Külföld

Már több mint hetven halottja van a kameruni vonatszerencsétlenségnek

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 10. 23. 10:21

Nemzeti gyásznapot hirdettek az afrikai országban.

Már több mint hetven halálos áldozata van a pénteki kameruni vonatbalesetnek, és hatszáznál többen vannak a sebesültek. Az afrikai ország elnöke nemzeti gyásznapot hirdetett hétfőre.

Az államfő hivatalos Facebook-oldalán nyilvánított részvétet az áldozatok hozzátartozóinak, és közölte, hogy utasította a kormányt, hogy minden segítséget adjanak meg a túlélőknek. A tömegkatasztrófa körülményeinek felderítésére vizsgálat indult.

A francia érdekeltségű vasúttársaság, a Camrail nyilatkozatban közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal, és támogatja az áldozatok családjait. Az éjszaka folyamán elkezdték a felborult kocsik eltávolítását a vasúti fővonalról, ahol a baleset történt, rövidesen helyreállhat a forgalom.

A vonathoz egyébként plusz kocsikat kapcsoltak, mert a balesetet megelőzően a heves esőzések miatt járhatatlanná vált egy főút, így a szokásosnál jóval többen indultak útnak vonattal. A vizsgálat feladata lesz kideríteni, hogy a szerelvény zsúfoltsága hozzájárult-e a tragédiához. (Reuters)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.