Külföld

Saturészegen telefonált a repülőtérre, nyolc évet ülhet érte

24.hu
24.hu

2016. 03. 29. 21:06

Azt mondta, bomba fog robbanni a varsói légikikötőben. Már ébren sem volt, amikor érte mentek a rendőrök.

Akár nyolc év börtönre is ítélhetik azt a férfit, aki egy húsvéti házibuliból telefonon fenyegette robbantással a Varsó melletti Modlin nemzetközi repülőteret. A létesítményt kiürítették, négy érkező járatot a másik varsói légikikötőbe, a Chopinra kellett átirányítani.

A nyomozók a telefonszám alapján találták meg a házibulit, ahol 21 személyt őrizetbe vettek, majd egy kivételével mindenkit elengedtek. A 28 éves vádlott személyére a többiek vallomása alapján következtettek. A férfi olyan részeg volt, hogy ébren sem volt, amikor kimentek a rendőrök. 2 ezrelékes véralkoholszintet mutattak ki nála.

A férfi nem ismerte el tettét és nem volt hajlandó vallomást sem tenni. Az együttműködés elutasítása, és a kiszabható szigorú büntetés miatt az ügyészség három hónapos előzetes letartóztatást javasolt.

Lengyelországban nyolc évig terjedő szabadságvesztést lehet kiszabni közveszéllyel fenyegetés miatt, valamint polgári peres eljárásokat is kezdeményezhetnek az érintett légitársaságok, magánszemélyek és a repülőtér. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.