanám csak meg a filmet, Kenneth Branagh pont ennyivel többel tolja fullba a Shakespeare-színészt, ugyanis egyáltalán nem hiányzik a

Te jó ég, szinte látni innen az otthonunkat…

és

A haza eljött értünk

mondat.

A néző gyökérnek nézése pedig már forgalmazói felelősség, de nyomasztó, hogy mindenütt a világon

A csata, amely megváltoztatta a világot

mondattal fut a plakátokon. Értem én, hogy el kell adni a filmet azoknak is, akiknek fing fogalmuk sincs arról, ki az a Christopher Nolan, vagy mi a túró az a Dunkirk, de az ilyen költői túlzásokra marhára nincs szükség. Jó, hogy nem írják oda, hogy a látnoki erejű direktor.

De mindegy is, a lényeg, hogy Nolan ismét bizonyította, úgy tud blockbustert rendezni, hogy közben maximálisan ott van a végeredményen a sokszor közhellyé koptatott „rendezői kéz lenyomata”. És leginkább az a legtiszteletreméltóbb az egész filmben, hogy Nolan nem azért rendezte meg, mert „tök jó téma”, hanem mert volt kialakított koncepciója is, miként akarja ezt tálalni, hogy tartalmas, maradandó és letaglózó élmény legyen, és ne csak egy a második világháborús filmek sorában. Nálam még továbbra is az Eredet Nolan legjobb filmje, de ebben a zsánerben az élre ugrott. Ja és igazolta, hogy napjaink legjobb rendezője.

Sosem biztatnék az ellenkezőjére senkit, de most külön hangsúlyoznom kell, hogy ne tessék letölteni a kamerás orosz hangalámondásos torrent release-t, ezt a filmet tényleg IMAX-moziban kell megnézni. Akkor lesz maximális az élmény.

Dunkirk. Magyarul beszélő, amerikai-angol-francia történelmi dráma, 107 perc, 2017. Értékelés: 8/10.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.