Nagyvilág

Gyerekeket erőszakolt meg egy agysebész és két nővér

Az egyébként házas, 57 éves agysebész, James Kohut és két szeretője, a nővérként dolgozó 29 éves Emily Stephens és a 42 éves Rashel Brandon összesen hét gyermeket erőszakolt meg.

Mindegyik áldozat 13 év alatti, és volt köztük egy három – és egy kilencéves kisfiú, valamint egy ötéves kislány.

Az ügyre úgy derült fény, hogy Brandon férje videófelvételeket talált otthon, ezek egy holtelszobában készültek a gyerekek megrontásáról. A rendőrséghez fordult, a nőt letartóztatták, ő pedig mindent elmondott. Kohut lakásán még több gyermekpornó-felvételt találtak.

Az agysebész és a két nővér évek óta viszonyt folytat egymással, a hét gyermek elleni szexuális bűncselekményeket 2016 januárja és 2017 májusa között követték el.

Kohut most állt bíróság elé, nem nyilatkozott. Ügyvédje azt mondta, Dr. Kohut életét más emberek életének megmentésére szentelte, és be fogják bizonyítani, hogy nem vett részt a pedofil cselekményekben.

Ha viszont ellenkezője bizonyosodik, a trió mindhárom tagja élete végéig rács mögött marad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik